Beléptem a színház új ajtaján, és egy halom embert pillantottam meg. Rég volt ennyi ember a színházban. Mintha cukrot osztogattak volna, vagy mit tudom én, mit. Nézők minden egyes széken, telt sorok, nézők a balkonon. Humorra és zenés darabra mindig van vevő. Elvégre a nevetés élteti az embert.

Nem első ízben történt meg, hogy az Újvidéki Színház színpadán színre léptek a Szabadkai Népszínház színészei. A színház negyvenedik szülinapja alkalmából mi is megnézhettük a Mágnás Miska című operettet, amiről már az elején kiderült, hogy remek előadás, ugyanis Crnkovity Gabriella és Sirmer Zoltán éppen azt ecsetelték, hogy milyen nehéz volt jegyet kapni erre a fantasztikus darabra, mely talán kevésbé ismert a fiatalok körében, az idősebbek számára viszont bizonyára ismerősen cseng Mágnás Miska neve. Azok, akik még nem hallottak a műről, ezek után már képtelenek lesznek megfeledkezni róla, a színre vitt mulatságos operettdarabról. És ez kell az embereknek, erre vágynak a nézők. Vicces, zenés darabra, nem pedig komor drámára, ami az embert komoly gondolkodásra kényszeríti. Még Bertold Brecht szerint is az egyik legfontosabb dolog az ember gondolkodásra való tanítása. De azt ne a színházban tanulja meg az ember.

Az első megállapításom az volt, hogy túl sötét van az íráshoz…

Amikor széthúzzák a függönyt, és megcsap egy hideg fuvallat, már tudod, hogy kezdődik az előadás…

Merész vállalkozás volt a rendező részéről, hogy élő zenekar játszott az egyszerű díszlet mögött. Nekem az élő zene fel sem tűnt addig, míg nem szóltak a mellettem ülő, magasabb nézők, hogy élő zene megy.

Jó volt látni az ismerős arcokat a színpadon, de még jobb volt hallgatni a dalokat, amiket előadtak; a vicces beszólásokról meg ne is beszéljünk. Nemegyszer nevetett fel hangosan a közönség, levegőhöz sem jutottunk az állandó röhögéstől, fogtuk a hasunkat, és még abba sem hagytuk a nevetést, amikor újabb poénok hagyták el a színészek száját.

Egymással összekuszálódott szálak, mégis követhető események. Az előadás színvonalát fokozta a sok különböző akcentus, amit a különböző származású emberek használtak. Volt, aki franciákhoz illő módon raccsolt, a parasztlány meg úgy beszélt, mint egy vérbeli parasztlány. Az ember simán elhiszi, hogy tényleg franciák és tényleg grófok. Fel sem tűnik, hogy nem olyan emberekről van szó, mint mi – valóban a parasztlányt, a szolgálókat és a nemes grófokat látjuk a színpadon. Szinte hihetetlen valakit ilyen módon hallani beszélni, akivel előzőleg úgymond normálisan beszélgettem. Na de ezért vannak a színészek. Az van a szemünk előtt, amit láttatni akarnak velünk. Habár a néző a színpad elején táncoló főszereplőkön pihenteti a szemét, a mellékszereplők a háttérben nem hagyják el a színpadot durcásan, egy percre sem állnak le, nem esnek ki a szerepükből.

Számtalan sok jó tanács hangzik el, és olyan beköpések, frappáns feleletek, amit én is felírok magamnak a papírra. És hogy félreértés ne essék, én mindent felírok a papírra. A tollat és a papírt csak akkor rakom le, amikor a nézők hevesen tapsolnak, és az előadás már véget ért.

Időutazás a darab.

A mű tökéletes arra, hogy bizonyítékként szolgáljon a világnak, hogy a szerelem veszedelmes dolog, és ha a pasik egyszer bekavarnak, akkor a nők még inkább. Csak azzal az aprócska kis különbséggel, hogy a nők meg is oldják a problémás helyzetet, mindig egy lépéssel a férfiak előtt járva. Egy-null a nők javára…

Nehéz úgy írni, hogy az író közben le sem veszi a szemét a színészekről, a szája a poénokon nevet, az agya pedig valahol a XIX. században, a grófok társaságában van. Három jegyzet egymás után, apró, görbe betűkkel felfirkálva a papírra:

– Fantasztikus kosztümök (forgós szoknya, bugyitakaró)

– Tiszta hang

– Érthető beszéd, artikulált.

Normális esetben rendes mondatokba foglaltam volna ezeket a bejegyzéseket, de ezúttal így marad, mint valami betekintés koncertek előtt a backstage-be. Nem véletlenül kérdezték meg többen is, hogy mit jegyzetelek olyan hevesen. Matekházit és informatika-algoritmusokat biztosan nem. De egyvalami már holtbiztos. Ha én valahol feltűnök, abból cikk lesz.

Az ember bizony szájtátva bámul. Hogy a ruhák láttán vagy az élő zene miatt? Esetleg a jóképű színészek miatt? Ezt ki-ki maga döntse el.

Sőt, még egy grófi trükköt is eltanulhattunk, egy egyszerű módszert, hogy hogyan csalogassunk ki valakit a szobából, aki sziklaszilárdan elhatározta, hogy bent marad a négy fal közé zárva.

– Gyere, mutatok egy nagy izét a kertben!

(Hehe.)

Az előadás remek volt egészen addig, amíg elő nem hoztak egy vöröshagymát. Én és egy hagyma egy teremben, összezárva? Míg nincs megpucolva, addig talán el is fogadható, de amikor Marcsa elkezdte lehámozni a hagyma héját, fogdosott az ideg. Nekem ehhez az aprócska kis művelethez orvosi maszkra meg gumikesztyűre van szükségem… Na de térjünk csak szépen vissza a darabra, ami hatalmas mennyiségű endorfint szabadított fel a nézőkben, akik még sokáig fognak erre emlékezni, és a helyes döntésükre, hogy eljöttek megnézni ezt az előadást.

A néző fejében talán megfordulnak olyan dolgok a szöveg hallatán, hogy grófot öt perc alatt is lehet csinálni, a munka undorító kifejezés (ezt persze eddig is tudtuk…), és aki nem nemesi származású, az nem is számít embernek. De persze ez csak egy színdarab, ahol mindent lehet. Nem kell minden apróságon túlságosan elgondolkodni, és a közmondás is azt mondja: akinek nem inge, ne vegye magára. Legyen szó akár csizmáról vagy egy tavaszi kabátról…

Az előadás tapsvihar közepette ért véget. Már csak az Isten számolta, hogy hányszor csalogatta vissza a színészeket az egyre hangosodó vastaps. De egyszer minden véget ér. Még egy ilyen fantasztikus darab is. Hiába kívánjuk az ellenkezőjét. És úgyszintén hiába ülsz a helyeden, abban reménykedve, hogy lesz folytatás… Összehúzzák a függönyöket, kigyulladnak a fények, a Színház szülinapjának ünneplése pedig a klubban folytatódik egy pohár hűs ital mellett.

Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor

Mágnás Miska

operett

Az előadás szövegkönyve:
Békeffy István,
Kaszó Elek
és Szabó Borbála átdolgozása alapján készült

Korláthy gróf – Csernik Árpád

Stefánia grófnő – Körmöci Petronella

Rolla grófkisasszony – Nagyabonyi Emese m. v. / Czumbil Orsolya m. v.

Nagymama – Sziráczky Katalin

Pixi gróf – Baráth Attila

Mixi gróf – Szőke Attila

Baracs – Kovács Nemes Andor

Leopold – Ralbovszki Csaba

Marcsa – Pámer Csilla

Miska – Hajdú Tamás (Mácsai Endre)

Eleméry – Szilágyi Nándor

cselédek
Palkovics Anikó, Detki István, Szabó Zoltán

grófok
Brezovszki Roland, Búbos Dávid, Szakács Tamás

grófnők
Raffai Ágnes, Verebes Andrea, Lányi Nicolette, Gál Hermina, Horváth Blanka

zenekar
Ifj. Kucsera Géza, Pálfi Ervin, Lakatos Mátyás, Asztalos Alfréd
és a Garden Quartet (azaz Tóth Imre, Zsiga Pál, Molnár Viktor, valamint Slobodan Stefanović)

jelmeztervező – Cselényi Nóra m. v.

díszlettervező – Boros Viktória m. v.

dramaturg – Brestyánszki B. R.

munkatárs – Góli Kornélia m. v.

koreográfus – Táborosi Margaréta m. v.

korrepetitor – Nemes Nagy Anita m. v.

zenei vezető – ifj. Kucsera Géza

súgó-ügyelő – Bíró Tímea

rendezőasszisztens – Kocsis Valéria

rendező – Mezei Zoltán

Képgaléria: