Az ünnepek lehetőséget adnak arra, hogy megpihenjünk, hogy egy kicsit kimozduljunk a hétköznapok monotonitásából, hogy elcsendesedjünk, hogy magunkba nézzünk, és közelebb kerüljünk hozzátartozóinkhoz. Ugyanakkor év végéről lévén szó, ez az az időszak, amikor számot vetünk a legnagyobb részt már mögöttünk lévő esztendővel. Elsoroljuk, mi mindent tettünk, mi volt az, amit újra megtennénk, amit abszolút pozitívan értékelünk, mi az, amit másképp csinálnánk, amit talán egy kicsit szégyellünk is, ami megítélésünk szerint úgy rossz, ahogy van, és ráadásul még kellemetlen is. Mindannyian követünk el pozitívan és negatívan (először úgy írtam, megatívan… hm…) értékelhető dolgokat. Nincs mit tenni, ez így van rendjén, az emberi élet ilyen, jó is meg rossz is, csakúgy, mint ahogy a tetteink is. Főleg, amikor az ember fiatal, és mindent el kell követnie ahhoz, hogy tanuljon, tanuljon a hibáiból, tanuljon a kellemetlen eseményekből, ugyanakkor tanuljon a jó dolgokból, a pozitív példákból, sőt (!) mások hibáiból is.

Az év vége a mindenféle összefoglalókról szól, különböző toplisták jelennek meg, személyes beszámolók és évértékelők. Érdemes vetni egy pillantást ezekre, hisz az is megtörténhet, hogy olyan dologra is felhívják a figyelmünket, amit valami oknál fogva nem vettünk észre, és talán nem árt, ha tudunk róla, ha ismerjük. Például az év öt legjobb albuma vagy tíz vagy harminc vagy száz legjobb albuma. A legjobb könyvek, a legjobb fesztiválok, koncertek és egyéb rendezvények. Egyik vagy másik listán biztosan mindenki találkozni fog a számára ismeretlen előadóval, albummal, könyvvel, rendezvénnyel. A rengeteg információ közt hajlamosak vagyunk nem észrevenni bizonyos dolgokat, és már csak ezért jó, ha átnézünk egy-egy ilyen listát.

Amellett, hogy belepillantunk mások listájába, természetesen a saját listánkat is megalkothatjuk, amit saját ízlésünk szerint formálhatunk, és abba tényleg minden belefér… Gas do daske… Ha tetszik, top öt, ha tetszik, top tíz, ha tetszik, top száz, és utána olvassa, nézze át, aki akarja, és okuljon belőle. Vagy ne is írjuk le, ne is osszuk meg másokkal, tartsuk meg magunknak, legyen ez a mi saját kis toplistánk, a mi privát best ofunk. Olyan ez, mint az év végi bizonyítvány – dicsekedhetünk vele, megmutathatjuk mindenkinek, de ugyanakkor el is rejthetjük a kíváncsi tekintetek elől, mert ugyan mi köze ahhoz másnak…

A bizonyítványról jut eszembe, hogy bizony általános és középiskolásaink évi teljesítménye feketén fehéren is megjelenik így az év végén. Az elmúlt néhány hónapban végzett munkát, bizony, értékelik tanáraik, akik számszerűsítve, a matematika nyelvén próbálják meghatározni, ki mennyit dolgozott, hogyan dolgozott, és ezen munkának köszönhetően mit érdemel. Itt már nyoma sincs annak, hogy mi hogyan értékeljük az évünket (lásd jelen írás elejét), hanem bizony a tanárok mondják meg a tutit. Szerintük.

Egyetemistáink pedig talán kollokviumok, zárt helyi dolgozatok hadán vannak túl, és talán még az ünnepek alatt is a vizsgáikra tanulnak, és a bejgli, miegymás mellé egy halom jegyzettel is készülnek az év végére. Nekik kitartást!

És mindenkinek.

És a legjobbakat.

Az ünnepek alatt is.

És azok után is.

Sokáig.

Képgaléria: