Sötét fellegek az éjszakában és vattacukor reggelente

Szerbia egyik külföldön is értékesíthető kulturális árucikke az újvidéki Exit fesztivál. A rendezvény az idén is elmúlt. A sajtóértesülések szerint ez volt az eddigi legjobb, a szervezők szerint az eddigi legsikeresebb, az egykori közönség szerint pedig az esemény egyre inkább csak árnyéka önmagának.

SZERBIA MEGMENTŐJE

Több szlogen is született, mi is mentheti meg az országot. A Prljavi Inspektor Blaža i Kljunovi 2007-es lemezének címe szerint országunkat csakis Superman mentheti meg (Samo Supermen Srbiju spašava), a jóval pesszimistább Block Out együttes szerint pedig csakis a „dróga” (SDSS). Az évek óta tartó álláspont szerint hazánkban az Exit hivatott az ország megmentésére. Na, de olvassuk inkább mit látott az én szellemíróm az idén az Exiten.

A 23-ik alkalommal megszervezett Exit fesztivál csütörtöki napon vette kezdetét. Este fél nyolckor, rögtön a kapunyitást követően háromszorosan is megnyílt, három különböző színpadon hatalmas tömegáradat közepette. Az első nap közönségének nagy részét a The Prodigy koncertje vonzotta. Ahogy közeledett a 23 óra, annál jobban megtelt a nagyszínpad előtti tér, pedig az említett zenekar már számtalanszor lépett fel ezen a rendezvényen és az országban is.

A koncert nyitó dala, rögtön felemelte a tömeg hangulatát. A Breathe című dal annak idején éppen Szerbiában debütált, egy másik időben és egy másik országnév alatt. Több tízezren ugráltak együtt a koncerten, viszont néhány nap múlva már azt lehetett hallani, hogy ez már nem az a Prodigy, mert Keith Flint nélkül nem is lehet ugyanaz. Az elhunyt táncos-énekes pótolhatatlan, de Maxim és Liam bebizonyították, hogy a zenekar továbbra is stabil, ugyanakkor Keith szelleme a fellépés alatt végig ott lebegett. Egyfajta megemlékezésként is értelmezhettük a koncertet, mert a vizuális eszközök folyamatosan emlékeztettek az elhunyt zenekari tag hiányára. A közönség önkívületi állapotban tombolta végig az angol zenekar fellépését. Érezni lehetett a levegőben, a zenekar, a közönség és a rendezvény együtt rezdül.

Egyébként még soha nem érkeztünk az Exitre korábban, mint az idén. Ennek oka a korai időpontban fellépő svéd Viagra Boys volt. A post punk/garage rock együttes a korai dalokkal vegyesen adta elő a legutóbbi, Cave World lemezének dalait. A zenekar nem hiába lett népszerű. A lendületes fellépés végére igazi punkházibuli-hangulat alakult ki néhány ezer fővel, pogózó közönséggel – ami azért nem egy gyakori jelenség a nagyszínpad előtt. Az együttes remélhetőleg mihamarabb visszatér Szerbiába, mert igény láthatóan van a zenéjükre.

Amikor annyira éppen semmi nem érdekelt bennünket, szétnéztünk a rendezvény kevésbé látogatott végeiben. Így kerültünk az Explosive Stage tövébe, ahol a Wolfbrigade energikus koncertjét hallgattuk meg, belenéztünk még a Pero Defformero turbo-metáljába, de megnéztük a Mortal Kombat fellépését is, ami a Fusion színpad aznapi fellépőinek sorát zárta.

A második nap számunkra a Ground Zero és a War Engine nagyszínpados fellépésével kezdődött. Mindkét együttes nagyobb közönséget és jobb időpontot érdemel. A későbbiekben megnéztük a lány tagokból álló thrash metál Jennert, majd a nap egyik fő attrakcióját, a holland symphonikus metál Epica koncertjét. Ez a stílus igen messze áll tőlünk, de az nem vitatható, hogy magas színvonalú produkciót láthattunk. Átugrottunk a romániai Sur Asturu koncertjére is, amely az egykori Negura Bunget örökségét viszi tovább. A közelmúltban minden post-negura koncertet megnéztem, ez sem maradhatott ki. Negru szelleme ott volt a misztikus hangulatú koncert alatt.

Ha a Jenner az Epica előzenekara volt is, az Epica biztos nem volt a Skrillexé. Ez utóbbi koncertje volt a második nap leginkább várt koncerteje, és ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy kilenc évvel ezelőtt ugyanez az előadó mély nyomokat hagyott a közönségen. A jóból is megárt a sok, és emiatt 20 perc után átmentem a Midnight koncertjére, amit leginkább egy szteroidokon lévő Motörheadhez hasonlíthatunk. Először lépett fel szerbiai közönség előtt az eltakart arcú trió, akiknek nem esett nehezére lendületes thrash metál és punk keverékből black metált kovácsolni.

AZ ÉV FESZTIVÁLJA

A hivatalos média közlönyök szerint több mint 200 ezer ember látogatott ki a péterváradi erődítmény falai mögé július első felében. A rendezvény záró szlogenje igen hangzatos: Az Exit szerelem és szabadság.

Mi más?

Aubrey Marcus az első napon kijelentette: Ez a pillanat emlékezetes marad évszázadokig (!). A média számára elküldött levél szerint ezt az enyhén túlzónak tűnő kijelentést követően négy napon át többdimenziós zenei, szellemi, sőt kozmikus tapasztalatot lehetett szerezni a fesztiválon (van az a „dróga“), amely a világmindenség szélét feszegeti. A csillagok állítólag úgy álltak az égen, hogy egy különösen erős, energetikus és érzelmes, tehát nem átlagos Exit (mivel a korábbi a békéről, az azelőtti a szeretetről szólt, és így tovább) jöhetett létre.

Ennek állítólag nagy szerepe volt a már említett Prodigy mellett a női energiákat sugárzó (én egyféle energiáról tanultam fizikából csak, de azóta biztosan többet is felfedeztek) elektronikus potméter tológatóknak, Nina Kravitznek (nélküle nem is lehet Exit) Indira Paganottónak és Amelie Lensnek. És akkor nem is beszéltünk még a csapból is folyó túlimádott Senidah-ról és a bámulatos Mimi Mercedezről, akik neve hallatán a legtöbb normális Exit látogató sugárban hány. Az idén már ötvenedik fennállását ünneplő hip-hop csillag, a Wu-Tang Clan is tiszteletét tette a fesztiválon egy nagy sikerű koncert erejéig. Mindezt több mint 200 ezer csillag alatt (vagy mi), miközben a szeretet üzenete egyesült a szabadságéval.

A továbbiakban közlik:

Az Exit-univerzum július 6-a és 9-e között egy teljes kozmikus kört futott le, amióta a rendezvény ünnepélyes keretek között a világűrből kitárulkozó energiák segítségével megnyílt, a meditatív muzsikától hangos Pachamama powered by Rosa színpadon ősi ceremoniális átszellemülés közepette az Ada Divine Awakening fesztivál hangulatában az Exit-család legifjabb tagja, Atina Ljubav Kovačević (a főszervezőnek született gyereke, úgy látszik ez akkora dolog, hogy az egész országnak tudnia kell) jelenlétében, Vylane Marcusnak az mts Dance Arenás frissítő fellépésétől kezdve át a Gorki list Nagyszínpadon keresztül az mts Dance Arénás varázslatos befejezésig, vagyis a legszebb napkelte kivárásáig, ami a Keinemusik által hozott érzelmes dallamokra és törzsi ritmusokra történt.

Igen, én is néztem. Ez egy mondat.

Aki a rendezvény hivatalos közlönyéből akart cikket írni, az nézhetett ki a fejéből, mert ez így megy több ezer karakteren keresztül. A közleményből megtudjuk, hogy valami igazán kozmikus varázslat történt a rendezvényen, valami megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan. Az is kiderül, a magas rezgésszámon működő szeretet és szabadság energiái a négy nap alatt vitathatatlanul mindenkit megérintettek, a látogatókat és a legnagyobb zenei előadókat is.

A dolgoknak persze két oldaluk van.

BIZTONSÁG MINDENEK FELETT

Az Exit egy fallosz. Ez a fallosz olykor kemény, olykor puha, a minősége változó. Az utóbbi időben egyre puhább. Ezt nem látják azok a fiatalok, aki a covid előtt nem jártak a rendezvényen, és nem is tudják, milyen volt.

Én sem jártam az Exiten abban az időben, amikor valaki kitalálta, hogy kiviszi a kazettás magnóját a strandra. Sosem véltem magam exitesnek, ennek ellenére végülis sokkal többször látogattam meg a rendezvényt, mint azt terveztem.

Emlékszem még arra, amikor ennek az eseménynek jó nagy golyói voltak, és tényleg kiállt valami fontos ügyért. Az egyetemista tüntetésekből kialakuló demokráciáért és egyenlőségért harcoló rendezvény jelenleg egy óriási nyilvános toalett – főleg a németek és angolok számára. Egy olyan hellyé változott, ahol minden percben a lehető legnagyobb kínnal arra ügyelnek, nehogy valakit megbántsanak. Ezzel együtt a rendezvény minden szava és tette annyira üres és tartalmatlan lett, mint akármelyik ócska Coca-Cola reklám (ez itt a reklám helye).

Az Exit fesztivál idei mottója, illetve témája az Univerzum volt. Micsoda mélység! Micsoda filozófia! Ez majdnem annyira „jó”, mint a tavalyi „Együtt!” szlogen. Az idei hívószó még csak nem is a pozitív diszkriminációra szólít fel, hanem mindenre, meg ezzel együtt a semmire. Az Exit szervezőcsapata valószínűleg akkor is jobban járt volna, ha az egyik gyengébb tagjára bízta volna, hogy találomra válasszon szavakat a mottóhoz, mintsem egy illetékes marketing szakemberre.

Mire is gondolok, amikor ezeken a hívószavakon fennakadok?

Állítsátok meg az emberkereskedelmet! Szűnjön meg a vízum az országok között! Ünnepeljük a toleranciát és a másságot! Ezek nem csak egy normális ember vágyai, hanem az Exit régi témái is. Azok a témák, amikkel 2007 előtt foglalkozott, mielőtt még a városnak adományozták volna, vagyis az épp hatalmon lévő politikai pártnak. Jól megtömött zsebekkel az egykori lázadók hűséges és láncra vert kutyák lettek, akik eltörölték a rendezvény legfontosabb részét. Mi veszett el? A társadalomkritika, az ellenkultúra, de talán leginkább a politikához való kritikus hozzáállás. Nos, ennek aztán már nyoma sincs.

Nincs már nyoma annak a szellemnek, amely jogokért, a jövőért küzdött. Nem azért harcolt, hogy polgári, „civil”, kezdeményező, társadalmilag aktív és európai legyen, hanem már annak tekintette magát, aki hangosan kimondja: Mi is Európa vagyunk! Persze az akkori Európa és a mostani Európa között is nagy a különbség. Amíg a jobb oldal mindenhol erősödik a földrészen, addig az Exit szép csendben lapul, és átalakul egy hétköznapi fesztivállá, akitől lehetőleg senki semmit inkább ne is kérdezzen.

Oké. Nincsenek golyói. Ez van. Fesztivál lett. A szépek, a fiatalok, a szintetikus drogoktól és alkoholtól szétesett személyek fesztiválja, akiket teljesen hidegen hagynak a fentebb leírtak. Táncolni jönnek, ugrálni, szórakozni, azért hogy megfeledkezzenek a valóságról, a hétköznapokról, legalább arra a pár napra. És ez így teljesen oké. Vannak fesztiválok, amelyek csak ennyik akarnak lenni. Sok ilyen fesztiválon jártam, a kényszerhippi, az áll-zöld, a rocker, a metál, az elektronikus, a vegyes vagy akár filmfesztiválon. Bárhol jártam, olyat még nem tapasztaltam, mint az Exiten, és ennek semmi köze az univerzumhoz, vagy a szeretethez.

Az Exit a legegyszerűbben megfogalmazva, egy rendőrfesztivál. Az erő, a fasizmus, a hatalmi fölény rendezvénye. Ami a melegek számára a pride, a transzok számára a TikTok, az agyleszívottak számára a Pink, a rendőrök számára az Exit. Egy rendezvény, ahová eljöhetnek, kiélhetik minden frusztrációjukat, ahol végre ők is őrjönghetnek.

Húszéves kölyköt vittek el mellőlem a Prodigy alatt bilincsbe verve a tömegen keresztül, hogy mindenki lássa, „ők” végzik a dolgukat, „ők” bárkit megalázhatnak. Értem én, hogy az a hat hónapos kamanci rendőrkurzus nem könnyű. Ha hibázott is az a kölyök, nem érdemli meg ezt a megaláztatást, de a jegyvásárlók sem amiatt vettek belépőt, mert erre lettek volna kíváncsiak.

A Gaia színpad és az Explosive között két belügyes munkatárs lányokat kutatott át. Minden bizonnyal szórakozni jöttek és lazulni. Itt most bizonygathatják, hogy sem a tamponjaikban sem a bugyijukban nincs semmi illegális. De ha van is, így kell ezt csinálni? Mindezt úgy, hogy fesztiválozók trappolnak el a meghurcoltatás mellett?

Lehetne hosszadalmasan sorolni, elemezni, tényfeltárni, mi hogyan működik az Exiten az utóbbi években. Beszélni az árakról, a szeméthegyekről, de talán most elég rámutatni arra, hogy a fesztiválra látogató leginkább megfélemlítésből kap leckét.

Teljesen érthető, hogy szükség van biztonsági őrökre és rendőri felügyeletre, de a fesztiválon tanúsított rendészeti hozzáállás azt mutatja, hogy a közönségre baromként, bűnözőként és birkaként tekintenek. Ebben az univerzumban. Bizony!

Képgaléria: