Minden forradalomnak megvan a maga költészete – és költője. 1956 esetében azonban mintha túlzottan szemérmesek lennénk, pedig, lám, Gérecz Attila mind írói teljesítménye, mind tragikus életútja révén méltó lenne a nagyobb és értőbb közfigyelemre.
1929. november 20-án született a Pest megyei Dunakeszin, gyorsan megözvegyült édesanyja egyedül nevelte őt és két testvérét. Attila 1944 őszén egy hadapródiskola Sümegre menekített alakulatához kerül, onnan német, majd francia hadifogságba. Pestre visszaérve a magánvizsgákkal gyorsan haladva leérettségizik a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, családi háttere és hadapród volta miatt azonban az egyetemre nem veszik fel. Vasesztergályosként dolgozik, közben sportol, a magyar öttusa-válogatott keretének a tagja, kitűnően lovagol, vív, fut, úszik. Ekkor még más tónusúak a versei:
Alul csók hull rá, míg kinő
szívén a szomja dalnak, fönn meg
gyolcsot göngyöl rá az Idő
és reszketnek, kik élni jönnek!
(Költők, emberek)
Sportpályafutását azonban hirtelen derékba töri letartóztatása 1950 decemberében. Többségében volt hadapródiskolás barátaival együtt, összeesküvés, hazaárulás vádjával állítják bíróság elé.
Az ítélethozás. A bíró
belép, s az esküdtszék feláll.
Süt a nap. Valahol a Lídó
fövenyén mosolyt forr a nyár.
Itt megreped a csönd, a nyíló
szemeken átszáll a Halál.
Négyszer suhint kaszája éle.
A terem csöndes és komor.
S ők állják, mintha egy sem élne,
Hűsen, mint négy ezüst szobor.
S a négy vágás finom sebére,
kivérzik négy gúnyos mosoly.
(Az ítélet)
Ügyükben négy halálos ítéletet hoznak, három társát felakasztják. Attila a koncepciós perekre jellemző súlyos ítéletet, 15 évi börtönbüntetést kap. A váci börtön költő lakói fogadják barátságukba, és biztatják verselésre, műfordításra. 1954-ben szökni próbál, edzett sportolóként nem jelent gondot neki átúszni a megáradt Dunát, de néhány napra rá Pesten elfogják, szökéséért további három év szigorított börtönt kap. Csak az édesanyja látogatja…
Ma láttam Anyám. Szemeim simogatták
szeme fátyolait, s örömén remegő
keze s arca szelíd erejét, amit egyszer
szobornak emel fölibém az Idő!
(Beszélő)
A forradalom napjaiban, 1956. október 30-án szabadul. Azonnal találkozik író börtöntársaival az írószövetség székházában, majd Tamási Áronnal közösen végleges formába öntik a rabságból szabadult írók felhívását a nemzethez.
November elején keserű elszántsággal csatlakozik az utcai szabadságharcosokhoz. A Rókus kórház környékén két szovjet tankot harcképtelenné tesz, de egy harmadikról, egy T–34-es orosz tankról reá leadott gépfegyversorozat november 4-én kioltja életét.
Verseit az 1950-es évek végétől közölték nyugati magyar lapok és folyóiratok. Magyarországon – 1956 mártírja címmel – 1991-ben jelentek meg először költeményei könyv formájában, utóbb több gyűjteményes kötete is napvilágot látott; a fiatalon elhunyt költő életművével behatóbban foglalkozott aztán Kárpáti Kamil, Fodor András, G. Komoróczy Emőke, Jankovics Marcell, Tarján Tamás és Varga Domokos is. Emlékét Budapesten a Klauzál tér 9. sz. ház falán elhelyezett emléktábla őrzi, a Magyar Öttusaszövetség évente megrendezi a róla elnevezett emlékversenyt. A Magyar Írószövetség létrehozta a Gérecz Attila-díjat, amelyet első kötetes fiatal költők, írók részére évenként osztanak ki. Ez utóbbihoz kapcsolható kissé különös módon a műveiből nemrégiben készült monodráma is (A szökés). Erről az 1984-ben született Csuja László rendező így vall: „Évek óta tudtam, hogy élt egy ilyen nevű költő, és hogy az 50-es években alkotott, de nem ismertem a verseit addig, amíg egy barátom, Kele Fodor Ákos el nem nyerte a Gérecz Attila-díjat. Ekkor néztem utána, hogy ki is volt ő, és elolvastam az életművét.” És megragadta őt Gérecz karaktere. Záróképként is találó, amit róla mond: „Van a jellemében valami brutálisan ösztönös szabadságvágy, ami számomra irigylésre méltó. Másrészt egy kamaszos naivság, már-már értelmezhetetlen vakmerőség. Egy pesti vagány volt, aki nem félt senkitől.” S talán a késői utódok se féljenek őt megemlíteni. Esetleg olvasni is…
0 Hozzászólás
Szólj hozzá