A Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér irodalmi pályázatának különdíjas alkotása

Újból a sárga kanapén ülök. A kandalló fölött egy portré függ egyenetlenül, kissé zavaró hatást keltve. Egy nőt ábrázol, halványszürke és olajsárga színekben pompázva. A festménnyel szemben egy teltebb nőt ábrázoló szobor, amely a willendorfi vénuszra hajaz, de alakja és nagysága teljesen eltérő. A televízióban egy ember öngyilkossági kísérletéről beszélnek, majd később pszichológusok tartanak előadást arról, hogyan ismerhető fel az öngyilkosságra hajlamos ember.

Felsikolt a mokaszin ajtó nyikorgása. Hideg léptekkel lép be. Kényelembe helyezi lágy, középkorú testét, majd rágyújt egy staubra.

– Ez már a harmadik ebben a hónapban – feleli nyugodtan.

Színpadra vonulása díjazott alkotás lehetne, a depresszív ember azonban könnyen felismeri társait.

Ránézek, felveszem a napszemüvegem, és meggyőző mosolyt produkálok.

– Igen.

A folyosón üvöltöző hang visszhangzik. Hátrapillantok: két fehér ruhás ember lefog egy férfit. Az inggallérja vörös neonhatást érzékeltet a vértől, amely pöttyös formát ölt. Miközben figyelem, az ajtó becsukódik.

– Szerintem van önnek elég problémája, koncentráljunk arra – morogja.

– És önnek?

Nőies nyugodtsága hirtelenjében megváltozik; felszínre tör dühös arckifejezése, és sodródik, mint a tenger hullámának vize.

– Mondja, mit akar tőlem? – kérdezi. Én próbálom önt egy jobb életre bírni, vagy csak egy kicsit is változtatni a negatív gondolkodásán, de ha nem hajlandó együttműködni, annak a gyümölcsét sem eszi.

Csak halk sikoltozások a folyosóról. Az elvonási tünetek jelei, amikor a tolerancia szintjét már nem éri el az ópium. De ez valami más. Egy utolsó halk felnyögés: feladta. Egykoron ő ült abban a székben. Módszerei a tudattalan tartalmát célozták meg, és számos eredményes páciens került ki ebből az intézetből. Képviselte Freud szexuális rendeltetésről alkotott nézetét, amely azonban nem empirikus, de hatásos volt. Talán csak hinni kell benne. Hiszen ha elhisszük, akkor az úgy van. De mit jelent hinni? Hogy az Urat méltatjuk, miközben éhen halunk bőséges keze alatt? A szavak szertefoszlanak. Hiszek benne… De ez csak illúzió, tudom… Nem élet az, amikor a cellából csak fél láb lóg ki. Én szabadulni akarok. A gondolattól, ami nem vagyok, de irányít engem. Csak lógni, míg el nem fogyok… én, a gondolat… én, az örökkévalóság. Valahol az úton, ahol nem a vég, csak a cél számít.

– Kibúvót keres a volt főorvos mentésére… tudja, az álarc mögött nem fér meg még egy maszk. A nő megcsalta, majd ópiumért nyúlt. Egyszerű a képlet…

– Csak szeretném a jót megtartani, és a rosszat eldobni – mondja.

Empatikus személyisége szívósan erős. Gyönyörű, mégis oly gyengéd. Olyan, akár az összes aggódó nő, aki a férjét várja haza a háborúból, reménykedve az utolsó percig, hogy nem folyik vér. Ő is hisz… Az utolsó percig elhiszi, hogy van remény. Bele van kódolva. Gyengesége az erőssége. Fontosnak tartja a nők elnyomását, lelki világát, és ezt nyíltan, sőt, keresve kimutatja! Valahol érzi – talán mélyen legbelül –, hogy összetartoznak, hogy fájdalmuk közös, hogy minden nő egyre vágyik: hogy szerethessen, és szeretve legyen. Hiszünk, de vajon melyik illúzióvár dől össze előbb?

– Akár én is ülhetnék a maga székében.

Zuhanok a mélybe. A rövid pillanatokat elkapom, de mégis oly hosszú. Mindenki sóvárog a probléma megoldására, de nem figyel. Néha nem a saját kulcsunk nyitja az ajtót, hanem másé. Én döntök, vagy más? Most az egyszer én…

Másnap egy férfit és egy nőt letartóztatnak. Az újság szerint Freud elveit követve közösültek a fiuk előtt. Többen próbáltak öngyilkosságot elkövetni, de ebből egy végződött tragikusan.