105. rész – Gombásztál vagy begombáztál?!

A minap majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor realizáltam, hogy VÉGRE eljött a gombászás ideje – hála Neked, Eső! Felbuzdultan nekiiramodtam a kisebbemmel karöltve sétálni és persze gombára vadászni. Nulla szakértelem, hatalmas lelkesedés: katasztrófagyanús egyveleg (a légyölő galócát azért megismerem). Találtunk is egy halom, a nyírfa környékén növő, a tinórufélék családjába tartozó gombát – a közkedvelt vargánya egyik rokona, mely kevésbé értékelt, az íze ugyanis eléggé jellegtelen –, errefelé brezov vrganjnak nevezik, magyarul nyíri vargánya, barna édestinóru (valószínűleg, de több fajta van, amely a nyírfa alatt, vele szimbiózisban él). Szedtem kábé tíz szép példányt, mellé egy őzláb gombát is, amely kicsi volt ugyan, de nagyon örültem neki. Terepszemle közben ráfutottam számtalan más, ismeretlen fajtára is. Volt, amit körbetapogattam, mert úgy éreztem, hogy nem is az, aminek hiszem. Valószínűleg a meggondolatlan tapizással összekötött vizsgálódás okozta a vacsorát követő rosszullétem, a kétes gombák után/előtt fogdostam ugyanis az ehetőket is. Mielőtt nekiálltam volna szerzeményeim elkészítésének, megkértem a házigazdákat, hogy vessenek egy pillantást a kincseimre (az egész család rendszeresen gyűjtöget, 20+ éves tapasztalattal rendelkeznek a fiatalabbak, de Dejánnak még sikeresen elvégzett gombaszakértő tanfolyama is van). Megdicsértek, ügyesen felismertem az erdő ajándékát, mind ehető volt. A roston sült gombaszeletek elfogyasztása után kábé 15 perccel mégis furcsán kezdtem magam érezni. Amint felálltam az asztaltól, érdekes bizsergés öntötte el a testem, először a karjaimban éreztem a hullámzó zsibbadást, majd egy pillanat múlva már jött a fejbizsergés, félelemérzettel együtt. Hirtelen ütött be az anyag, bármi volt is az. Az arcom is kipirosodott, égett. Jött a pánik! Ennél nagyobb bajom nem történt, de az ijedtség és a hullámokban jelentkező bizsergő érzés, pirosság maradt egy ideig, akárcsak a magas vérnyomás és a pánik is. Vajon mit ettem? Tényleg azt a gombát szedtem, amit akartam? Jött a gombászkönyv tanulmányozása, vele párhuzamosan pedig az interneten a mérgezési tünetek olvasása… még nagyobb para. Már minden megfordult a fejemben. Gondolatban búcsúzkodtam, a temetésem szerveztem. A háziak szerint csak nem esett jól az eledel, vagy enyhébb reakció valamire, de ne aggódjak, minden rendben lesz… ezek a tünetek nem hasonlíthatóak komoly mérgezéshez. Pár órára rá, amikor már Csemetécskéim is nyugovóra tértek, elindultunk az ügyeletre, pedig ekkorra határozottan jobban voltam. Egy alapos szóbeli esetleírás, pár alapvizsgálat és egy infúzió után jöttünk haza. A doki szerint sem így néz ki a mérgezés, de a tünetek alapján valóban reagáltam valamire. Azon aggódtam, hogy ne adj isten, az őzláb gomba nem is őzláb gomba volt, hanem egy másik, ugyanabba a családba tartozó, laikusok számára szinte ugyanolyannak tűnő fajta, ami ugyanolyan halálosan mérgező lehet, mint a gyilkos galóca, és csak hosszú órák, néha napok elteltével mutat rá reakciót az emberi szervezet. Szerencsére nem ezzel a kedveskével találkoztam, de lehet, hogy éppen ezt a vörösesbarnás veszélyforrást tapogattam (vagy valami hasonlót), amely a birtok egyik szegletében is megtalálható (a nevére sajnos nem emlékszem), és elfogyasztva biztos halált jelent. Kár, hogy nincs ráírva a kalapjukra, ehetők-e vagy sem. Mennyivel könnyebb lenne mindenkinek a dolga, és mennyi hiábavaló halálesetet és mérgezést meg lehetne előzni! No, de efféle esetek elkerülése érdekében kell minél alaposabban tanulmányozni a gombák csodálatos világát, és csak szakértők által ellenőrzött darabokat fogyasztani, no meg persze nem összefogdosni minden „szart”. A gyerekeknek is ezt hajtogatom folyton: ne fogdossák a gombákat, ha nem biztosak abban, hogy mivel van dolguk, és sose egyenek meg egyet se, míg szakértő meg nem vizsgálja.

Mikor nem a gombászás jár az eszemben vagy a napi teendők, akkor az almáimat buzerálom továbbra is. A minap ráleltem egy fantasztikus vadalmalelőhelyre a templom közelében. Azt hittem, csak egy bozótos, teli öreg fával, csipkebogyóbokrokkal, csalánnal… de egyszer csak megpillantottam egy almafát, apró zöld almácskákkal az ágain. Közelebb osonva rájöttem, elérhetetlen helyen van. A fa megközelíthetőségének lehetőségét vizsgálva feltűnt, hogy a bozótban, pár méterre tőlem, a föld terítve van apró gyümölcsökkel (többféle vadalma és nemesített fa egy helyen, dióval és csipkebogyóval spékelve)! Örültem, mint kisgyerek a karácsonyi ajándéknak! Azóta kétszer voltam gyűjtögetni. Annyi illatozó szépségét szedtem, hogy lassan már nem tudok vele mit csinálni. Készítettem ecetet, teának való szárított almaszeleteket, kétféle szörpöt, sütibe tettem, szósz is lett a csodás, legalább öt különböző fajta almából. Ne aggódjatok, a vadállatoknak is hagytam bőven, nem fosztottam ki a nasihelyüket.

ALMASZÖRP 1.

Hozzávalók:

• minél több fajta alma – kimagozva 1,5 kg

• tartósító – fél zacsi

• cukor – ízlés szerint

Elkészítés:

A megmosott, kimagozott almákat elektromos aprítóval daráld le, tedd egy megfelelő méretű dunsztosüvegbe/üveg-, műanyag tálba, és kilónként önts rá 700-800 ml vizet. Keverd bele a tartósítót (jobb híján bolti konzervanszot használtam), és hideg helyen hagyd állni 24 órát. Ezt követően tiszta pelenkaanyagon keresztül szűrd le, alaposan nyomkodd ki, és annyi kiló cukrot tégy bele, ahány liter lé van. (Az eredeti recepthez képest fele annyi cukrot sem használtam. Két literhez ¾ kg cukor ment, és így is túl édes. Ízlésfüggő.) Időnként keverd meg, és mikor az összes cukor elolvadt, töltsd előzőleg sterilizált üvegekbe.

ALMASZÖRP 2.

Hozzávalók:

• minél több fajta alma

• cukor

Elkészítés:

A megmosott, magozott almákat tedd bele egy megfelelő méretű lábasba, és annyi vizet önts rá, hogy bőven ellepje. Forrald fel, időnként kevergesd meg, és főzd, míg az almák el nem kezdenek szétesni. Ekkor egy apró lyukú szűrőn szűrd, paszírozd át, ha sűrű, adj hozzá vizet, majd mehet vissza a tűzhelyre a cukorral. Pár perc rottyanás után töltsd sterilizált üvegekbe. Tedd száraz dunsztba.

Képgaléria: