Nyitott szemmel 2. – Rossz időknek jó dalai

Az előző alkalommal a Gojira új albumáról írtam, valamint arról, hogy zenéjükben emberek millióihoz szólnak, reflektorfénybe helyezve a társadalmi problémákat, az ökológiai pusztítást, amit az ember visz végbe. Ez alkalommal ismerkedjünk meg a kaliforniai punkrock banda, a The Offspring új albumával a Let The Bad Times Roll-lal és annak mondanivalójával.

A zenekar 1984-ben alakult, majd négy évvel később sikerült lemezszerződést kötnie, 1989-ben megjelent az első albuma, és a banda azóta is aktív. A Let The Bad Times Roll a sorban a tizedik stúdiólemez, idén áprilisban jelent meg. Alapvetően punkrock, pop-punk zenét játszanak, viszont zenéjükre a különböző zenei korszakok nagy hatással voltak. A korai albumokon erősen érezhető volt a kilencvenes évek elején tomboló grunge hangzásvilága, míg az ezredforduló környékén jobban megerősödött az akkori punkrock hangzás. Több nagy slágerrel is megörvendeztettek bennünket, mint a Self-esteem, The Kids Aren’t Alright, Pretty Fly For A White Guy, You’re Gonna Go Far Kid, de a Defy You című dalukkal találkozhatunk a Narancsvidék című filmben, a Want You Bad szám pedig felcsendül az Amerikai Pite 2-ben. Olyan zenekarokkal említhetjük őket együtt, mint az Anti-Flag, Bad Religion, AFI, Blink-182, NOFX, vagy a Zebrahead.

A Let The Bad Times Roll sokat váratott magára, hisz elődje, a Days Go By nagylemez 2012-ben jelent meg. A késedelemben szerepet játszott, hogy a banda rengeteget turnézott, szerződést bontott az addigi kiadójával, sőt tagcsere is történt a zenekarban.

Az album egy tempós számmal, a This Is Not Utopiával indul, ami elsősorban az USA-ban tomboló társadalmi nyugtalanságról szól, többek között az elnökválasztás körüli zavargásokról. Az énekes, Dexter Holland elmondása szerint a világ minden táján érezhető az antidemokratikus nézetek megerősödése, Európában ugyanúgy, mint az államokban, Fehéroroszországot nem is említve.

Ezt követi az album címadó dala, a Let The Bad Times Roll. Ez egy laza pop-rock dal, ami könnyen emészthető, és elég mainstream ahhoz, hogy akármelyik rádióműsor a lejátszási listájára tegye. A könnyed dal mögött egy nagyon sötét humor rejlik. Remekül tükrözi a világban zajló eseményeket, a rasszizmust, a nemi megkülönböztetést és a szexizmust. Mondanivalója egyszerű, felteszi a kérdést, hogy ezekben a rossz időkben ki hogyan dönt ezekkel a problémákkal kapcsolatban, nem törődik velük, vagy épp öngyilkos lesz miattuk. Ezek után pedig azt a kérdést feszegeti, hogy az egyén mit is tehet egymaga mindezen problémák ellen.

A Behind Your Walls egy remek dal, egyszerű, dallamos, hamar belopja magát az ember fülébe. Arról szól a szám, hogy mit lehet tenni valakivel, akinek valamilyen problémája van, depressziós vagy épp öngyilkos gondolatai vannak. Felteszi a kérdést, hogy hogyan lehet neki segíteni, hogyan lehet bejutni a „fájdalomból épített falai” mögé. A zenekar ezzel a dallal beállt azok közé a zenekarok közé, akik próbálják felhívni a figyelmet a depresszió és az öngyilkosság elleni küzdelemre.

Az Army Of One ismét egy nagyon fülbemászó dal. A ritmusa, a gitár dallama és Dexter éneke egyszerűen csak viszi magával a hallgatót. A szám egy sajnos nagyon is valós képet fest a világról, ahol egyszemélyes hadseregként kell szembenéznünk minden nehézséggel.

A Breaking These Bones egy pörgős szám. Stílusában kicsit visszanyúl a korábbi albumok hangzásához. A dal nemes egyszerűséggel a depresszióról szól, arról, hogy milyen érzés, ha valaki depresszióval küzd.

Az ezt követő Coming For You már 2015-ben megjelent. Akkor még nem lehetett előre tudni, hogy a teljes album hat évet várat még magára. A dal lazább, könnyen emészthető zeneileg. A zenekarnak egy tipikusan olyan dala, ami annak ellenére, hogy hangzásában összetéveszthetetlenül a sajátjuk, sokkal szélesebb körű hallgatóságnak szól. Azt a témát járja körül, hogy művészként hogyan tud valaki többet kihozni magából. Vannak álmok, amiket egy életen át szeretnénk elérni, viszont útközben ez az álom változhat, egyszerűsödhet praktikussági szempontból. Aztán felteszi a kérdést a dal, hogy mi történik azután, ha úgy érezzük, elértük az álmainkat.

A We Never Have Sex Anymore egy különleges szám. Fúvósokkal megtámogatott jazzes dal. Elsőre furcsa lehet hallgatni, egy ilyen stílusú szám nem a megszokott egy punkrock bandától, habár aki ismeri a zenekart, az tudja, hogy az ilyen dalok nem példa nélküliek a The Offspring albumain. Ahogy a cím is sejteti, egy kihűlt kapcsolatról szól ez a szám. Arról a helyzetről, amikor már egy veszekedés is jól esne, csak hogy történjen valami.

Az In The Hall Of The Mountain King egy kakukktojás nóta az albumon. Az eredetit Edvard Grieg komponálta 1875-ben, értelemszerűen feldolgozás, de hogy miért került fel az albumra, nem tudni. Ettől függetlenül az, ami. Nem több, nem kevesebb.

Az ezt követő The Opioid Diaries egy remek dal, tempóváltásokkal megtűzdelve. A gyógyszerfüggőség témáját járja körül. Arról szól, hogy mindenre gyógyszert kapnak az emberek, miközben nagyon kevés tájékoztatást kapnak a függőség kialakulásával kapcsolatban.

A Hassan Chop ismét egy igazi pörgős punknóta ismét tempóváltásokkal, ami felidézi a korai albumok stílusát. A szövege remekül figurázza ki azt az amerikai filozófiát, miszerint a béke nevében kell háborúzni. (Ez körülbelül olyan, mintha a szüzességért kellene szexelni.)

Az album végén két melankolikus dal hallható. Az egyik a Gone Away című dal zongora feldolgozása. Az eredeti szám az 1997-es Ixnay On The Hombre albumon hallható. A dalt hasonló stílusban feldolgozta a Báthory Zoli vezette amerikai csapat, a Five Finger Death Punch is a 2017-ben kiadott A Decade Of Destruction válogatásalbumukon. Dexter Hollandnak a kilencvenes években volt egy barátnője, aki egy autóbalesetben elhunyt. A Gone Away neki szól.

Az utolsó dal a Lullaby, ami egy rövid kis dalocska, a Let The Bad Times Roll számból kölcsönözte a szövegét. Remek lezárása az albumnak, amolyan emlékeztető, hogy miről is szól ez a lemez.

A bónusz kiadáson plusz két nóta hallható még, a Guerre Sous Couvertures, ami a We Never Have Sex Anymore francia nyelven, valamint a The Opioid Diaries élő koncertfelvétele.

A zenekar a maga sajátos stílusában közelíti meg a társadalmi problémákat. Az egész albumnak van egy keserédes kicsengése, melankolikus hangulata. Kicsit visszafogottabb, lassabb a lemez, viszont a banda ötven fölötti tagjaitól nem is várható, hogy olyan energikus lemezt hozzanak össze, mint húszévesen. Az énekes (aki egyébként nemcsak a zenében jeleskedik, hiszen 2017-ben mikrobiológiából doktorált) az album kapcsán azt nyilatkozta, hogy mindig is szerette azokat a zenekarokat, akik mernek beszélni az embereket érintő problémákról. Ez az album is erről szól némi sötét humorral megfűszerezve.

fotók: offspring.com

Képgaléria: