Soha nem tudom, mire számítsak, amikor színházba tévedek. Míg a filmekben vagy a sorozatokban kevés kivételtől eltekintve pillanatok alatt felállítom a szereplők közötti hierarchiát, és gyorsan rájövök a cselekmény végkifejletére, addig a színpadon, ahol hús-vér emberek játszanak előttem, ez valahogy nem megy. (Persze csak akkor, ha nem ismerem a feldolgozott művet.) Jómagam mindig többet keresek a szórakozásnál, ritkán szeretem teljesen kikapcsolni az agyam, de ugyanakkor semmi kifogásom nincs azok ellen sem, akik pihenésképp A feláldozhatókat nézik. Mégis, reménykedem, hogy egyesek mernek merészet húzni. Aztán a legtöbbször nagyot koppanok, mert megy a biztonsági játék, valahova a spektrum közepére fókuszálva a végterméket. Egy kis szórakoztatás, egy kis gondolkodásra serkentés, csak hogy kielégítsük a nézők igényeit. Valami ilyesmit éreztem a rövidke egy óra alatt, miközben 13 velem hasonló korú fiatalt néztem, amint Adrian Mole ügyetlenkedéseit adták elő.
Egészen hihetetlen, mire képes egy-két év. Erre biztosan az előadás közben jöttem rá, mert én soha nem gondoltam magam olyan lázadónak, aki visszapofázik a tanároknak, aki állandóan csak a bajt keresi, és épp azért is az ellenkezőjét csinálja, mint amit a szülei tanácsolnak neki. Utólag visszatekintve rájöttem, hogy azért én is rebellis voltam a magam módján. A jó kisfiú szerepe mögé bújva többet megtehettem, mint mások, mert mindig hallgattam, úgy meg kinek árthattam volna? És ez az egy-két év pont azért jó, mert most jövök rá csak igazán, hogy ami akkor menőnek számított, az valóban annyira nem is volt az, hogy a nagyon okos, stréber kisdiák előadása, ami akkoriban roppant módon érdekelt, valójában egy nagy mesebeszéd volt, vagy hogy a kamaszkori bukdácsoláson mindenkinek át kell esnie.
A kedvenc kis részletem egyértelműen a főhős kalandozása a női szív meghódítása felé, az a cuki bénázás, ahogy közeledik az ellenkező nem felé, próbálja azt megérteni, vizsgálja, figyeli. (Ha valaki egyébként tényleg megérti a nőket, nyugodtan írhat privát üzenetet a Facebookon. Nem azért, mert én még nem jöttem rá, csak na. A tudomány kedvéért.) Akadtak megmosolyogtató pillanatok, a körülöttem ülő idősebb közönség is nemegyszer felnevetett. Ők is átélték ugyanezt az időszakot, és magukra találtak az előadásban, ez mindenképpen pozitív, hiszen így nemcsak nekem jött át a dolog, hanem másoknak is.
Viszont némi hiányérzetem azért akadt. Elsősorban kicsit rövidnek találtam a játékidőt, egy húsz perccel nyugodtan meg lehetett volna toldani, hogy esetleg még a tinédzserek csúfolódásait és kirekesztési szokásait is részletesebben kivesézzük. Persze tudom, Sue Townsend, Adrian Mole történeteinek kitalálója regénysorozatában szépen végigmegy az ember életévein, és a piros zoknis lázadástól eljut egészen a fajsúlyosabb brit politikai ügyekig, de ez a történet még nem arról szól. Ez a történet még egy önmagát kereső fiatalemberről beszél, aki érvényesülni próbál a saját kis univerzumában, miközben figyeli a felnőttek vívódásait, és próbálja megérteni őket.
Dicséretet érdemelnek a fiatal rendezők, mert sikeresen átültették a darabot modern köntösbe, mind a 13 fiatalnak megadták a lehetőséget a szereplésre, és mert beszóltak az RTL Klub és a TV2 gagyi műsorainak! És végül, de nem utolsósorban, a színészpalánták, akik a lábuk helyett a kezükre húzták a piros zoknijukat, akikhez a legközelebb áll ez a téma, ők tették igazán szerethetővé és szívmelengetővé ezt a darabot. Ugyan volt egy-két nyelvbotlás, és az első színpadi alakításokat is tetten lehetett érni, de az igyekezet a helyén volt. Jó móka lehetett a próbák alatt együtt eltöltött idő, civódásokkal/veszekedésekkel és sok-sok nevetéssel. Csak így tovább! Merjünk komolyabb témákba is belevágni, szóljunk oda a felnőtteknek, mert a mai fiatalság között is akadnak olyanok, akik kiemelkednek, akik korántsem olyan hülyék, mint amilyennek bélyegzik őket. És ha a színházi élet további virágzását akarjuk látni Zentán és en bloc Vajdaságban, akkor akár a diákszínjátszóktól is elvárhatunk súlyosabb témájú sztorikat. Mert miért ne kezdhetnénk már az alapoknál?
ADRIAN MOLE
Németh Ervin 13 és ¾ nyöszörgés Adrian Mole minden kínszenvedéséből című drámájának felhasználásával
Szereplők: Antóci Dorottya, Bakos Anna, Graca Beáta, Gruik Krisztina, Hajdú Sára, Kállai Ferenc, Kiss Izabella, Kocsis Egon, Mészáros Réka, Molnár Gábor Kati, Pece Réka, Pejin Lea, Szeles László
Mentorok: Kucsov Borisz és Nesić Máté
0 Hozzászólás
Szólj hozzá