A szabadságvesztésnek több formája van, de mi e helyütt beszéljünk a börtönről. Természetesen mindannyian különbözünk, így a különböző országokban különböző börtönökre bukkanhatunk, hol jobb, hol pedig igazán rosszabb feltételekkel. Ebből kifolyólag pedig felmerülhet a kérdés: Vajon a börtön átok, vagy egyes országok esetében valódi megváltás?

LA SABANETA (Venezuela)

A La Sabaneta Dél-Amerika egyik legbrutálisabb börtönének számított. 1958-tól 2013-ig üzemelt Maracaibo városában. Nem véletlenül nyilvánították az egyik legelviselhetetlenebb börtönnek. Hírhedt volt az erőszakról, amely gyakori jelenség volt a többnyire túlzsúfolt fegyházban. Egyes feljegyzések szerint a hétszáz férőhelyes zárkában egyidejűleg háromezer rab is tartózkodott. A büntetettek között gyerekek is megfordultak. A venezuelai börtönökhöz híven rossz volt az egészségügyi és a vízellátás is.

A La Sabanetát, mondhatni, a rabok által formált gengszterbandák uralták. Az őrök által nyújtott felügyelet nem bizonyult a legmegfelelőbbnek, ami gyakori erőszakhoz, gyújtogatáshoz, kisebb felkelésekhez és nemegyszer halálhoz vezetett. A kormány általi ellenőrzések során nagy mennyiségű drogot, fegyvereket, sőt még állatokat is lefoglaltak. Esetenként védett fajokat is rejtegettek a bentlakók.

Ez a börtön szinte a terror otthona volt, a sajtó szerint pedig a világ legveszélyesebb börtöne, ahol egy elítélt megfordulhatott. 2013-ban, miután egy lázadás tizenöt áldozatot követelt, a börtönt véglegesen bezárták.

USP FLORENCE ADMAX (USA)

A teljes nevén United States Penitentiary, Administrative Maximum Facility Amerika egyik ma is működő börtöne. 1994-ben nyitották meg, és pillanatnyilag a legszigorúbb biztonsági rendszerrel rendelkezik.

Tekintettel arra, hogy napjainkban is működik, megemlítendő, hogy a körülbelül ötszáz személyre tervezett börtön több mint háromszáz bűnöző számára jelent ideglenes otthont.

Ami a cellákat illeti, 3,5x2 méteres „szobákról” beszélünk, amelyek falai betonból épültek. Mindegyik cellában található egy asztal, szék, ágy, ami csakugyan betonból készült, mini fürdőszoba meghatározott tusolási idővel, a jó magaviseletért pedig tévé is jár, melyen oktató- és vallási jellegű műsorokat sugároznak. A cellák hangszigeteltek, ezzel is gátolva a bentlakók közötti kommunikációt. Legfeljebb tíz lépést lehet megtenni a falak között, ahol a foglyok napi huszonhárom órát töltenek. Ez az állandó izoláció sokakat öngyilkosságra késztet. A börtönlakók minden mozdulatát őrök figyelik.

E börtön rácsai mögé olyan bűnözők kerülnek, akiket életfogytiglanra vagy akár száz évre is elítéltek. Három év elteltével, a viselkedéstől függően, egyes foglyokat áthelyeznek kevésbé szigorú börtönbe.

HOERYONG KONCENTRÁCIÓS TÁBOR (Észak-Korea)

A Camp 22 a külvilágtól teljesen elkülönített koncentrációs tábor volt Észak-Koreában, 2012-ben feloszlatták.

A tábor egy több száz négyzetkilométeres területen feküdt, amely dupla kerítéssel volt körbevéve. A belső kerítésbe áramot vezettek, ezen túl pedig csapdák akadályozták a menekülőt.

Több mint ötvenezer fogoly fordult meg itt, akiket többnyire politikai nézeteik miatt ítéltek el, gyakran a családtagjaikkal együtt. A gyerekek minimális oktatásban részesültek, de hatéves koruktól már munkakötelesek voltak. A legtöbbjük nem érte meg a tizedik életévet sem. A felnőttek mindennap reggel öttől este nyolcig, telente hét óráig végeztek fizikai munkát. A súlyos betegeket egy elkülönített karanténba helyezték, és magukra hagyták őket meghalni. Ezeket a, mondhatni, ártatlanokat több ezer őr őrizte, akik fegyverekkel és kutyákkal is rendelkeztek.

A foglyokat embertelen módon kezelték. A rabok nem is nevezhetőek embereknek, hanem élő csontvázaknak súlyos egészségügyi problémákkal, akik mindemellett munkára voltak kényszerítve.

A rossz feltételekhez a szigorú szabályok is hozzájárultak. A foglyok naponta kétszer ettek. Egy-egy étkezés alkalmával 180 gramm kukoricát kaptak fejenként. Húst csak akkor ettek, ha azt saját maguk zsákmányul ejtették, de így is csak patkányt, kígyót és bogarakat ettek. Az egyoldalú táplálkozás súlyos egészségügyi gondokhoz vezetett.

Az elítéltek kis barakkokban laktak. Egy házikóban akár százan is voltak. Jutalomként a családoknak gyakran megengedték, hogy egy házban lakjanak. Egyetlen ünnepnek az újév napja számított.

A munkások primitív munkaeszközöket használtak, és addig dolgoztak, amíg erővel bírták. A holttesteket olvasztókemencében égették el. Tekintettel arra, hogy a tábort a politikai foglyok számára tartották fent, ezek ideológiai újraképzésben vettek részt.

Akik a tábor kerítésén belül voltak, nem számítottak embereknek, megfosztották őket emberi jogaiktól. A börtönőrök azt tehettek velük, amihez csak kedvük szottyant. Ebből kifolyólag gyakoriak voltak a kivégzések és a kínzások, a szexuális erőszak, verések, étel- és folyadékmegvonás, testcsonkítás. Már az is büntetést érdemelt, aki nem a megfelelő módon hajolt meg az őrök előtt. Különleges módja volt a kínzásnak az emberi kísérletek.

Az idők folyamán a rabok száma nem csökkent, hiszen évente akár ezernél is több új fogoly érkezett. A büntetések szinte mindegyike életfogytiglanra szólt, és sosem engedték ki őket.

GITARAMA KÖZPONTI BÖRTÖN (Ruanda)

A helyszín Afrika. Csak férfiakat befogadó börtönről van szó, amely a rabok számát nézve feltételezhetően világelső. Eredetileg mindössze négyszáz személy fogadására tervezték, de napjainkban több mint ötezren is töltik itt a büntetésüket. Kevesebb mint egy négyzetméterre négy ember jut. A szűk hely miatt nem számít ritkaságnak a kiszakadt dobhártya, a traumás sebek és az amputáció, amihez a láb rothadása vezetett a túl sok állástól. A foglyok testén harapásnyomok is találhatóak, hiszen esetenként akár meg is eszik egymást a bentlakók.

„C'est ne pas un prison, c'est un tombeau” – egy fogoly szerint a Gitarama nem is nevezhető börtönnek, hanem inkább tömegsírnak. A túlzsúfoltság megköveteli az áldozatait. Sokan halnak meg fulladás következtében vagy betegségek áldozataiként. A betegek ellátására mindössze egy teljes munkaidős orvos áll rendelkezésre.

A kis hely és a rabok magas száma miatt az emberek napokat állnak, és felváltva alszanak. A túlzsúfoltság problémáját két módon próbálták meg orvosolni. Egy: bővítik a börtönt. Kettő: a kormány felhagy a tömeggyilkossággal vádoltak letartóztatásával.

Aki végigsétál a cellák közötti folyosón, nagyon óvatosnak kell lennie, mert kezek tengere próbálja majd csapdába ejteni a rácsokon keresztül.

(Folytatjuk)

Képgaléria: