: Rosta Nikolett Napsugár (fotó: Püsök Renáta)
Rosta Nikolett Napsugár (fotó: Püsök Renáta)

„Minden okkal történik”

: Rosta Nikolett Napsugár (fotó: Püsök Renáta)
Rosta Nikolett Napsugár (fotó: Püsök Renáta)

Interjú ROSTA NIKOLETT NAPSUGÁR újságíró-sajtóreferenssel

Három részből álló interjúsorozatunk – amelyben kimagaslóan merész, a szakmájukban rendhagyó sikereket elérő 27 év alattiakat szólaltatunk meg – harmadik beszélgetése következik. Az interjúalanyom ezúttal egy fiatal budapesti lány, akinek tessék inni minden szavát azoknak a maximalista, célorientált fiataloknak, akik nem monoton munkára vágynak, hanem meg szeretnék valósítani az álmaikat. „Pofoncsapós”, amit most leírtam, tudom, de egészséges önbizalom és konkrét tervek híján nincs előrelépés semmilyen irányban. Nikolett személyiségében az ragadott meg leginkább, hogy profi módon csinálja a dolgát, miközben pozitív, nyitott és kedves marad. Tőle is tanultam ám, nem is keveset.

1988 augusztusában születtél, tehát alig vagy huszonhat. Sokan ilyenkor még utolsó éves egyetemistaként unatkoznak a romkocsmákban, és azt sem tudják, mihez kezdjenek magukkal. Te pedig nagyon sok mindent letettél már az asztalra az elmúlt néhány év alatt, az egyik legmainstreamebb fiatal újságírónők egyike vagy, a Zene.hu munkatársa, Kovács Áron Káosz Központ nevű formációjának sajtóreferense, a Korda Filmpark animátora, és számos sztárinterjú köthető a nevedhez. Honnan az energia, az erő és az elszántság a konkurenciával teli médiában? Harcos típus vagy?

– Először is köszönöm a kedves szavakat, igazán jólesnek. Még csak négy éve vagyok ezen a pályán, de mindig törekedtem arra, az első pillanattól kezdve, hogy olyan munkákat adjak ki a kezemből, amelyekre jó érzéssel tudok visszatekinteni. Úgy érzem, ez eddig sikerült is, bár bőven van még mit tanulnom.

Az embernek szerintem önmagában kell megtalálnia azokat az összetevőket, amelyek ezen a pályán elősegíthetik. De nem csak itt, más szakmában is nagyon fontos, hogy azonosulni tudjunk az adott hivatástudattal. Ha nem szeretünk egy adott munkakörben dolgozni, akkor sajnos az az elvégzett munkán is meg fog látszani, ez pedig egyáltalán nem pozitív dolog. Ellentétben azzal, mikor valamit szívvel-lélekkel csinálunk – az a végeredményen is érződni fog.

Ami a „harcos típus” kérdéskört illeti: muszáj annak lenni. Menni előre, tenni a dolgunkat, s felállni adott esetben. Az élethez kell némi küzdés is, szükségünk van a nehézségekre, mert azok által edződünk, tanulunk, tapasztalunk.

Hogyan lettél Napsugár?

– Édesapám adta ezt a nevet, a Nikolett pedig anyu választása volt. Szeretem mindkettőt, bár Nikinek csak a családom hív, meg azok, akik egészen kicsi korom óta ismernek. Az általános iskolában ugyanis rajtam kívül volt még két Niki, így kézenfekvő volt, hogy engem akkor a második nevemen fognak szólítani. Azóta pedig már mindenhol így mutatkozom be.

Nemrégen a Facebookon egy oldalt is csináltál The Sunshine Project néven, ahová feltöltöd az interjúidat és a gondolataidat a világról. Olyan benyomást keltesz néha, mint aki nem huszonhat, hanem háromszáz éves. Honnan ered ez a mély életbölcsesség? Gyerekkorodban is más voltál már, mint a többi gyerek?

– A mély életbölcsességet cáfolnám, messze vagyok én a nagy megmondóemberektől; ahhoz még nagyon keveset éltem és tapasztaltam. Inkább csak igyekszem gondolatokat megosztani a világgal, meg olyan dolgokat, amiken keresztülmentem, hátha ezekkel tudok másoknak is segíteni: jelezni, hogy nem vagyunk egyedül. Kicsiként is érdekeltek a filozofikus hangvételű könyvek, filmek, szerettem mindig elmélkedni, valahogy más szemszögből figyelni a világot. Emiatt, igen, kilógtam elég rendesen a sorból.

 

Rosta Nikolett Napsugár és Temesi Bertalan

Temesi Bertalan basszusgitárossal készül éppen az interjú (fotó: Kocsis Móni)

 

Mikor jött a váltás, mikor határoztad el, hogy „írogattam, irkálgattam csak úgy magamnak, de most, ide figyelj, nagyvilág, én bizony újságíró leszek, és nem is akármilyen”?

– Ez nem elhatározás kérdése volt nálam, hanem inkább a véletlené. Bár a véletlenekben én már elég régóta nem hiszek. Ami az írást illeti, egész kicsi korom óta gyártottam kis történeteket, verseket, volt olyan is, ami az iskolai évkönyvben megjelent. Aztán ezek az irományok elég hosszú ideig elmaradtak az életemből, majd a gimnázium alatt ismét kedvet, ihletet éreztem ahhoz, hogy a gondolataimat, érzéseimet versekben, novellákban adjam vissza. Úgyhogy az írással ilyen tekintetben sosem volt gondom.

Ami az újságírást illeti, 2010 nyarán hívta fel a figyelmemet egy nagyon kedves barátnőm egy lehetőségre, miszerint egy fehérbulvár-újsághoz keresnek újságíró-gyakornokokat. Javasolta, próbáljam meg, mert szerinte lenne hozzá érzékem. Felvettem a kapcsolatot a lap főszerkesztőjével, váltottunk pár e-mailt, s tulajdonképpen nagyon hamar meg is kezdődött a közös munka. Ez alatt az időszak alatt szerettem bele az újságírásba, s határoztam el, hogy én ezt szeretném csinálni, ha törik, ha szakad.

Szenvedélyes, rohangálós emberkének tartod magad, vagy inkább befelé forduló, elmélkedő típus vagy, aki a négy fal között gondolkodik, és belülről töltődve írja a cikkeit?

– Egyszerre vagyok egy kicsit mindkettő. Vannak olyan időszakaim, mikor megőrülök, ha nagyon kevés teendőm van, s szeretnék millió helyre menni, emberekkel találkozni, impulzívan feltöltődni, s ezen élmények hatására megírni egy-egy anyagot. Viszont mint minden embernek, nekem is szükségem van olykor magányra, csendesebb pillanatokra, amikor befelé tudok figyelni. Egyensúlyt kell tartanunk önmagunkban, mert akkor tudunk rendesen működni. Hazudik az, aki azt mondja, hogy neki nincs szüksége magányra – igenis van. Valószínűleg ott az lehet a probléma, hogy fél szembenézni önmagával, s figyelni a belső hangokra, mert esetleg olyan dolgok is rejtőzhetnek ott, amiket szeretne jó mélyre eltemetni, s elfeledni. Utazni, figyelni jó – s ez igaz a belső utazásra is.

Mivel a zenei újságírás és a sajtós munka kemény dió, sok utazással és főleg pörgéssel jár. Te hogy tartod magad formában? Van benned megfelelési kényszer egyébként?

– Az a helyzet, hogy mozgás terén iszonyat lusta ember vagyok. Egy időben sportoltam, de az utóbbi években ez már nagyon kimaradt az életemből. Ezen próbálok változtatni, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel.

Ami a megfelelési kényszert illeti: kiben nincsen? Mindenkiben van: meg akarunk felelni a szülőknek, tanároknak, haveroknak, barátoknak, a munkahelyen… egy párkapcsolatban, mindenhol. Pedig nem kell – és nem is lehet. Ahogy idősödik az ember, úgy jön rá fokozatosan arra, hogy egyrészt nem is lehet mindenkinek megfelelni, másrészt nem is kell. Az a legfontosabb, hogy önmagunk számára megfeleljünk. Ha reggel felkelünk, belenézünk a tükörbe, s elégedettek vagyunk – akkor ott már minden rendben van. Itt jön vissza a belső egyensúly, amiről már fentebb beszéltem, és az önazonosság.

Nagyon sokan nem tudják, mit csinál egy sajtóreferens, azt meg pláne nem, mit csinál a Korda Filmparkban egy animátor. Mesélnél ezekről egy kicsit bővebben?

– A Korda Filmparkban az animátor feladata, hogy az oda látogató csoportokat körbevezesse a filmpark területén. Nagyjából olyan, mint egy idegenvezető, csak a vezetés itt erre a fix helyre korlátozódik. Van egy látogatóközpontunk, ahol a Korda-emléktérben Korda Sándor élettörténetét elevenítjük fel; a többi részben pedig egyfajta filmtörténeti kiállítást láthatnak az emberek. Beszélünk a technikai kialakulásról, a jelmezkészítésről, a trükkökről, speciális effektekről s még nagyon sok mindenről. Ezek után egy külső túrára megyünk a csoporttal, s elvisszük őket New Yorkba és a reneszánsz időkbe – persze csak képletesen, ugyanis két külső díszletet veszünk szemügyre. A New York-díszletben játszódott többek között a Hell Boy 2. című alkotás, a reneszánszban pedig a világhírű The Borgias sorozatot forgatták, melynek főszerepében Jeremy Ironst láthattuk.

A sajtóreferens tulajdonképpen egy adott cég, intézmény vagy például zenekar külső kommunikációjáért felelős. Mi tartjuk a kapcsolatot a média képviselőivel. Nagyon fontos, hogy legyen egy naprakész és komplex sajtólistánk, amin azok vannak fent, akik érdeklődnek az adott tevékenység iránt. Ez egy igazán mozgalmas és szerintem hálás feladat is – én például nagyon szeretek interjúkat, cikkmegjelenéseket egyeztetni, megszervezni. Fontos az is, hogy jó kapcsolatot ápoljunk az újságírókkal, nagyon sokan igénylik a személyes találkozókat, megbeszéléseket is.

 

Rosta Nikolett Napsugár, Temesi Bertalannal

Temesi Berci basszusgitárossal a tavalyi Hangfoglaláson, kezemben egy Blasius típusú basszusgitárral

 

Mostanában milyen jellegű interjúkat készítettél, és kikkel? Melyik volt számodra a legkedvesebb, és miért?

– Sablonosnak hangzik, hogy mindenfélét, de tényleg mindenfélét készítettem az elmúlt időszakban. Készültek zenei témában interjúk, például Derecskei Zsolttal, a The Bits és a Belmondo együttes billentyűsével, de a ByTheWay tagjaival is. Két interjú volt számomra nagyon kedves, az egyiket Kovács Ági olimpiai bajnok úszóval készítettem, a másikat Verebes Istvánnal. Mindkettejükkel nagyon kellemes beszélgetésen vehettem részt, a végeredmény pedig egy érdekes, informatív interjú lett.

Mesélj egy kicsit arról, hogy a Zene.hu milyen jellegű internetes portál, miért érdemes gyakran látogatni az oldalt?

– A Zene.hu jellege már a nevéből is adódik. Zenei témájú cikkek, beszámolók, interjúk jelennek meg az oldalon. Igyekszünk minden nagyobb rendezvényen, koncerten, fesztiválon vagy színházi bemutatón ott lenni, s ezekről informatív anyagokat szállítani. Érdemes látogatni az oldalt, mert profi, naprakész anyagokkal találkozhat az olvasó, az ország egyik legmeghatározóbb zenei portáljáról beszélhetünk.

Kik azok, akiket azonnal meginterjúvolnál, ha lehetőséged lenne rá?

– Azt hiszem, itt egy majdnem végeláthatatlan felsorolásba tudnék kezdeni, de akkor csak pár nevet emelnék ki. Az itthoniak közül nagyon szívesen csinálnék Alföldi Róberttel például egy nagyinterjút, de Törőcsik Mari színművésznővel, Kulka Jánossal vagy Eszenyi Enikővel is nagyon szívesen beszélgetnék. A zenészek közül talán Mező Misit emelném ki, de Fehér Balázzsal is újra leülnék egy asztalhoz. Ami a külföldieket illeti: Ewan McGregor, Robert Downey Jr., Christian Bale, Christopher Nolan, Jon Bon Jovi és Chris Daughtry is belefér ebbe a bő listába. Meg Francesco Totti vagy Luis Figo is.

Nagyon őszintén kommunikálsz a világ felé, önmagadat adod. Mennyire tartasz mások véleményétől?

– Már nem tartok. Régen nagyon meghatározott az, hogy úristen, vajon mi lehet a véleménye rólam ennek vagy annak az osztálytársamnak. Vajon mennyire felelek meg nekik? Vajon kedvel engem ez a színész, vagy csak protokollból ad nekem interjút? Ma már ezekkel nem foglalkozom, mert nincs értelme. Ami energiát ebbe fektet az ember, azt hasznosan is eltöltheti, például azzal, hogy fejleszti önmagát.

Szerinted a vak véletlenek és a szerencse vagy pedig a kőkemény elhatározás kérdése az, hogy valaki sikeres lesz-e a szakmájában?

– Szerintem mindkettő közrejátszik benne. Ahogy mondtam, én a véletlenekben nem hiszek. Minden okkal történik, aminek az értelmét most még nem látjuk, de később összeállnak a mozaikdarabkák. Természetesen nem azt mondom, hogy várni kell a sült galambot, hanem el kell határoznunk, mit is szeretnénk elérni az adott szakmán belül. Keresni a lehetőségeket, dolgozni, csinálni a feladatunkat – és közben lehet, hogy „véletlenül” rátalálunk arra a pozícióra is, amire régóta vágytunk.

Rendszeresen jársz zenei díjátadókra. Az idén milyen tapasztalataid voltak?

– Ami a rendszerességet illeti, az csak a Fonogram zenei díjátadóra vonatkozik, idén már harmadik alkalommal vettem részt ezen az eseményen. A Bravo Ottón és a VIVA Cometen még nem voltam, de őszinte leszek: annyira nem is vonz engem az a közeg. Engem sokkal inkább érdekel a szakmaiság, mint a nagy felhajtás. Az idei kissé szolidabb környezetben zajlott, mint az eddigiek, viszont szerintem nagyrészt azok a zenészek lettek díjazva, akik valóban megérdemelték. Egy-két nyertes személyével kapcsolatban vitára kelnék, de ez részben már valahol szubjektív is egy kicsit.

Milyen zenei stílusokat kedvelsz, milyen zenei stílust képviselő előadókat kérdezel szívesen?

– Rockzenén nőttem fel, úgyhogy ez nagymértékben meghatározta azt, milyen zenei stílusokat kedvelek. Bon Jovi, AC/DC, Aerosmith, Metallica, Nirvana, Deep Purple… Ezek mind megtalálhatóak voltak a régi zenéim között, amiket hallgattam. Az újabbak közül nagyon szeretem a 30 Seconds to Mars vagy a Daughtry albumait is.

Amióta zenei újságíróként dolgozom, azóta szinte majdnem mindent meghallgatok. Igyekszem nem kizárni egy zenei stílust sem, bár a technóval, a house-szal és az ebbe a körbe tartozó muzsikákkal még mindig nem tudtam megbarátkozni – nem is fogok soha. Ami viszont az interjúimat illeti, kérdezek, beszélgetek bárkivel, akinek a személyiségét, munkáját érdekesnek találom. Ha számomra érdekes, akkor talán más számára is az lehet.

 

Magán Olivér, László Dorina és Napsugár

Magán Olivér billentyűs (Peet Project, ByTheWay, ByeAlex, Bogi), László Dorina rendező, operatőr és Napsugár

 

Ha lenne rá lehetőséged, elmennél egy külföldi zenei magazinhoz dolgozni? Egyáltalán, csak a zenei vonal izgat az újságíráson belül, vagy más témában/témákban is kipróbálnád magad?

– Mindenevő vagyok, úgyhogy a politikát leszámítva nagyon szívesen kipróbálnám magam más témákban is. Bár mondjuk ez picit kapcsolódik a politikához, mert egy időben szerettem volna haditudósítóként dolgozni.

Vannak egyébként publikációim divat, szépség témakörben is, de írtam színházi kritikákat is, és sportanyagokat szintén. Természetesen ha adódna rá lehetőség, hogy egy külföldi lapnál írhassak, mennék. Más ország, más kultúra, más életkörülmények és új tapasztalatok, amik által csak tovább lehet fejlődni. És persze ott a kihívás is, hogy vajon az adott ország nyelvén mennyire jól tudok fogalmazni. Úgyhogy ha megtalálna egy ilyen lehetőség, bizton állítom, nem gondolkoznék sokat a válaszadáson.

Úgy tudom, újabban verseket is írsz, olvastam egyet-kettőt, és nagyon jók. Ez múló hóbort lesz nálad, vagy komolyabban belemélyedsz?

– Annyira nem új hóbort nálam, hisz régebben is írtam, de csak alkalmanként. Mostanság elég gyakran állok neki verset írni, nem csak akkor, mikor ihletem van. Szerintem egy csodás formája az érzelmeink, gondolataink kifejezésének. Gyönyörűen lehet megfogalmazni a bennünk zajló dolgokat, de örömöt is lehet másoknak egy-egy ilyen alkotással szerezni. Volt már példa arra, hogy valakinek a születésnapjára vagy névnapjára írtam egy teljesen személyre szabott verset. Elképzelhető, hogy komolyan belemélyedek, s lesz ebből egy kötet is – de hát nálam ezt sosem lehet tudni előre.

Mondj néhány olyan ismert médiaszemélyiséget, újságírót vagy riportert, akikre felnézel. Mi az, amit csodálsz bennük?

– Őszinte leszek: nagyon kevés ilyen ember van, de bennük sem csodálok semmit. A régiek közül szerintem Vitray Tamás mindenki előtt jó példaként állhat, hiszen rengeteg téren megmutatta a tehetségét, mit hogyan kell helyesen csinálni. Kiemelném még Kepes Andrást és Frei Tamást is: mindkettejük műsorait előszeretettel néztem mindig. Utóbbinál szerettem azokat a riportjait, amelyek veszélyes, akár háborús zónákban zajlottak.

Hogyan képzeled el a jövődet a szakmában és a magánéletedben tíz éven belül?

– Remélem, hogy ha esetleg tíz év múlva ismét beszélgetünk egy interjú keretein belül, akkor már egy babával az ölemben tehetem meg ezt, s férjnél leszek. Nem könnyű manapság párt találni, de hiszek azért abban, hogy lassan, de biztosan megjelenik az életemben az az ember, akitől utána soha többé nem szeretnék elszakadni.

Ami a munkámat illeti – nos, e tekintetben több elképzelésem is van. Szeretnék majd fiatal tehetségeket támogatni, segíteni nekik az első lépéseknél; remélhetőleg egy nagy lapnál fogok majd dolgozni, mellette pedig PR-munkákat végzek magánszemélyeknek vagy akár cégeknek is. De az is lehet, hogy Los Angelesben fogom süttetni a hasam, miközben egy sorozat forgatókönyvén dolgozom. Egy biztos: írni még akkor is fogok.

 

Péterfi-Nagy Évi és Napsugár

Péterfi-Nagy Évi gasztrobloggerrel (UFF – Unokáink is Főzni Fogják)

 

Szerinted fontos a divat? Nemrégen Párizsban jártam, konkrétan két héttel ezelőtt. Dúl a toprongydivat, még a milliomosnegyedben is Converse-ben, pólóban és lötyögő vászongatyában járnak a népek. Pesten még a neonszínek, a nyolcvanas retró-vintage és a hipszterutóhatás a menő, ami már Párizsban például passzé. Fontos a divat egy médiában dolgozó fiatal lány számára, vagy kevésbé fontos, egyáltalán szerinted mit takar a jó megjelenés fogalma ebben a szakmában?

– Nagyon is fontos a divat. Nem azt mondom, hogy mindenhol Michael Kors cuccokban vagy D&G termékekben kell megjelenni, de nem árt, ha odafigyelünk az aktuális trendekre. Aztán ami tetszik belőlük, hasznosítjuk, ezáltal kialakítva a saját stílusunkat. Ezzel is fel tudjuk magunkra hívni a figyelmet. De a legfontosabb az ápoltság. Rosszul vagyok attól, mikor egy sajtótájékoztatón egyes kollégák úgy jelennek meg, hogy mosatlan a hajuk, gyűrött az ingük vagy a blúzuk, vagy egy olyan nadrágot húztak magukra, amit más mondjuk kertészkedéshez használ. Könyörgöm: tiszteljük meg a rendezvény szervezőit és a megjelenő hírességeket, hogy az adott alkalomnak megfelelő öltözékben jelenünk meg, s legalább ápoltságot sugárzunk. Igenis a felkészültség mellett az öltözetünkkel is jelezni tudjuk a másik számára, mennyire vesszük komolyan. És könnyebben is fognak nekünk interjút adni, ha azt látják, hogy normálisan, az alkalomnak megfelelően nézünk ki. Saját magunk miatt is fontos, hogy adjunk azokra a holmikra, amikbe a testünket bújtatjuk.

Érdekel a pszichológia? Szoktad „olvasni” az embereket, figyeled a világot magad körül, az apróbb részleteket? És ha igen, miket?

– Érdekel, az egyik kedvenc tantárgyam is volt. Sőt, egy időben sokat foglalkoztam a sorozatgyilkosokkal is. Tudom, egyáltalán nem nőies téma, de engem nagyon érdekelt, hogyan lesz valakiből gyilkos, sorozatgyilkos, így elkezdtem tanulmányokat, pszichológiai elemzéseket olvasni. Érdekel maga az ember: mit miért teszünk, hogyan reagálunk bizonyos szituációkra, és miért úgy reagálunk, ahogy. Hihetetlenül érdekes lények vagyunk, én pedig imádok minden apró részletet megfigyelni. Szó szerint nyitott szemmel járok, és nem csak nézek, látok is. Egy időben olyat játszottam a metrón, hogy kinéztem magamnak egy embert, s az öltözékéből, a viselkedéséből, a gesztusaiból megpróbáltam kitalálni, vajon mi lehet a foglalkozása, van-e párja, gyereke, milyen tulajdonságokkal rendelkezhet. Ajánlom mindenkinek, érdekes kis elfoglaltság tud lenni utazás közben. Főleg a mai világban, mikor mindenki a telefonján pötyög, s nagyon nem figyelünk a másikra.

Mondj egy motiváló mondatot az interjú végére. Ez az interjúsorozat azért készül, hogy merjenek a fiatal emberkék elindulni egy úton, ha úgy érzik, indulniuk kell, még akkor is, ha senki sem garantálja azt, hogy az út könnyű lesz. Hogyan hangzik a te személyes, egyéni hangvételű útravalód?

– Mindent meg kell tennünk azért, hogy elérjük a céljainkat. Ha tudjuk, merre szeretnénk haladni, s azt szívből tudjuk csinálni, akkor kerüljön bármilyen akadály elénk – azt le kell küzdenünk, s tovább haladni a kijelölt úton. Nem szabad feladni. Ahogy kedvenc filmemben, Az utolsó szamurájban mondja Tom Cruise Nathan Algrenként: „Hiszem, hogy az embernek mindent meg kell próbálnia mindaddig, ameddig sorsa valósággá nem válik.”

Rosta Nikolett Napsugár

Rosta Nikolett Napsugár (fotó: Mia Maow/Fézler Georgina)

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Blondie
Budapesten a Blondie! Ki is ez a Debbie Harry, akit három hónapos korában fogadott örökbe a hawthorne-i Harry-család?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: EXIT információs pult az újvidéki vasútállomás közelében
Lehet élni EXIT nélkül – de minek??! EXIT 2014 - Szőcs Attila

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Élménymorzsák a Green Future fesztiválról Augusztus 13. és 17. között fesztiválozók hada népesítette be az adai Adica Közvállalat medenceko...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Punk, hardcore, thrash metal a Clash-ben A szabadkai Clash Clubban az augusztus koncertekkel búcsúzik.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fél évszázados a picigen Zentán A fenti címből talán a fél évszázadot könnyebb megmagyarázni, mint a picigent

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Rosta Nikolett Napsugár (fotó: Püsök Renáta)
„Minden okkal történik” Interjú ROSTA NIKOLETT NAPSUGÁR újságíró-sajtóreferenssel

0 Hozzászólás | Bővebben +