Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2024, Novella, 2. hely

Egy este a pályán

Sötétbe burkolózott már a külváros. Csillagokat szinte egyáltalán nem látni, és a hold is elbújt valahová. Felhős az ég. Csak a tömbházak ablakai és az utcai lámpák nyújtanak némi világosságot. Az utcai lámpák nem gyakoriak ezen a környéken, főleg az olyanok, amelyek világítanak is.

Egy helyen, a sötét mellékutcák között azonban elég szembeötlő a világosság. Ez egy kisebb tér egy lakópark szívében, amely a külvároshoz tartozik ugyan, de ahová néha elhallatszik a belváros zaja. Kosárpálya betonból, viszonylag jó állapotban. Vannak reflektorok, kettő pad, csak az egyik palánkról hiányzik a háló, valamint a pálya széleit és a szabaddobást jelölő vonalak is többnyire mind láthatóak. Ma este négy alak sziluettje vehető ki a halvány reflektorfényben. Hárman a pályán játszanak, egy pedig a padon ül.

– Hé, Ádi! Biztos vagy benne, hogy nem szállsz be? – kiált oda a három játékos közül az egyik a padon ülőnek, az, amelyikük a labdát tartja a kezében. A fiún látszik, hogy nem olyan régen hirtelen nagyot nőhetett. Magas, de a végtagjai aránytalanul hosszúak. A szeme és a haja is világos árnyalatú. Jokić feliratú mezt visel. A tekintete nyílt és vidám, ahogy a padon ülő fiúra néz.

– Igen, biztos, egészen biztos… – mormogja Ádi, miközben fel sem pillant a telefonjából. Kapucni van rajta, így egyáltalán nem látni az arcát.

– Jaj, Ádi, biztos, hogy nem akarsz? Pedig annyira jól játszol… – szólal meg a pályán álló játékosok közül a legalacsonyabbik gúnyos mosollyal az arcán. A fiú nem annyira magas, mint a két társa, de sokkal izmosabb, kidolgozottabb, mint az előbb említett nyurga fiú. Fekete haja, kissé sötétebb árnyalatú bőre, és enyhén távoli ázsiai származást sejtető, sötét szemei vannak. Finom arcvonásai ellentétben állnak kissé kiugró állával. Ádi, a padon ülő fiú továbbra sem néz fel a telefonjából. Nem mutatja semmi jelét, hogy egyáltalán hallotta a megjegyzést.

– Ádi nem is játszik olyan rosszul, Dávid… NBA live-ban mindig megver – nevet a nyurga fiú, miközben pattogtatni kezdi a kezében lévő labdát.

– Hát, úgy tűnik, igazi játékban mégsem mer kiállni ellenünk… De nem is baj, csak rontaná a színvonalat… – folytatja Dávid, miközben lassan a nyurga fiú felé sétál, majd egy váratlan pillanatban a labda felé kap, és sikerül is megszereznie. Gyorsan vezeti fel a pályán. A kos felé tart, de akadályba ütközik. Egy magas, izmos, kreolbőrű fiú állja el az útját. Tekintélyt parancsoló, kissé félelmetes a megjelenése. Az arcvonásait mintha kőből faragták volna, és mélyen ülő szemei csendes rejtélybe burkolóznak. Egyszerű, fekete pólót visel, akárcsak Dávid. A tekintetük összekapcsolódik. Dávid úgy tesz, mintha jobbra menne, azután visszahúzza a labdát balra, de ellenfelét nem tudja becsapni. Azután hirtelen erőből megindul felfelé a jobb szélen, gyorsan tör előre, de megint az útját állják, így kénytelen messzebbről rádobni. Nem megy be a labda.

– Ahogy látom, azért neked is van még mit tanulnod, Dávid… – nevet a Jokić-mezes fiú, miközben megszerzi a labdát, majd horogdobással elhajítja. A labda pár másodpercig pörög a palánk szélén, majd végül bedöcög a kosba.

– Yesss… Znači, ko je najbolji?! – mutat diadalmasan a magasba.

– Hah, szerencse… Hallod, Márk, játsszunk már komolyan… Ti ketten, ellenem.

– Mármint, hogy mi, Bencével, ellened? Héj, Dávid, azért csak lazán… – vigyorog Márk, a nyurga fiú. – Bár így legalább Ádi is beszállhat.

– Biztos, hogy nem. Egyedül is szétszedlek titeket – húzza féloldalas vigyorra a száját Dávid.

Hirtelen kissé torzítva megszólal a Lose Yourself Eminemtől.

– Márk, hívnak… – szólal meg Ádi, de továbbra sem néz fel. Márk a padhoz lép, és az Ádi mellett heverő kapucnis pulcsi zsebéből előhalássza a telefonját. Homlokráncolva vet egy pillantást a képernyőre, majd felveszi.

– Halló, szia… Ja, a pályán… Aha… Ja, oké… Jövök… Ja…. Szia. El kell mennem – mondja, miközben leteszi a telefont – De pár perc, és jövök.

Felveszi a szürke pulcsiját, felhúzza a kapucnit, azután minden további magyarázat nélkül eltűnik a sötétségben. Ádi most először emeli fel a fejét. Szemüveges, és a haja egy kis része kilóg a kapucni alól. Vet egy pillantást Bencére és Dávidra, utána újra a telefonjába temetkezik. Egy pár pillanatig csend van. Csak a távolban suhanó autók zaja hallatszik, és valahol elzúg egy motoros is. Bence felveszi a labdát a földről, majd Dávid felé fordul.

– Kezdj te! – mondja, és erőteljesen a fiúnak passzolja a labdát. Dávid elkapja. Nem szól semmit, de valamilyen furcsa fény villan a szemében. Az arcvonásai megkeményednek, és összehúzza a szemét. Kissé előrehajol, azután visszadobja a labdát Bencének.

– Ne, most inkább te kezdj!

Ádi megint felpillant a telefonjából, de éppen csak egy pillanatra. Bence és Dávid közben elhelyezkedik egymással szemben. Dávid várakozva felvonja a szemöldökét, mire Bence elkezdi vezetni a labdát. Olyan, mintha a kezéhez nőtt volna. Dávid alig tud vele lépést tartani.

– Tudtad, hogy amúgy az edző teljesen át akarja írni a keretet?

– Mi? – Bencét látszólag kicsit kizökkenti a kérdés.

– Ja, totálisan. Azt mondta, az alapembereket akarja kicserélni. – Dávid szemében elégedettség villan, hogy sikerült végre valamilyen reakciót kiváltania Bencéből, de ez egy pillanatra eltereli a figyelmét, amit Bence ki is használ. Kicselezi Dávidot, és kost dob. Dávid a fogát csikorgatva tér vissza a labdával a tripla vonalhoz. Most ő kezdi a támadást. Próbálja kicselezni Bencét, de egyszer sem jár sikerrel.

– Tudod, apám beszélt vele. Adott neki pár tanácsot azzal kapcsolatban, hogy szerinte kit kéne kidobni a csapatból.

Még mindig nem sikerül elmennie Bence mellett. Hirtelen megáll, és egyenesen a szemébe néz.

– Nem hiszem, hogy te bent maradsz.

Lök egyet Bencén, majd elviharzik mellette. A kos felé tart, és a kezében tartva a labdát ugrásra készülődik, és el is rugaszkodik már a földtől, amikor Bence utoléri, és beugrik elé, feltartott kézzel. A testek egymásnak ütköznek. Dávid eldobja ugyan a labdát, de az hozzáér Bence kezéhez, így irányt vált, és nem lesz kos. Dávid mintha visszapattanna Bencéről, megtántorodik, és majdnem hátrazuhan. Halkan szitkozódik. Egyikük sem veszi észre, hogy Ádi most már egyre gyakrabban pillant fel a telefonjából. Bence arcán nem tükröződnek érzelmek, amikor megszólal.

– Faul. Megint te támadsz.

Dávid kezében a labda. Vezetgeti, miközben végig szemkontaktust tart Bencével. Összehúzza a szemét, és a fogai között szűri a szavakat, hogy biztosan csak Bence hallja, amit mond.

– Nehogy azt hidd, hogy jobb vagy nálam…

Hirtelen megindul, és először úgy tűnik, hogy sikerül elvinnie a labdát ellenfele mellett, de az utolsó pillanatban Bence megkaparintja azt, és teljes erőből megindul a kos felé. Már ugrik, és a levegőben van, amikor Dávid hátulról ellöki. Bence kezéből kiesik a labda, ő pedig arccal a földnek csapódik, szerencsére nem a betonon, hanem a fűben landol a feje, mert a testének a felső fele a pályán kívülre zuhan. Érzi, ahogy a fájdalom és a harag szétáramlik a testében. Olyan, mintha tűz égetné belülről. Felugrik, megfordul, és az öklével Dávid arcába üt. Dávid megtántorodik, és a kezét az arcához kapja. Köp egyet, majd gyomorszájba vágja Bencét, aki összegörnyed az ütés hatása alatt, azután kap egyet az arcába is, majd még egy rúgást a hasába, amitől összegörnyedve a betonra zuhan. Ádi szeme tágra nyílik, és a magasba emeli a telefonját. Elindítja a felvételt. Dávid közelebb lép Bencéhez, és összehúzza a szemét.

– Most mit fogsz csinálni? Vesztes… – Bence még mindig nem néz fel. Dávid szinte már fröcsögve ejti ki a gunyoros szavakat. – Menj haza szépen anyucihoz…

Bence érzi, hogy vér gyűlik a szájában. A fájdalmat a hasában már csak tompán érzékeli, sokkal erősebb a szorítás, amit a torkában érez, és a lángoló harag, gyűlölet és keserűség, ami úgy érzi, az ereiben folyik, és az egész lényét elárasztja. Semmi nem számít már. Felpattan. Nekiront Dávidnak. A fiút nem éri teljesen váratlanul a támadás. Ádi feláll, hogy közelebbről felvételezhesse a harcot, miközben a szemét egy pillanatra sem veszi le a telefonja képernyőjéről. Dávid teljes erejéből Bencének feszül, de a fiú meg sem érzi. Egy nagy lendülettel a földre taszítja Dávidot, a fej koppan a betonon, de Bence nem hall már semmit, csak a fülében lüktető vért. És üt. Egyszer. Kétszer. Utána már nem is számolja. Üti Dávid arcát, de nem is őt látja, hanem mintha minden olyan homályos lenne, nem tudja már, hol van, csak azt érzi, hogy még mindig maradt benne erő, de mintha Dávid egyre gyengébben védekezne, már alig mozog, de ő nem tudja abbahagyni, ott lángol benne az összes gyűlölet, keserűség és harag, amit elnyomott magában, és nem hagy alább a nyomásuk, inkább csak egyre erősebb lesz, még több kell, még, még mindig van… Érzi, ahogy két kéz erőteljesen megragadja a vállát, és hátrarántja. Üt még egyet, de már csak a levegőbe, azután érzi, hogy lefogják, de nem védekezik, mert kezd eltűnni az a furcsa homály, és ez megbénítja. Hallja Márk hangját.

– Bence! Bence… Ádi, mi történt?! Ádi, mi történt, hallod?! Bence… Te… Dávid…

Találkozik a tekintetük. Márk szemei szinte világítanak a sötétben, és Bence látni véli bennük a félelmet és még valamit... Hirtelen minden sokkal élesebb lesz. Fájdalmasan éles. Képtelen megszólalni. Márk elengedi a vállát, és egy testhez szalad, ami pár centiméterrel odébb fekszik. Dávid. Bence érzi, tudja. De nem akarja tudni, és nem akarja érezni. Menekülnie kell. El innen. Most. Hirtelen meglátja Ádit. Mióta állhat ott? A telefonja lóg a kezében. Eddig Márkot nézte, de most rápillant. Ő azonban nem tud a szemébe nézni. Hátat fordít nekik, és futni kezd. El a pályáról, el a fényektől. A sötétségbe.

Nem tudja, hogy merre, csak azt tudja, hogy el innen. A sötét mellékutcák magukba ölelik, utat nyitnak neki, de hiába fut egyre gyorsabban, nem tud menekülni attól a tekintettől. Márk világoszöld szemeitől – és mindattól, amit bennük látott.