Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2024. Értekező próza, 2. hely

„mert az ilyen színház legfőképpen azoknak szól, akik nincsenek itt...”

A kút nem a kiút

Írta: Kondacs Gergő–Kucsov Borisz
Rendezte: Kucsov Borisz

Aktuális társadalmi kérdések, külhoni magyar létértelmezés és színházi ars poetica. Ezek az elemek többször előfordulnak a Kosztolányi Dezső Színház darabjaiban, de leginkább a Kút nem a kiút című előadásukra jellemzőek. A darab követi a társulathoz hű alternatív, kísérletező stílust, viszont élvezhető a tágabb közönség számára is.
A darab központi témája a kitelepülés, a szülőhely elhagyása. Felteszi és meg is próbálja válaszolni a kérdést: „Menni vagy maradni?” Nem véletlenül merül fel ez a társulat több darabjában is, hiszen Szabadkán a KDSZ az egyetlen teljesen magyar nyelven üzemelő színház, feltételezem, többször napirendre került ez a kérdés a társulati tagok karrierjében, s annak is van oka, hogy mégis itthon kamatoztatják tehetségüket. Az előadás műfaja prózai, pontosabban western-moráldráma, nem irodalmi adaptáció, teljesen saját a drámai szöveg. Ez jellemző a KDSZ más darabjaira is. Érződik rajta Kucsov Borisz erős rendezői koncepciója. Ő kimondott lokálpatrióta, toposzként tér vissza Szabadka városa szinte minden munkájában. Erre jó példa legújabb rendezése, a Félelem és reszketés Szabadkán című előadás, amelyben megjelennek olyan mitikus vagy mémesített helyszínek, mint a Varázsló kertje, a Kertváros is. A drámai szöveg megírásában részt vett még a sajnálatos módon nemrégiben elhunyt Kondacs Gergely dalszerző, szövegíró. A darab az ő művészi munkájának is emléket állít.
Az előadás Vajdaságot magával a Vadnyugattal azonosítja. Születhet ez a párhuzam akár a prérik és az itthoni sztyeppek, homokvilág, Kosztolányi poros Vajdaság-képének párhuzamából adódóan is. De a cowboy lét, a fegyveres párbajok, a lóháton a végtelenbe vágtató alakok lehetnek akár az otthonát elhagyó, messzeségbe vágyó ember szimbólumai is vagy akár a versengés motívumai is: hogy ki hova megy, mennyit keres, hogyan él. Ezen túl saját életünk vadnyugati viszonyaira is ráhúzható mindez, viszont a Vadnyugat a darabban főképp a komikum megteremtésére szolgál.
A társulat nem hagyományos próbafolyamatokkal dolgozik. Elmondásuk szerint ez úgy történik, hogy a rendező feldob egy témát a színészeknek, s ezt először átbeszélik, majd mindenki előáll egy részben improvizált jelenettel, ami tematikába illő. Ezekből válogatódnak ki majd a kész darab jelenetei is. Átformálják, rendezik őket, hozzáírnak, hogy egy keretes szerkezet alakuljon ki belőle. Ez a metódus lehetővé teszi, hogy a témát több szemszögből, látásmódból ki tudják bontani, s egy színes, heterogén drámát alkossanak. A kút nem a kiút is így nyerte el sokszínűségét. A darab nem egy összefüggő történetet követ végig, hanem inkább egy tematikára épülő s azt kiveséző jelenetcsokor. Megjelennek komikus, túlzó, parodisztikus jelenetek. De ugyanúgy hangsúlyt kapnak a szentimentális, komoly részek is. Ennek a két végletnek szemléltetésére Kucsov Borisz két monológja tökéletes. A darab elején Hadházi László humorista estjének paródiáját adja elő, ahol a magyarság hamis eredetét fejtegeti. Míg a darab végén egy tetőponti jelenetként, szinte kiabálva az itthoni magyar létről, mentalitásról beszél. Ez adja meg a darab súlyát, egy szívbemarkolóan őszintén megfogalmazott monológ. A színészek többször megtörik a negyedik falat, ezt önkritikaként felhasználva, nem erőltetetten, hanem autentikus módon.
Az előadás díszlete általában egyszerű, realista, lényegretörő. A nézőnek egyértelművé válik a helyszín, legyen az a Vadnyugat vagy a német munkásszálló. Viszont ugyanúgy használ stilizált, absztraktabb elemeket is. Például a bárszékeket lovakként alkalmazó westernjelenet. Vagy amikor Kucsov Borisz karakterének gyermekkori visszaemlékezését látjuk. Gyerekszoba, háttérbe kivetített világűr és egy báb, aki maga a kicsi „Borisz”. Ez a megszépült, összemosódott emlékek megjelenítése céljából megszülető látványkép inkább hangulatfestő. A jelmezek egyszerűek, a darab során változnak. Kezdetekben teljes cowboy-jelmezt öltve játszanak a színészek, majd átváltanak korunkbeli stílusú ruhákra. A darabban két zenés-táncos jelenet látható, mindkettő inkább komikus elemként, a hangulat megteremtésére szolgálnak, bevezető és átvezető jelenetek.
Kevés szereplővel dolgozik a darab, mindössze három színész játszik: Mészáros Gábor, Kucsov Borisz és Búbos Dávid. A kevés karakter segít, hogy hármuk kapcsolata és konfliktusai igazán kibontakozzanak. A színészek nem megírt szerepeket, hanem inkább magukat alakítják. Mivel ők láthatóan egy már összerázódott csapatot alkotnak, nagyon jól működtek együtt a színpadon. Az, hogy részben saját magukat játsszák, megengedi, hogy az itthoni kulturális életről el tudják mondani meglátásukat. Színházi ars poeticának megfelelő jelenetet köszönhetünk ennek. Három barátot alakítanak, akik együtt indulnak a nagyvilágba, együtt van honvágyuk, s együtt térnek vissza is. Belső konfliktusaik valószerűek, karaktereik mind sebezhetőek, hajlamosak a nagyzolásra, pont, mint bármelyikünk. A szereplők lehetnének akármelyik gyermekkori barátunk, távoli családtagunk. Ezért előny, hogy a színészek nem megkreált karakterekkel dolgoznak, hanem saját maguk egy verziójából merítenek.
Szerintem ez a darab egy kötelező színházi élmény minden külhoni magyar fiatalnak. Humoros köntösbe öltözteti valóságunkat. Egy pillanatra sem hazudik a nézőinek, nem propagálja sem
az itthonmaradást, sem az elköltözést. Nem ad konkrét választ, nem rág semmit a befogadó szájába. Számomra megfogalmaz mindent, amit én sosem tudtam magamnak. Viszont nem célja az előadásnak, hogy letörje, elkeserítse nézőit, mosolyogva jön ki róla az ember, még ha fejében olyan gondolatok is ragadnak meg, mint Kucsov Borisz monológja, amire azóta is sokat gondolok: „És mintha mindenki csak ideiglenesen élne itt. Nem jár sehova! Nem jár szórakozni. Nem jön színházba! Mert nem él itt! Csak testileg. Közben arra gondol, hogyha úgy adódna, ő is elmenne.”