Minden generációtól azt halljuk, hogy bezzeg az ő „idejükben” minden jobb volt, és hogy világunk, illetve maga az élet folyamatos lejtmenetben van. Természetesen ilyenkor mindenki csak legyint egyet, elgondolkodtató azonban, hogy van-e egyáltalán bármi eme kikoptatott frázisok mögött.

A szüleimmel erről a Toma című film újranézése után kezdtünk el beszélgetni, hiszen a film fókuszában a régi jugoszláviai, illetve azon belül a szerbiai élet áll, amit ők is megtapasztaltak.

Számomra az első érdekes téma, amiről beszélgettünk, a kávézók és bulizóhelyek voltak. Az 1990-es évek végéről olyan dolgokat meséltek, amik teljesen ellentétesek azzal, amit megéltem az elmúlt években.

Mesélték, hogy egy érzelmekkel teli szerb zene után sorra csapkodták a poharakat, illetve a sörös üvegeket a földhöz, mindezt pusztán érzelmük kifejezése apropóján. A jelenlegi körülmények között ennek minimum egy kidobás lenne a következménye.

Rengeteget meséltek az akkori „bandákról”, amiket leginkább az határozott meg, hogy az adott gyerek hol született, illetve ezen bandák közötti rivalizálásokról, ami a beszámolójuk szerint sokszor verekedéssel végződött. Hogy az általuk „buckásoknak” nevezett banda a makkhetesi diszkóhoz ment cirkuszolni, tömegverekedés tört ki a fiatalok között, majd a rendettevő szerv, nem, nem a rendőrök, hanem a makkhetesi kocsmából kifutó középkorú férfiak, nem békés eszközökkel csitították el a kedélyeket.

Voltak az úgynevezett „hajcsárok”, akik azok a szerb fiatalok voltak, akik a városközpont körül éltek. Velük mindenki vigyázott.

Meséltek arról is, hogy a párkapcsolatok teljesen máshogy működtek, mint a jelen világunkban, sokkal kevésbé számítottak az anyagi dolgok, mint jelenleg – legalábbis ők így tapasztalták.

Csak meséltek, meséltek, én pedig csillogó szemekkel figyeltem, és szinte egy filmben éreztem magam – bandaháborúk, rendőrök, árulások.

Ha az én fiatalságomat kellene filmbe sűríteni, talán egy unalmas félóra kikerekedne belőle, de semmi több, az övék pedig... a történeteik alapján egy toplistás Netflix-sorozatnak is elment volna.

Miután elkezdtem volna tervezgetni az időgép megépítését, szóltak, hogy az, hogy nekik sokkal izgalmasabb volt a fiatalkoruk, nem jelenti azt, hogy jó is volt az időszak, hiszen a gyerekek tini korban már kemény fizikai munkát végeztek. A mindent leuraló hedonizmus a jövő kiláthatatlanságából fakadt, és rengeteg ember napról napra élt, és mindent ki akart hozni az adott napból.

Most úgy érzem, hogy az én fiatalságomból bizony hiányzik az izgalom, az efféle filmszerű izgalom, hiszen nálam minden gördülékenyen ment, szoros baráti társaságom volt és erős jövőképem.

Végezetül csak annyit üzennék minden fiatalnak, hogy kérdezzen rá szüleinél, nagyszüleinél, hogy milyen volt az ő fiatal korukban, hiszen rettentő érdekes dolgokat tudnak mesélni.