:

Szeresd, amit csinálsz, szenvedélyesen szeresd!

:

A VIFÓ Ifjúsági Konferencia szervezőinek évnyitó gondolatai

A VIFÓ Ifjúsági Konferencia azért egy olyan csodálatos és egyedülálló rendezvény, mert amit a csapattal és előadóinkkal közösen csinálunk, az nem más, mint a tapasztalat, a szeretet, a szenvedély, a sugárzó arcok és a sikerek közkinccsé tétele. És, bizony, nagy szükségünk van arra, hogy tudjunk az értékeinkről, legyenek közös kincseink, és szembesüljünk azzal, hogy a vajdasági emberek is tudnak igazán boldogok lenni. December 12-én a KurtaUtca, Balassa Teodóra, valamint a Phrenia zenekar ismétlést tartott nekünk a boldogság tananyagából, hogy még véletlenül se felejtsük el, ha a boldogság kulcsait keressük, bárhol is legyünk: a szív ma is az anyagiak felett áll.

Előadóink nem azért fogadták el a VIK szervezőinek felkérését, mert hangszerüket, együttesüket, fényképezőgépüket, magánvállalkozásukat népszerűsíteni szeretnék nálunk, hanem hogy egy kisgyermekéhez hasonlító mosollyal és izgalommal telve megmutassák a VIFÓ közösségének, mi is az ő eszközük az önkifejezésre. Hiszen ez nem koncert volt, és nem is kiállítás. Mi a VIK-en beszélgetünk, a VIK-en hallgatunk, mosolygunk, felfedezünk és megismerünk. A VIFÓ családjával közelítünk afelé, kíváncsi és visszatérő közönségünknek köszönhetően, hogy előadóink sora vajdasági gyémántok csillogó tárháza legyen, és fényük világába tudjunk fogadni mindenkit, aki a jövőben is szeretne hozzánk csatlakozni.

Konferenciáink kezdetén mindig válaszra szomjazó szemeket látok a közönség soraiban. Rendezvényünk végeztével pedig nyugodt és vidám arcokat, akik egy-egy kávé mellett folytatják a beszélgetést az előadókkal, kötetlenül, immár kedves ismerősként. Úgy gondoljuk, az eddigi hat konferenciánkkal minden egyes alkalommal olyat indítottunk el, ami megállni sosem fog. Véleményem szerint a siker az, amikor elérünk valamit, nem pedig elérünk valahová. Valahová csak akkor jutunk el, amikor számunkra minden elsötétedik. Sikereink segítenek abban, hogy sugárzó szívvel és arccal járjuk az utat, boldog életünk legyen, és nem utolsósorban olyan dolgokat is el tudjunk érni, melyek által bearanyozhatjuk a körülöttünk lévők életét is.

Így lépünk hát be mi, vifósok, az új évbe, és köszöntjük 2019-et olyan rendezvényekkel a hátunk mögött mint a mi konferenciánk, amelynek kiemelt szerepe abban rejlik, hogy az egyik leginspirálóbb darab rendezvényeink értékekkel teli tárházában.

Köszönjük a 2018. év három VIFÓ Ifjúsági Konferenciája koordinátorának, Német Tamarának a szervezőcsapat és vajdasági magyar közösségünk szolgálatában végzett munkáját, hogy általa a siker felemelő és boldog útján tudott maradni ez a különleges rendezvénysorozat, magával rántva mindenkit, aki szeretett volna betekintést nyerni a közöttünk élő, ambíciókkal teli és szenvedélyes fiatalok munkásságába, mindennapjaiba, titkaiba. Sok sikert kívánunk a VIK jövőbeli koordinátorának is, és ezúton szeretnénk meghívni minden visszatérő és új vendégünket a 2019-ben megrendezésre kerülő konferenciáinkra, őszintén remélve, hogy sok új útkereső arccal fogunk még találkozni a jövőben.

Tartsatok velünk, tartsatok a VIFÓ-val, a mi vajdasági, élő és lélegző közösségünkkel! Jövőre legyetek ti is VIK-előadók, résztvevők, gyertek, és pacsizzatok nagyokat a VIFÓ családtagjaival. Épüljünk, és építsünk együtt. Szeretünk és várunk titeket! Boldog új évet, sziasztok!

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Szenti Lilla
Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik – Agyánszki Emil
Fussunk neki Hagyomány-e avagy sem, genetikailag belénk van-e kódolva, avagy sem, mindenesetre szinte minden e...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Vasember-ház egy régi képeslapon
Ha a falak beszélni tudnának 6. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Szebbé tenni a nagy napot Januskó Csanád a topolyai Dositej Obradović Gimnázium végzős diákja.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.ebseg.com
Jogi Kar, te drága! DAY 123: A BEIRATKOZÁS VALÓDI KIHÍVÁS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szavakkal bántani Az emberek időnként bántják egymást, még akkor is, ha nem akarják.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hangom hiánya hallatsszon messzire Richard Linklater: Az élet nyomában (Waking Life) – 2001

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szenti Lilla alkotása
Ne szerelemben égni! Nem akarok ilyet, nem akarok még, ni,

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 66. 66. rész – Új év – új kezdet?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A személyiségzavarok 1. „Maguk is szenvednek, és a társadalom is szenved tőlük.”

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szeresd, amit csinálsz, szenvedélyesen szeresd! A VIFÓ Ifjúsági Konferencia szervezőinek évnyitó gondolatai

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kincses Endre, Móricz Ildikó és Nagy Kornélia
A cirkusz plakáton Három fiatal vajdasági tervezőgrafikus egy franciaországi nemzetközi kiállításon

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Szenti Lilla Április végén, 1992-ben születtem Topolyán.

0 Hozzászólás | Bővebben +