Podolszki József publicisztikai pályázat – 2. díj

Az újságírónak mindig szembe kell fordulnia a közösséggel, amikor úgy érzi, sérülnek a közösségi érdekek. A jelenlegi politikai légkör kiszolgáltatott helyzetbe állítja a médiát, és számos kihívást helyez az újságírók elé. Az objektivitás helyett inkább a kiegyensúlyozott tájékoztatást kell gyakorolni – vélekedik Sinkovics Norbert, a Szabad Európa Rádió tudósítója. A kishegyesi származású fiatal újságíró az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Média Tanszékén szerezte meg diplomáját, ahol jelenleg is oktat, valamint az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségében is dolgozik. Munkásságának számos elismerése mellett 27 évesen megkapta a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének 2012-es évi szakmai díját is, amelyre iránytűként tekint a professzionális munkássága során.

Milyen a jelenlegi társadalmi légkör az országban, és ez hogyan hat ki a médiára?

– Sajnos jelenleg egészségtelen a társadalmi légkör. Szerbia újra egy karizmatikus vezért keres, aki keménykezűen vezeti majd az országot. Nap mint nap sorakoznak azok a példák, amelyek ezt igazolják. Látjuk, hogy mindenben egy embernek a döntésére vár mindenki. Ha sarkítani szeretnék, azt is mondhatnám, hogy a vízellátástól a külpolitikai lépésekig minden a jelenlegi első kormányfőhelyettes, Aleksandar Vučić kedvétől függ. Mindenki arra kíváncsi, hogy ő mit gondol ezekről a problémákról. Hasonló volt a helyzet Boris Tadić államfői szerepe alatt. Akkor is egy ember kezében összpontosult a hatalom. Ez pedig semmiképpen sincs összhangban a demokráciával, de még azzal az alkotmánnyal sem, amelyet Szerbia kétnapos referendumon szavazott meg még 2006-ban. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az említett okmány Vajdaságban nem kapta meg a polgárok támogatását. Ha mindezt figyelembe vesszük, a média sem lehet különb annál, mint amilyen a társadalom, vagyis fontos szerepe van a tekintélyelvűség erősítésében.

A parlamenti választások körül mennyire tud független maradni a média? Egyáltalán beszélhetünk-e médiafüggetlenségről Szerbiában?

– Nehezen beszélhetünk független sajtóról, bárhol is vagyunk a világban. Mindig vannak olyan érdekek, amelyek korlátozzák a médiaszabadságot. Azzal a lényeges különbséggel, hogy a nyugati demokráciákban szélesebb autonómiája van ennek a szférának, míg nálunk igencsak megnyirbálták a média függetlenségét. És ezt nem kötném kizárólagosan a választási kampányhoz, sokkal inkább ahhoz az állampolitikához, vagy ha jobban tetszik, pártpolitiká(k)hoz, amely(n)ek célja, hogy a sajtót a saját oldalán tudja. Megkockáztatom azt az állítást is, hogy Szerbiában sohasem volt széles autonómiája a médiának. Mindig a hatalmi csomópontok döntöttek arról, miről is szóljanak a hírek. A függetlenséget még tanulnunk kell nekünk, újságíróknak is.

Miben különbözik, és egyáltalán különbözik-e egymástól a szerbiai és a vajdasági média helyzete?

– Sokban nem különbözik: a pénzhiány, a kiszolgáltatottság, a cenzúra és az öncenzúra egyaránt jelen van mind a szerbiai, mind pedig a vajdasági média színterén. A vajdasági média esetében ki kell emelni a kisebbségi médiumok helyzetét, amelyek sajnos igen mostoha körülmények között tevékenykednek. Ezekben a körökben is jelen van az öncenzúra, amely talán még több gondot jelent, mint mondjuk a többségi nyelven tevékenykedő médiumok esetében. Hiszen az anyanyelven történő tájékoztatás már alapból egy beszűkült térben mozog, ha pedig az így közölt információkat cenzúra vagy öncenzúra következtében elferdítik, a kisebbségi közösségeknek mindenképp lényegesen csorbulnak a jogai arra, hogy tájékozottak legyenek.

Melyek azok a pontok, ahol fennakadás van?

– Említettem, hogy az újságíróknak az öncenzúrával és a cenzúrával kell felvenniük a harcot, és ez sajnos nem könnyű, mert valahogy olyankor, amikor enged ezeknek az erőknek, az ember elveszíti az újságíró énjének egy részét. Nem könnyű az embernek beismernie, hogy valamit elhallgatott, csak azért, mert például félti a munkahelyét, vagy mert tart a közösség, esetleg egy-egy politikai párt haragjától.

Tapasztalatod szerint mennyire bízik meg a nép a köztájékoztatásban, és mennyire érzi azt magáénak?

– Igen hiszékeny társadalomban élünk, amelyben a bulvársajtó mindennap keresztre feszít valakit a címlapon. Legtöbbször azt, akit a hatalom nem szívesen lát a politikai porondon. Azt pedig tudjuk még a második világháború goebbelsi módszereiből, hogy a százszor elmondott hazugság igazsággá válik. Pontosan ezt használják ki a politikai imázsépítők. Csak jusson eszünkbe, hogy hányszor mondtuk mi magunk, vagy hallottuk a környezetünkben, hogy „bemondta a tv”, vagy „mondták a rádióban”, esetenként pedig, hogy „azt írták az újságban, hogy…”. Persze ezzel semmiképpen sem akarom azt mondani, hogy minden információ, amelyet a média közöl, hamis. Az viszont tény, hogy nálunk nincs médiaműveltség. Ami annyit tesz, hogy az átlagos médiafogyasztónak nincs kritikus hozzáállása ahhoz, amit a médiumok felkínálnak neki. Ezzel pedig könnyen irányítható, kijátszható.

Sokfelől nyomásgyakorlás éri az újságírókat. Hogyan tudja egy (fiatal) újságíró megtartani az objektivitását?

– Az objektivitásban nem hiszek, sokkal inkább a kiegyensúlyozott tájékoztatásban. Az objektivitás azt jelenti, hogy minden oldal ugyanannyi teret kap, mint a többi. Mondok egy sarkított példát: amennyiben az objektivitás elvét követném, akkor mondjuk egy, a holokausztot bemutató rádiós hangösszeállításban ugyanannyi idő járna Hitlernek is, meg a több millió zsidónak, romának, melegnek és más közösséghez tartóznak is, akiket a náci rendszer üldözött, és megpróbált megsemmisíteni. Valljuk be, ez nem mozdítja előre a közösséget. Ugyanakkor fontos, hogy a másik oldal érveire is rámutassak, vagy teret adjak. Ez viszont a kiegyensúlyozott újságírás elve. A fiatal újságírónak mindenképp sokat kell tanulnia, és olvasnia az újságírói kódexet. Ha kell, hetente. Ami nagyon fontos, hogy nem szabad megengedniük maguknak, hogy kontextus ismerete nélkül írjanak valamiről. Ismerniük kell az előzményeket, a korábbi történéseket ahhoz, hogy rálássanak az összefüggésekre, az ellentmondásokra. Ehhez viszont idő kell, meg persze elhivatottság.

Mikor kell az újságírónak szembefordulnia a közösséggel?

– Mindig, amikor úgy érzi, hogy a közösségi érdekek sérülnek. Már korábban is beszéltem arról, hogy az újságíró véleménye nem mindig egyezik a közösség véleményével, néha az újságíró, néha pedig a közösség téved. Nálunk sajnos előbb kap egy politikus támogatottságot a közösségtől, mint egy újságíró. Ma nagyon könnyen kerülhet az ember újságíróként a szégyenoszlopra csak azért, mert más véleményen van. Néha ez csak abban nyilvánul meg, hogy számos kritikát kap az írása az olvasó részéről, máskor meg kap néhány telefont a szerkesztő vagy maga az újságíró.

Magyar és szerb nyelven is írsz. Hogyan válik kétnyelvű újságíróvá az ember?

– Először is el kell hinni, hogy ez lehetséges. Másodszor sok időt kell fordítani a nyelvek megfelelő szintű elsajátítására. Harmadszor pedig el kell adni magad meg a tudásod a médiapiacon. Munka, akarat, tanulásvágy – talán ezek a legfontosabbak. Nálam ez azzal kezdődött, hogy kerestem a lehetőséget arra, hogy ne csak magyarul, hanem szerbül is dolgozhassak. Minderre úgy tekintettem, mint egy kihívásra, nem pedig akadályként. Magunk mögött kell hagyni azt az elképzelést, hogy ez nem lehetséges, és hogy úgysem akar majd velünk dolgozni senki sem, mert nem az anyanyelvünk a másik nyelv. Ez nem igaz. A lehetőség, hogy a Szabad Európa Rádiónak lehessek a tudósítója, néhány év kemény munkájának az eredménye. Emellett az Újvidéki Rádió magyar szerkesztősége is lehetőséget adott arra, hogy megmutathassam, mit tudok. Végül is e két médiumban kamatoztathattam eddig a legjobban a kétnyelvűségem. Remélem, hogy nemcsak a szerkesztők, hanem a hallgatók örömére is.

Mely kapuk állnak nyitva, és melyek maradnak csukva egy vajdasági magyar újságíró előtt?

– Nem hiszek abban, hogy vannak olyan akadályok, amelyeket nem lehet átlépni, legyűrni. Nem egyszerű a dolog, de aki újságírással akar foglalkozni, annak ezzel számolnia kell. Én azt szoktam mondani, hogy mindenkinél több lehetősége van annak, aki a magyar és a szerb nyelvet is elsajátította. Gondoljunk csak bele, a magyarországi, a szerbiai, a horvátországi, a boszniai, a montenegrói piacon is van lehetősége. Ha emellett még többet szeretne elérni az ember, fontos, hogy megtanuljon egy világnyelvet is. Az újságírásban hatványozottan igaz a mondás, hogy ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy.

Miben látod a vajdasági magyar, de akár a szerbiai média helyzetének előmozdulását?

– A közösség és az újságírók oktatásában. Ha tanultabb a közösség, nehezebben manipulálható, ha az újságíró ismeri a szakma szabályait és a törvények, illetve előírások nyújtotta lehetőségeket, akkor kisebb az esélye, hogy a hatalom játékszerévé válik.