Idén is ott voltunk a Fekete Zaj Fesztiválon a Mátrában
Végre teljes értékű rendezvényen vehettünk részt a Mátra–Sástó-kempingben. Senkitől sem kértek védettségi igazolványt, szabadon jártunk-keltünk, és még külföldi fellépőket is láthattunk szép számban. Továbbra is dübörög a Fekete Zaj Fesztivál!
KIK ZAJONGTAK MÉG?
Az idei rendezvény igazi meglepetése és nagy pillanata a szombathoz fűződik. A magyar black metál paletta ékköve, vagyis az Ahriman fellépésén egy Gire-blok is létrejött. Hiába a sok titkolózás, sokan már tudtak erről, még ha csak a pletyka szintjén is. Az Ahriman produkciója hozta a szokásos színvonalat, amikor azonban Kátai Tamás és Kónya Zoltán színpadra lépett, megváltozott minden. Sokan várták ezt a pillanatot, mert Gire-dalokat élőben talán 2007-ben lehetett utoljára hallani, a zenekar kultikus státusza pedig csak emelkedett az idők folyamán. Milyen volt? Hát, nagyon jó volt, a maga hibáival, amik biztos voltak, de én nem vettem észre. Annyi bizonyos, ennyire meghangszerelt Gire-koncerten még nem voltam, és ez nem vált egyáltalán kárára. Külön öröm volt Kónya Zoltánt ismét a színpadon üvölteni látni a maga őserejével. Sokkal többet kellene állnia a deszkákon a jövőben is.
Voltak persze további jó koncertek. Az Antimatter például egy nagyon szép akusztikus koncertet adott, Mala Herba ismét remekül szórakoztatott mindenkit, a Pozvakowskit pedig rengetegszer láttam, de most úgy tűnt, még magukat is túlszárnyalták. A felsorolást pedig lehetne még folytatni….
JÖVŐRE UGYANITT
Nos, az viszont nem volt oké, hogy három bunkónak hajnali négykor meg kellett magyaráznom, miért nem kellen szétrúgni a toalettet. Miként történhet ilyen incidens, csak találgatni lehet.
Azt sem éreztem rendjén, hogy a negyedik napon szerdáról maradt, ehetetlen, száraz kiflikében kapom a közel sem olcsó kajámat. Az sem túl jó, hogy egy óra sorban állás után a pultos fiú bocsánatot kér, amiért az alapanyagokból nem tud belerakni az ételbe, mert elfogyott.
Hallottam az előző években, hogy panaszkodnak valamiféle agrotechre, és hogy nem lehet tőle aludni. Nem tudtam, miről van szó, mert általában kint a kocsiban aludtam. Nos, idén megtudtam. Tényleg nem tudtam aludni egyetlen éjszaka sem a Delta színpadról üvöltő elektronikus zenétől. Szerintem, aki ilyet akar hallgatni, az talál magának bőven olyan rendezvényt Magyarország-szerte, ahol ezt élvezheti. Ellenben nem sok helyet tudok, ahol dark goth, post punk, industrial zenékre lötyöghet hajnalig. A Memento Mori csapatának, és a többi hajnali DJ szettjére örömmel buliztam és aludtam is volna, de őket csak közvetlenül a hangszórók között lehetett hallani. Ellenben a Delta színpad irányából mintha a fejemet rugdosták volna. Szeretek kempingezni, számtalan fesztiválon így töltöm a napokat, és a legtöbb helyen reggelig szól a zene, de ilyet én még nem tapasztaltam.
A másik érzékeny téma a karkötős csúcstechnológiás rendszert illeti. Kissé gyanús lett a kiadásaim mérete, emiatt jobban odafigyeltem. Sajnos kellemetlen volt, hogy a számlát külön kérnem kellett, az egyenlegem és a fogyasztásom a fejemben kellett tartanom, és mindenki úgy tekintett rám, mint aki csak az időt húzza. Az egyik alkalommal történő összesített számlalekérés után sokezer forintos elcsúszást kellett rendezni. Nem állítom, hogy engem bárki is át akart volna verni, de létrejött egy mindenki számára kellemetlen helyzet sok magyarázkodással, ahol főleg nekem kellett magyarázkodnom a pénzemért. Ha ez a chipes rendszer hibája, akkor nem ártana kicsit utánanézni a technológiának.
Ha arról van szó, mi nem sikerült jól az idei fesztiválon, akkor egyedül a Zaj-reggelit tudnám említeni. Valószínűleg a szervezők hatékony és demokratikus ötletnek tartották a közönség által cédulákra írt kérdések megválaszolást, de a kevesebb több lett volna. Sok felesleges kérdéskört körbejártak a témakörök szerint csoportosított asztaloknál (pl. miért nincs több grindcore a Zajon? – az ilyen kérdések megválaszolására valószínűleg kár vesztegetni az időt, mert poénkodik valaki). Keserves volt kivárni a válaszokat, de sokszor hallani sem lehetett, miről van szó, a tárgykörök szétszakítása miatt pedig lehet, hogy lemaradtam olyan témákról, amik érdekeltek. Lényegében, ez most bármennyire is jónak tűnt elsőre, nem sikerült jól, és míg korábban a Zaj-reggeliről bőséges információval tértem mindig vissza, ezúttal szinte semmit sem tudtam meg.
A munkámhoz kapcsolódóan sok gondom származott a térerő miatt, fontos levelekről, infókról maradtam le, amit végül elengedtem, hogy ne is tépelődjek rajta. Ezt viszont nem tartom a rendezvény hibájának, mert én voltam a barom, hogy egyáltalán munkát vittem a fesztiválra. Térerő nélkül legalább senki sem a telefonját bámulja a koncertek helyett.
Összességében, az említett hibáival, illetve személyes kényelmetlenségekkel is jó volt a rendezvény. Gyakran nosztalgikus érzésem volt, mintha a régi Szigeten ingáznék a Wan2 és a Bahia színpad között, be-be térve a vegyes zenekarokat felvonultató Banán színpadhoz. Tény, hogy valószínűleg ennek a vegyesebb felhozatalnak köszönhetően évek óta tart egy generációfrissülés a rendezvényen. Sok színnel gazdagodott a rendezvény, így lett film, irodalom, új zenék, azt pedig majd az idő dönti el, hogy az újonnan érkezettek mit és mennyit tudnak érdemben hozzáadni a rendezvényhez.
Az idei Zajon továbbra sem éreztük úgy magunkat, mintha vásárban, falusi kolbászevő versenyen lennénk, itt még mindig a zene az elsődleges, és ez remélhetőleg így is marad. Jókat lehetett beszélgetni, ismerkedni, okosodni, szórakozni. Aztán remélhetőleg jövőre a Lúdvércen lesz Corpus Delicti, Peter Murphy, Rosetta Stone, The Mission, a Kacsatónián Katatonia akusztik, majd meglepetés Death in June-koncert (vagy legalább egy Pirkan-fellépés). Álljanak itt a kívánságaim, ha már a kívánságkosárba a négy nap alatt nem dobtam semmit.
Fotók: Győri Norbert
(Vége)
0 Hozzászólás
Szólj hozzá