Meglestük a szerbiai underground nyolcadik fesztiválját

Jól kitalálták ezt! Nívós rendezvény! Múltkor fele ennyien sem voltak, érezd a különbséget!

És tényleg, jól kitalálták, és igen, mi is jól kitaláltuk, így közösen, összedugott fejjel. Esőben persze, a legnagyobb esőben, kamionok mellett, 120-szal száguldó kamionok mellett, miközben az ablaktörlő fáradhatatlanul táncol, vagyis nem, éppen hogy nem táncol, mert minek, majd a menetszél tisztántartja a szélvédőt – csak egyenest!

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a szerbiai, vagy talán szerb underground fesztiválját – hivatalos nevén Festival Srpskog Podzemlja – na, most hogy jól fordítottam-e, hogy tényleg underground-e az underground, vagy kellene helyette egy jobb szó, azt már nem tudom. Két napon keresztül koncert koncert hátán az újvidéki Fabrikában, ugyanakkor DIY market, vagyis kirakodóvásár az underground (vagy ami) kedvelői, tisztelői, félői számára – kitűzőkkel, pólókkal, különböző kiegészítőkkel, ilyen-olyan ruhaneműkkel, művészi alkotásokkal – underground művészek seregszemléje, művészek, akik alkotásai mindenhol és bárhol jót mutatnának, de csak ritkán kapnak méltó figyelmet, csak ritkán érnek el a nagyközönséghez – pedig ez zsigeri művészet, a tudatalattiból, a mítoszokból, a rémálmokból, a tabuk nélküliségből, a föld alól.

A fesztivál sztárvendége a romániai Dordeduh zenekar volt. Ők pénteken léptek fel – azt a napot persze kihagytuk – mert mégiscsak munkanap, meg másnap reggel kelni kell és illik, meg a szombat az mégiscsak szombat, meg Sabbath Bloody Sabbath.

Akkor lépünk be, amikor a kragujevaci Larska zenélni kezd. A hivatalos meghatározás szerint a trió muzsikája a stoner, grunge, psych, shoegaze, hardcore és a desert rock elemeit tartalmazza – persze mindezt földalatti megvilágításban. Két megfigyelés a koncertről: 1, Bazmeg, ennek mekkora rasztái vannak; 2, Bazmeg, ezek két basszusgitárral nyomják!

A feszes és szoros időbeosztást tartani kell. Gyors átállás és jön a Claymorean – a tagokat onnan lehet felismerni, hogy mindannyian Claymoreanos pólóban vannak. Aztán elkezdenek nyomni valami standard heavy metált női vokállal. Jó, jó, de nem üt szíven. Vannak, akik ismerik a számaikat, a szöveget is tudják, együtt énekelnek a zenekarral, amin az énekesnő is meglepődik.

A napot és vele az egész fesztivált a Scaffold nevű banda zárja, amely büszkén vallja magát a legrégebb óta aktív hazai deathtrash metál zenekarnak, és amely idestova harminc éve nyűvi a húrokat. – Ez fasza, ezt ismerjük! – és mivel a mondás úgy tartja, hogy amit ismerünk, azt könnyeben elfogadjuk, így a befogadás is megtörténik. A hangulat nem hág a tetőfokára, inkább mindenki magában bólogat, ketten-hárman próbálnak táncolni, de nekik sem sikerül, így fáradt arccal inkább körbe-körbe járnak.

Így múlik el a világ dicsősége, éljenek a benzinkutak, a sör mellé evett földimogyoró, meg az autópálya, meg a lovaknak nyerítése.

A szerbiai underground nyolcadik fesztiválját egyébként az MM Concertsnek, a Serbian Hellbangersnek, valamint az újvidéki egyetemista Művelődési Központnak köszönhetjük.

És azt is megtanultuk, hogy az undergroundnak nincs alternatívája.

Képgaléria: