Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2024., Humoreszk, 1. hely

Mi fán terem a vajdasági?

Mi fán terem a vajdasági? Azt hinnéd, megérünk, aztán megrázzák a fát, és leesünk (reméljük nem a fejünk lágyára), felszednek minket, és vagy lekvár lesz belőlünk (ez bűn), vagy pálinka. Vajdasági pálinka. Ilyet rendelnek tőlem Szegeden, és én, hülye meg rögtön ugrok a zsebpénzért, amivel ellóghatok Gardenba meg egyéb klubokba a hétvégén, és a határon vág mellkasba a szomorú igazság, hogy a szőrös vámos nem engedi, hogy jól éljek az ország gazdaságának kárára. A határon nem szabad túl sok dolgot átvinni, de ez engem, valamiért nem érdekel, kitartóan teljesítem tanáraim kívánságait jugoszláviumok-ügyben. Apropó jugoszláviumok! A csevap és a csokis szmoki új fizetőeszköz lett Szegeden és környékén. Ezt onnan tudom, hogy vízilabdán állandóan ezt kérték tőlem. Amikor először toppantam be edzésre, a korombeliek azt hitték, meg vagyok vagy 30, mert úgy állt rajtam a szőr, mintha két Y kromoszómám lenne, és háromszor annyit tettem ki testben, mint a többiek.

– Tehát, te a ’98-as csapatban játszol? – kérdezte tőlem az egyesületi elnök.

– Neeeem, 2006-os vagyok.

– Te? 2006-os? Mit mondtál, szerb vagy? Onnan jöttél?

Ennyit jelent egy kis vajdasági gén egy átlag magyar ember számára. A szomorú a történetben, hogy a „szerb” megnevezés rajtam maradt, de egy árva szót nem tudok szerbül. A kéregető embernek is a templom előtt véletlenül tiktakot adtam, mert nem értettem, mit akar. Ma senki sem tudja, mit akar. Kapkodnak mindenfelé, de sehová. A haverom (szegedi) mesélte, hogy jöttek biciklivel Vajdaságba. Kérdeztem, hogy kipróbáltak-e valami igazi, helyi kaját, amire azt a csodálatos választ kaptam, hogy:

– Ettünk bureket, meg csevapcsicsát, meg pleskavicát és joghurtot…

Az egy dolog, hogy én nem beszélek magyarországiul, de ez minden alkalommal felér a hallójárataim megerőszakolásával. Sokkal rosszabb, mint amikor a trubácsok falsul játszanak. Ott, Szegeden azt sem tudják, kik azok a trubácsok! Ilyen nyögdécselős zenéket hallgatnak, és mindenki kerek szemekkel néz rám, amikor meghallják az ébresztőmet. Egy kis Balašević meg balkáni muzsika. Ugyanilyen téma, ha keresem a majicámat, mert ott az háromszögatléta, amitől hirtelen nagyon jó barátságban leszek egy bizonyos konyhakéssel, illetve én vagyok az idióta, ha felveszem a patikámat, mert ők a patikában csak gyógyszert vesznek. Hát, komám, inkább maradj otthon! Ha otthon vagy, nem érhet csalódás. Otthon átélheted azt a luxust, hogy miután négykor hazaértél a buliból, fél hétkor kelhetsz apádnak segíteni cserepezni. Velem is megtörtént, azzal az enyhe, ámbár lényeges különbséggel, hogy tériszonyos vagyok. Ez neked természetes, drága, vajdasági barátom, de amikor lenyomod ezt a szöveget Szegeden egy rakás csajnak, egy buliban, kollega, te leszel az ász! Te leszel a legegzotikusabb teremtmény a földön, aki ellenállhatatlan! Főleg, ha megmutatod a KMV-s matricádat a telefonodon. (Nem, amúgy bottal sem fognak hozzád nyúlni, bocs haver, nem te vagy a nem jó, csak a hely, ahol ilyet tesznek.)

Hölgy olvasók/hallgatók, elnézéseteket kérem! Térjünk vissza az eredeti témához! Mi itthon úgy mondjuk, hajtjuk az autót. Ott nem. Ott kizárólag vezetni tudod a személygépjárművet. (Kizárólag artikuláltan szabad kimondani, különben kilógsz a sorból.) Na jó, az oszim tökéletesen ejtette ki, amikor gratulált a jogsimhoz. Elsőre mentem át a vizsgán, hoppá! Nem kis szó, hölgyeim és uraim! Szegeden, ahol a rohadt bürokrácia leszívja a pénzed (ez itthonról is ismerős), és direkt buktatnak meg az autósiskolában, a kicsi Csongi (Kicsi? Bazdmeg, kitakarod a függönyöket a színpadon!) simán átsuhant a megmérettetésen. A gyalogosok ezután nem gyalogoskodnak majd annyit. Tessék figyelni, mert most már én is az utakon vagyok. Ehhez drága osztályfőnököm szavai is társulnak, akárhányszor ránézek bárgyú képemre a jogsin.

– Jó’van, neked könnyű volt, hogy már 10 éves korod óta hajtasz…

Meg majd mink hátrafelé is nyilazunk lóháton, meg verjük a törököket erre, Nándorfehérvár felé. Hogyne! Soha nem ültem kormány mögött, mindig rettegtem. Én ilyen rettegős vagyok. Rettegek attól is, ha bezár a kocsma. Egy ilyen fán termett, cefrézett vajdaságinak az a szuperképessége, hogy végtelen mennyiségű alkoholt képes elfogyasztani. Meg bírni is jobban bírjuk, mint a magyarországiak, ezért vagy te a Keresztapa odaát, mert bármennyit iszol, józanabb leszel, mint a társaság háromnegyede két sör után. Hendikep. Vajdaságinak születni kell, jebiga! Élni tudni kell. Mi élünk.

Élünk, együtt vagyunk, aztán széthord a nagyvilág mindenfelé, elmeséljük, mekkora vadnyugat ez a Vajdaság, hogy elképzeljék, mi a Tiszában úszunk, sátorozunk, bográcsban főzzük nyaranta a kaját (legyen szó bármiről), ami neked tök természetes, de nekik, odaát olyan, mintha mi lennénk a Tarzan boy, dzsungelben élünk, meg vadásznunk kell az ebédünket.

Meséld el te is! Meséld el, hogy mi fán terem egy vajdasági, hogy ki vagy te, honnan jöttél, bárhol vagy a nagyvilágban, mert még egy ilyen népet, mint a miénk, soha nem fog a hátán hordani a világ (na most ezt te döntsd el, jó-e vagy nem). Dúl a láv, de jelen vagyunk, s vigadunk, míg élünk-halunk!

Csóközön!