:

Mindenki csinálja

:

Icarus (2017)

Hogyan lehet véletlenül kirobbantani a sporttörténelem legnagyobb doppingbotrányát? Mi vezérel valakit arra, hogy a kezdeti információk alapján, saját testi és lelki épségét sem féltve még mélyebbre ásson, és a világ egyik legnagyobb politikai hatalmát a középpontba állítva leleplezze a hazugságokat? Az Icarus című film 2017-ben tárult a nagyközönség elé, egy évvel később pedig teljesen jogosan a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat is elnyerte az Oscar-díj átadóján. A film előzetese becsapós, akárcsak az első szűk fél óra, hiszen akkor még fogalmunk sem lehet arról, mi fog kisülni a történetből. Csakhogy az az igazság, hogy amikor a készítő belevágott a forgatásba, valószínűleg ő sem éppen így tervezte a képsorokat.

Bryan Fogel, a doku rendezője egyben amatőr országúti kerékpáros is. Imádja a sportot, annak szeretetéért csinálja, szenved a síkokon, a lejtőkön és az emelkedőkön. Akad egy bringaverseny, amit Haute Route-nak neveznek, és amelyet joggal a világ legnehezebb amatőr megmérettetésének neveznek. Fogel hiába készül nap mint nap, egy bizonyos szintet nem képes elérni, mert egy tízfős csoport más szinten teljesít, mint ő. Mit csinál ekkor egy vérbeli amatőr sportoló? Nos, egészen biztosan nem azt, amit Fogel tett. Ő ugyanis kitalálta, hogy doppingolni fog, ezt pedig kamerák előtt örökíti meg. Komoly szakértőket kért fel arra, hogy kövessék végig az útját, ellenőrizzék az adatait, nézzék, hogyan fejlődik a versenyeken és jut el a csúcsra, úgy, hogy mindeközben nem bukik meg egyetlen doppingteszten sem. Aztán az egyik ilyen szakértő, az orosz Grigorij Rodcsenkov irányítja őt, akivel főhősünk Skype-on keresztül értekezik heti/napi szinten. A moszkvai doppinglaboratórium egykori igazgatója hihetetlen vehemenciával veti bele magát a munkába, A-tól Z-ig elmagyarázza a teendőket Fogelnek. És Rodcsenkov ellen egyszer büntetőeljárás indul Oroszországban.

A film itt kezd igazán érdekessé válni: ekkor már adva van az a bizalmi viszony Fogel és az orosz orvos között, amelynek köszönhetően mindenre fény derült. Rodcsenkov beismerte, hogy a 2014-es szocsi olimpián az orosz állam által támogatott széles körű doppingrendszert alakítottak ki, ami elképesztően sikeresnek bizonyult. A dokumentumfilm egy pontján Fogel felteszi Rodcsenkovnak a kérdést, hogy Vlagyimir Putyin tudott-e a kísérletről. A válasz természetesen igen, sőt, Rodcsenkov még azt is hozzáteszi, hogy ez egyáltalán nem új dolog, mert Oroszországban évtizedekre visszamenőleg hasonló módon működik a professzionális sport.

Valahol mélyen mindannyian tudjuk, hogy az a fajta élsport, az a – szinte emberfeletti – teljesítmény, amit az olimpiákon, világbajnokságokon látunk, nem mindig normális, mégis nehéz lenyelni azt, amikor az ember szembesül azzal, milyen könnyen kijátszható egy doppingteszt. Még csak túlzottan sok ember sem kell hozzá, csak jókor kell jó helyen lenni, és jól kell megszervezni a tesztek cseréjét. Rodcsenkov részletekbe menően elmeséli Fogelnek, hogyan történt az orosz versenyzők pozitív tesztjének cseréje a helyszínen. És mindezt miért tették? Az aranyért, a nemzeti dicsőségért. Sokan megszólalnak a kamerák előtt ebben a filmben: a Doppingellenes Világszervezet és az Amerikai Doppingellenes Ügynökség tagjai, ügyvédek, amatőr sportolók. Ami nekem hiányzott ebből a bemutatásból, az nem más, mint ezen döntések morális, etikai háttere, habár az korántsem biztos, hogy mindez a rendező hibája. Elképzelhető, hogy Rodcsenkov tényleg nem érez lelkiismeret-furdalást azért, mert hosszú távon esetleg emberi szervezeteket károsított vagy felsőbb utasításra az egész világnak hazudott – egy bizonyos pontig.

A film végét és egyben a kissé lebutított tanulságát nem árulom el az olvasóknak, helyette még annyit emelek ki, amit a Kaliforniai Egyetem laborjának alapítója, Don Catlin mond a film legelején. A dokuból nagyjából öt perc telt el, amikor a riporter felteszi a kérdést Catlinnek, hogy érezte magát évről évre, amikor olyan sportolók tesztje lett negatív, akikről tudta, hogy doppingolnak. Catlin válasza – gondolkodás nélkül – a következő: „Mindenki doppingol. Minden egyes sportoló. Sajnos a szerek működnek is.”

(Folytatjuk)

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Magosi Máté 
Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik 2020 – Tijana Ivanić
Meneküljünk az irodalomba! Úgy tűnik, még elhúzódik egy ideig, úgy tűnik, még mindig nem tudunk biztosra menni semmivel kapc...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sétáló János
„Nálunk családi hagyomány az orvostudomány” Sétáló János vagyok. Bácskossuthfalváról származom, ott töltöttem a gyerekkoromat.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 258: EGYETEM VERSUS COVID–19

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Társadalmi igazságosság Nem sok olyan dolgot találhatunk a világban, amivel kapcsolatban a többség azonos véleményen van,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A legutóbbi lemez borítója, Jacsó Balázs munkája
Kőbe vésett fém 2. Ahriman – Metál és misztika

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ezer forró pillanat
Nemsokára megszületik Red Hot Chili Peppers: Blood Sugar Sex Magik – 1991

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Mindenki csinálja Icarus (2017)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Értetek A Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér irodalmi pályázatának első díjas alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Csipkebogyó
Sporhetsztori 91. 91. rész – Emlékezz rám

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kamaszkori nyavalya Az akne gyakori bőrbetegség. Akkor fordul elő, amikor a szőrtüszők eltömődnek faggyúval és elhalt...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Stílus és luxus Sollentuna börtönében
Börtön – átok, vagy áldás? – 6. rész A szabadságvesztésnek több formája van, de mi e helyütt beszéljünk a börtönről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Papp Katalin (fotó: Gwydion Zomer)
Aki választ: Papp Katalin Papp Katalin vagyok, 23 éves, jelenleg Szabadkán élek a szüleimnél, előtte a karantén alatt Holla...

0 Hozzászólás | Bővebben +