Az undergroundnak nincs alternatívája – ezt már régóta tudjuk. A fősodorban divatok jönnek és mennek, de valahol mélyen állandóság van, és sokszor sötétség, ami azonban ragyog – legyen ez bármennyire is ellentmondásos. A szerb underground fesztiválja (a IX.) pedig különös fényben ragyog, mintha a fekete valami ezüstszínt próbálna magára ölteni. A rendezvény sajátságos hangulatot áraszt magából. Ha ott vagy, valóban a föld alatt érzed magad, de itt nem vakondok, rovarok, csúszómászók élnek, hanem valami művészi, ami nem is igyekszik a föld felszínére törni, mintha csak ott érezné magát jól, mintha csak ott tudna kiteljesedni.

Az újvidéki fesztivált az idén is meglátogattuk. Persze szokás szerint késtünk, és persze megint csak nem használtuk ki a lehetőséget, hogy ez mégis csak egy több napos esemény, ahol mélyen meg lehet élni a dolgokat, vagyis csak egy napot igyekeztünk meglesni. És hál’ Istennek most a rendezvény headlinerét, a magyarországi Sear Bliss zenekar majd két órás koncertjét is sikerült megélni.

A zenekar mára kultikus státuszt vívott ki magának, még számomra a persze, hogy ismerem, naná hogy tudok róla, meg a magam lajhár módján követem a munkásságukat – státuszban van, de az igazat megvallva, sosem ülte le, hogy végighallgassam egy albumukat, vagy utánanézzek, hogy mit is, hogy is, és miért is. De ha Sear Bliss Újvidéken, akkor menni kell. A Khargash koncertjét lekéstük, amiért hála elsősorban az orchideákat illeti, köszönjük ezt meg nekik sok-sok tápoldattal. Szóval Khargash volt, az utolsó szám végét, meg a visszavisszát még elértük. Állítólag jó volt, az utolsó két perc ezt igazolta számunkra is.

Szóval akkor Sear Bliss. Imádtuk a harsonát, imádtuk az energiát, imádtuk az idén harmincéves banda produkciójának minden elemét. Hát, nem is tudom. Azon az estén jó volt magyarnak lenni a tartományi székváros Fabrikájában. Jó volt a megszokottól eltérőt, egy kicsit mást látni, jó volt így rezegni, még ha csak úgy öregurasan is… Évkoncertje? Talán. A magamfajtának, aki csak kicsi merítésből tud ítélkezni, igen – viszont annak, aki aktívabban nyomta az évet, hát, azt majd ő megmondja. Majdnem tíz pont – maradjunk ennyiben.

De volt más is. Képzőművészet, mégpedig underground képzőművészet. A szervezők (a teljesség igényével a Facebook-eseményből kimásolva: a SKC Novi Sad MM Concerts és a Serbian Hellbangers) ezúttal tematikus kiállítást is szerveztek nekünk. Arra kérték az alkotókat, hogy a borító témájában gondolkodjanak, alkossák meg valóságos zenekarok, lemezek, filmek, könyvek borítóját, alkossanak újat régi témára, vagy mutassák be, hogy milyen borítókat készítettek már. A kiállításon ismerős alkotók neveivel is találkozhattunk, köztük Németh Csabáéval, akinek egyik művét jelen lapszámunk címoldalán is megcsodálhatjátok.

Ha már képzőművészet! Az eseménynek két hivatalos pólója volt, egyik szebb, mint a másik, és szintén a kiállító képzőművészek munkáját dicséri. A képzőművészek, sötét kézművesek kirakodóvásárt is tartottak, hivatalos merch-piac is nyílt, de jótékonysági póló árusítás is volt.

Ezek itt mind jó emberek voltak, akikkel jó találkozni. Legalább évente egyszer.

Jövőre újra. Úgylegyen.

Fotók: Ország Viktor

Képgaléria: