: William S. Burroughs
William S. Burroughs

DESTROY ALL RATIONAL THOUGHT

: William S. Burroughs
William S. Burroughs

100 éve született William S. Burroughs

 

„Az anyag, eltérően az alkoholtól vagy a fűtől, nem arra való, hogy jobban élvezd az életet. Nem dob fel. Az anyag életforma.”

 

William Seward Burroughs amerikai író, novellista, festő és előadóművész 1914. február 5-én született St. Louisban, Missouriban. Családja a tehetősebbek közé tartozott, nagyapja találta fel ugyanis az első összeadó és listázó számológépet, ezzel alapozva meg a családi vagyont. Burroughs zsenge korában kezdett el írni, 15 évesen publikált először, a helyi iskolaújságban jelent meg Personal Magnetism c. esszéje. Később, az otthont elhagyva egy gazdag fiatalok számára létesített új-mexikói diákinternátusba küldték. Itteni élményei nagy hatással voltak későbbi munkájára is, itt került először erotikus viszonyba egy másik fiúval. Ezt követően a Harvard Egyetemre járt, közben kisebb kitérőket tett New Yorkba, ahol közelebbi kapcsolatba került a homoszexuális szubkultúrával. A diploma megszerzése után ’36-ban Európába utazott, hogy egy rövid ideig antropológiát tanuljon Bécsben. Az Államokba visszatérve egy évvel később Burroughs megkísérelt belépni a CIA elődjébe, az Office of Strategic Servicesbe, sikertelenül. ’42-ben besorozták, de alig fél év után le is szerelték, pszichológiai okokra hivatkozva. Több munkát is vállalt Chicagóban, többek közt mint rovarirtó is. Itt ismerkedett meg későbbi második feleségével, Joan Vollmerrel, akivel egy lakásban élt Jack Kerouackal és annak nejével. Burroughs ekkoriban kapott rá a morfiumra, hamar függővé is vált a szertől. New Orleansba költöztek, de miután Williamet letartóztatták marihuána birtoklásáért, Mexikóba szökött a börtön elől. Felesége később követte. Élete tragikusan megváltozott, amikor egy szerencsétlen véletlen következtében lelőtte Joant egy részeg Tell Vilmos-játék keretein belül. 13 napot töltött a börtönben, de megúszta az esetet, viszont a történtek örökre rányomták a bélyegüket későbbi életére.

Ezt követően kezdett el komolyabban írni és különböző tudatmódosító szerekhez nyúlni. Először A narkós (Junkie) c. kötete jelent meg ’53-ban, melyet William Lee álnéven adott ki. A regényt még ebben az évben követte a Queer. Rómába, majd a marokkói Tangierbe utazott, ahol hónapokig egy férfibordélyban bérelt szobát. Az elkövetkező itt töltött négy évben írta meg fő művét, közben végig különféle kábítószereket, főleg opiátokat fogyasztott. ’57-ben Allen Ginsberg és Kerouac Tangierbe utaztak, hogy segítsenek összekaparni régi barátjukat. Borzalmas körülmények között találtak rá Williamre, a géppel írt lapok szerteszét hevertek mindenfelé a szobában. Maga Burroughs bevallása szerint is a könyvet bárhol el lehet kezdeni, ugyanis ő maga sem tudta a lapok pontos sorrendjét, a két alkotótárs segített végül formában önteni a művet. Ez lett végül a hírhedt Meztelen ebéd (Naked Lunch – a cím Kerouac fejéből pattant ki). Nyomtatásban két évvel később Párizsban látott napvilágot a kötet, amelyet bár egyes kritikusok jól fogadtak, mások viszont azonnal betiltottak az Egyesült Államokban, obszcenitás vádjával. A per egy kivonata szintén olvasható a könyvben, amely mellett nem kisebb emberek álltak ki, mint Ginsberg, Norman Mailer és John Ciardi. Végül sikeresen ejtették a vádakat. Ezután nem sokkal Burroughs a párizsi Beat Hotelbe költözött, ahol többek közt Ginsberggel, Peter Orlovskyval és Gregory Corsóval élt egy fedél alatt. A későbbi évek folyamán számtalan művet adott ki, melyeket sajnos sohasem fordítottak le magyar nyelvre. Legismertebbek a The Nova Trilogy (The Soft Machine, Nova Express, The Ticket That Exploded) és a hozzájuk kapcsolódó Interzone novelláskötet, a The Wild Boys regény, valamint a The Red Night trilogy (az első két kötet, A vörös éjszaka városai és A halott utak vidéke megjelent fordításban, de a befejező részre már 6 éve várnak a magyar olvasók). Több rövidfilmben szerepelt, arcképe rákerült a Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band albumának borítójára is. ’90-ben megkapta a saját csillagát a St. Louis-i Walk of Fame-en, tagja lett egy káoszmágia csoportnak, és utolsó performance-ként még a Last Night on Earth c. U2-klipben is feltűnt. Idősebb korában, ’81-ben a kansasi Lawrence-be költözött, ahol írással, Brion Gysintől elsajátított cut-up technikás festészettel és a macskáival töltötte mindennapjait. A ’86-os The Cat Inside c. könyvben egy teljesen új oldaláról is megismerhettük, ahol az állataihoz való ragaszkodásról, a macskák misztikus lényéről, velük kapcsolatos álmairól ír. 1997-ben, augusztus 2-án hunyt el, 83 évesen, szívroham következtében.

William S. Burroughs a beatgeneráció egyik legfontosabb alakja Allen Ginsberg (Üvöltés) és Jack Kerouac (Úton) mellett. Ők írták meg a beatirodalom három legfontosabb művét. Burroughs könyveinek tetemes része önéletrajzi ihletésű, szürreális, látomásszerű. Alkotásainak csak ritkán van konkrét történetük, az is nehezen követhető, írásai sokkal inkább a hangulatukról, belső atmoszférájukról híresek. Sokat merített ópiumfüggőségéből is, könyveit forgatva az olvasó egy teljesen másfajta világba léphet, a nagyon erős képi világnak köszönhetően. Sok a visszatérő elem, karakter, saját kis univerzumot alkotott magának ezzel. Műveiben gyakoriak a homoszexuális elemek is, a kábítószer-fogyasztás mellett erről is elég szabadszájúan nyilatkozik. Amennyire ismert és elismert az Államokban és Nyugaton, annyira méltatlanul elfeledett író errefelé. Magyar nyelvre mindössze öt könyvét fordították le, pedig hatalmas életművet tudhat maga mögött a maga 18 regényével, 6 novelláskötetével és szintén 6 esszékötetével, valamint más írókkal közösen írt kötetekkel. Magyarországon a neve csak a Meztelen ebéd c. műve kapcsán lehet ismert az átlagembernek, az is inkább a ’91-es, David Cronenberg rendezte film kapcsán. Mivel a könyv teljességgel filmrevihetetlen a sok apró mozaikkockájával, teljesen valószerűtlen és szürreális történéseivel, így a mozgókép sokkal inkább a kötet keletkezését taglalja (egy jó adag kellemes hallucinációval nyakon öntve), kezdve Joan tragikus halálával. Az író és a rendező közösen álmodták filmre a regényt, Burroughs hozzájárult az önéletrajzi elemek felhasználásához.

Egy hatalmas koponyáról, egy sokak által meg nem értett zseniről emlékezünk meg most, és emeljük poharunkat rá. Könyvei stílust teremtettek, meghatároztak egy korszakot, rengeteg művészt, zenészt és írót inspiráltak munkájukban, még a mai napig is hivatkoznak rá mind irodalmi, mind popkulturális szinten. Rám hatalmas hatással volt, amikor a kezembe nyomták a Meztelen ebéd egy viharvert példányát, amit azóta számtalanszor újraolvastam a többi művével együtt. Mái napig egyik legnagyobb példaképemnek tartom, és hatalmas megtiszteltetés, hogy egy napon születtem a beatirodalom egyik legnagyobb alakjával.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

Dayve Ward:
NINE INCH NAILS – HESITATION MARKS 2009 júliusában, a Syma csarnokban, a beharangozott Wave Goodbye búcsúturné budapesti állomásán ú...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Napalm Death, Hatebreed Dom Omladine, Belgrád, 2014. február 23.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fülbarát disszonancia Megérett már az idő, hogy az új gunarasi faluház a tortacsatás szülinapok, üvegtörő szilveszterek...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Anne Beverley és Sid Vicious
A srác, aki lazán kikosarazta az amerikai lányt Gyilkossággal vádolták, de csak saját magával végzett: Malcolm McLaren keltetőjéből kelt ki Sid V...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Szilágyi Nándor : A Szabadkai Filharmónia
Amikor a művészetek egymásba kAr(c)olnak kArc-koncert a Szabadkai Népszínházban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: William S. Burroughs
DESTROY ALL RATIONAL THOUGHT 100 éve született William S. Burroughs

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vámos Éva: Carszkoje Szelo, II. Katalin palotája
From Petersbourg with Love 3. 3. rész – Kirándulás Szentpétervár elővárosaiba

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vajdasági est feb5-11 Szemezgetés vajdasági programajánlókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Jasmina Jovančić Vidaković: Bamboo, Bubi and Me – fotó
Amikor Ég és Föld helyet cserélnek – Japán vs. Vajdaság Kiállítás nyílt a zentai Művelődési Ház kiállítótermében.

0 Hozzászólás | Bővebben +