Gyászmise a Korntól
Februárban jelent meg a sokat megélt zenekar tizennegyedik nagylemeze, Requiem címmel. Az új albumra árnyékot vetett a pandémia és Reginald „Fieldy” Arvizu basszusgitáros hirtelen bejelentett szünete a zenekar életéből.
A nagyérdeműnek talán nem kell bemutatnom a Korn zenekart. Aki mégsem ismerné őket, a banda 1993 óta létezik ezen a néven. Debütáló albumukat, ami a saját nevüket viseli, 1994-ben adták ki. Ezzel a lemezzel rakták le az alapköveit a kétezres években virágzó újhullámos metálnak, és lényegében alternatív, rap-metál, funk-metál, groove és hip-hop elemekből megalkották a nu-metál stílust. Olyan zenekarokra voltak hatással, mint a Slipknot, Coal Chamber, Limp Bizkit, Machine Head vagy a Sepultura.
Azon kívül, hogy a banda stílusteremtő volt, a zenéjük sosem volt vidám vagy boldog. Az énekes Jonathan Davis a mániás depresszióját és gyerekkori traumáit ömlesztette bele a dalokba, amik tele voltak dühvel és fájdalommal. A korai albumok eléggé sötétek, ami nem csoda, hisz a többségük drogfelhőben és alkoholmámorban született.
2005 elején éppen a drogproblémái miatt hagyta el a zenekart Brian „Head” Welch gitáros, aki aztán a hitben megtalálta önmagát. Miután tiszta lett, 2013-ban visszatért a bandába. 2006-ban pedig az alapító dobos David Silveria hagyta el a zenekart, őt végül 2009 áprilisában Ray Luzier dobos váltotta fel hivatalosan.
A legutóbbi albumuk, a 2019-ben kiadott The Nothing egy traumafeldolgozás volt Davisnek, hisz elvesztette az édesanyját, valamint exfelesége is elhunyt drogtúladagolásban. Mindezek elég jól érezhetőek az albumon, pedig akkor még senki sem tudta, hogy nemsokára a pandémia nem hogy bekopogtat az életünkbe, de teli talppal rúgja ránk az ajtót.
A járványhelyzet természetesen megnehezítette a zenekar életét is. Több koncertet le kellett mondaniuk, valamint többször vendégzenészekkel kellett fellépniük, mivel mindig akadt köztük olyan, akinek pozitív lett a tesztje, s emiatt karanténban kellett maradnia. Ahogy a legtöbb zenekar, úgy a Korn is kihasználta az időt, hogy készítsen egy új albumot.
A Requiem, a nevéhez hűen, hisz az eredeti rekviem is kilenc tételből áll, így a lemezre is kilenc szám került fel, plusz egy bónusz dal. Kissé fura, hogy az album teljes hossza alig több fél óránál, de ez ne tévesszen meg bennünket. Ez a harminckét perc egy zeneileg mesterien megszerkesztett anyag. Míg a The Nothing a fájdalom feldolgozásáról szólt, a Requiem sokkal inkább az elengedésről és a belenyugvásról. Nem mutogat ujjal, hanem lehajtott fejjel, szótlanul mutatja, hogy: ez van. A zenei komplexitása az albumnak lenyűgöző. Nagyon precíz, mégsem erőltetett, sőt inkább könnyed. Sosem hittem volna, a Requiem esetében mégis elmondható, hogy a zenében egyes tiszta részek a legmocskosabbak. Alattomosan lopja be magát az ember fülébe, hogy újra és újra akarja hallgatni. Olyan, mint valami titkolt, bűnös élvezet. Persze, mindezek ellenére megvannak a dalokban a jellegzetes héthúros, brutális gitárrészek is, amiket annyira szeretünk a Kornban.
A Forgotten című dal nyitja az albumot, ami egy igazi groove-os nóta. A Let The Dark Do The Rest fejrázós, dübörgő szám, a refrén pedig könnyed és felemelő. A Start The Healing kellemes és bársonyos, mégis van benne dög. A Lost In The Grandeur egy kicsit emlékeztet a Path Of Totality albumon hallható agymenésekre, mínusz a dubstep. A Disconnect egy szomorkás, emlékezős dal, amiben pazar a lágy ének. A Hopeless And Beaten egy mélységesen gyönyörű, sötét dal. Korábban említettem az őszinteséget, ami a Penance To Sorrow-ban vissza is köszön. A My Confession pedig egy kis nosztalgiát hoz magával azoknak, akik ismerik a régi albumokat. A lemezt a Worst Is On Its Way dal zárja, amiben hallhatunk valami régit és újat is.
Összességében egy zseniális anyag lett a Requiem, egy letisztult, kerek album. Jonathan Davis arcba mászóan őszinte szövegeivel egy izgalmas élt adott az albumnak. Tele van sötétséggel, komorsággal, lazasággal, könnyed dallamokkal, döngölős zúzással, és még valamivel, amivel eddig nem igazán találkoztam a Korn esetében: reménnyel.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá