Magánybeszélgetés Dorottyával

Név: Antóci Dorottya
Született: 1996. 1. 4.
Lakhely: Martonos, Zenta
Amit érdemes tudni róla: A rajz, a zene, a színészet és egyáltalán a színháznak mindenféle formája és részlege érdekli, egyfajta összművészeti személy. Tanúsíthatom.
Amit (abszolút) nem érdemes tudni róla: Saját maga fodrásza. (Megjegyzés: Lehet, csak én vagyok béna, de hát semmi kifogásolnivalót nem találtam a frizurájában. Meg persze férfiegyedként egyébként sem a hajkorona tökéletessége érdekel elsősorban.)

Borzasztó sokáig szenvedtem eme beszélgetés felkonferálásával, és ha őszinte akarok lenni, körülöttem csak az idő telt vészesen gyorsan, a papírra pedig csak nem került semmi. Aztán most ott tartok, hogy egy cseppet sem szégyellem magam, mert amióta világ a világ, még senki nem tudta definiálni Dorottyával való Magánybeszélgetésünk tárgyát. Írók, költők, hősök, hadvezérek, tudósok… Ahány ember, annyi magyarázat és körülírás, lírai és tudományos monológok hosszú sora. Mégsem tudjuk meghatározni, mi a szerelem. Pont én tudnám? Egyezzünk meg abban, hogy ki-ki eldönti magától. Dorottyával megpróbálkoztunk választ találni a kérdésre, és egy kicsit helyet kapott a(z a fránya fiú-lány) barátság is. Vidám, komplikált, zavarba ejtő, de mégis az egyik központi témája ez az életünknek.

 Ugorjunk egyből a mély vízbe. Szerinted mi a szerelem?

– Nagyon sokat foglalkozom ezzel és ehhez hasonló dolgokkal, mert ha valaki nem szán erre időt, akkor nem tud felnőni, vagy képtelen kiheverni bizonyos dolgokat. Szóval, a szerelem: Amikor teljesen hozzá tudsz idomulni a másik emberhez, és ezt nem „muszájból” teszed, hanem érzésből. Az egész azon alapszik, hogy mennyire tudtok egymáshoz csiszolódni, mennyire érzed magadénak a másikat.

Az angol nyelvben a love szót egyaránt használják a szerelem és a szeretet kifejezésére is. A magyar nyelv ennél különlegesebb, mi megkülönböztetjük ezeket a fogalmakat. De valójában miben tér el egymástól a kettő?

– Hmm, érdekes. Igazából az egyik hozhatja magával a másikat is. A nővérem 11 évvel idősebb nálam, és emlékszem, egyszer megkérdeztem tőle, hogy a barátját vagy engem szeret-e jobban. Erre ő elnevette magát, és közölte velem, hogy engem is nagyon szeret, de a barátjába szerelmes. Akkor kezdtem el gondolkodni, hogyan is lehetséges ez. Talán a kötődésből jön ez, de nem tudok konkrét határt húzni, hogy meddig tart a szeretet, és mikortól kezdődik a szerelem.

Két erőteljes érzelemről van szó, de mégis, melyik a mélyebb?

– A szerelem sokkal mélyebb, összetettebb dolog a szeretetnél, mert nemcsak szeretsz valakit, hanem már szerelmes is vagy belé. Ad egy pluszt az egészhez, amitől más lesz. Én úgy látom, hogy a testiség csak egy bizonyos pont után számít igazán, de egy tartós kapcsolatban nem ez szolgáltatja az alapot. Legalábbis nem ennek kellene. Sokkal inkább, hogy tényleg jól érezd magad a másikkal.

Ebből kifolyólag most felteszek egy gonosz kérdést. A külső vagy a belső számít igazán? Szigorúan a te véleményedre vagyok kíváncsi…

– Elcsépelt szöveg, hogy csak a belső számít, de a belső tulajdonságok alapján teljesen megváltozhat a véleményem az emberekről. Ugyanúgy megszépíthetnek valakit ezek a jellemvonások, mint ahogyan antipatikussá is varázsolhatják a személyt. Nem azt mondom, hogy a külső abszolút nem lényeges, mert valamiért mégis az fogja meg először az embert, de a belsőre többet építhetünk.

Előfordult már veled, hogy beszélgettél-beszélgettél valakivel, és egyszer csak arra lettél figyelmes, hogy másként tekintesz a barátodra?

– Ahogy már említettem is, a külső az első dolog, amit észreveszek. Hogy milyen ruhákban jár, hogyan néz ki, de ha megismered a háttérsztorit, a személyiségét, akkor el tudod fogadni az apró nyavalyáit, és ez tart a másik mellett.

Mi a helyzet a komoly fiú-lány barátságokkal? Egyáltalán létezik ilyen?

– Egy csomó fiúbarátom van, és hiszek is ezekben a barátságokban. Van egy… huh, nem is tudom. Olyan szintű barátságokat tudok kötni a fiúkkal, hogy egyaránt tudok hülyülni velük, ugyanakkor a nehéz pillanatokban is számíthatok rájuk. Persze az ember fejében megfordul a „mi lenne, ha…?” kérdés, és ez teljesen normális. Elérkezik egy pillanat, amikor valamelyik fél többet érez a másik iránt, de ha komoly, mély barátságról van szó, akkor meg tudják oldani ezt az aprócska problémát. Lehet, hogy az ilyen barátságokból alakulnak ki a legjobb kapcsolatok, de az is megeshet, hogy érett felnőtt módjára megbeszélik a dolgokat, és minden marad a régiben.

Én sokkal könnyebben meg tudok nyílni az ellenkező nem előtt, amikor igazán súlyos, fontos témákról van szó, és általában jó tanácsokat is kapok. Te tudsz a fiúkhoz fordulni komoly témákban?

– Embere válogatja. Ez egy nagyon bizalmas dolog, amihez mindkét személyre szükség van. Ekkor érzed igazán, hogy itt nem a kellemetlenségekre kell fókuszálni, hanem arra, hogy mennyire megbízik benned valaki. Számtalanszor előfordult már velem, hogy egy fiúnak sokkal könnyebben beszámoltam az adott eseményekről, mint egy lánynak. Kicsit talán az is közrejátszik ebben, hogy két különböző nézőpont találkozik, és belelátsz a másik fél fejébe is.

Márai Sándor szerint igazi barátság csak két férfi között lehetséges. Ugyan az alapkoncepciójával egyetértek, de ha belemegyünk az apróbb részletekbe, akkor mindkét nemnél találhatunk közös akadályokat, amelyek próbára teszik ezeket a barátságokat. Van legjobb barátod?

– Nagyon nehezen tudok mindenkire odafigyelni, hiszen egyrészt Zentán, másrészt Martonoson élek, de Szabadkán is vannak barátaim. Ez eléggé megviseli az embert, mert fontos, hogy együtt legyek másokkal, de ha épp Zentán tartózkodom, akkor természetes, hogy az itteniekkel tudok igazán jól társalogni, és nehezebb a távolból tartani a kapcsolatot. Ez meg, hogy legjobb barát, vagy lányos barátság… Ha kimondod azt, hogy ő a legjobb barátod, az felelősséget vagy terhet rak rád. Érdekes dolog ez, mert most már el tudom fogadni, de az évek alatt nagyon sokat változtam én is, időközben pedig ugyanezt a változást megfigyelhettem a legjobb barátomon is.

Kicsit eltérek a tárgytól, de ígérem, csak egy rövidke időre. Valamikor egy könyvben olvastam, hogy egy művészlélek – remélem, nem haragszol meg, ha így nevezlek – nem az agyával, hanem a szívével él.

– Én szeretném azt gondolni, hogy ez a kijelentés igaz rám. Attól művészet a művészet, hogy másként közelítesz a dolgokhoz. Nem az eszeddel, hanem a szíveddel, hogy ténylegesen átérezd a szerepedet, a mondandódat.

Mondhatjuk azt, hogy szerelmes vagy a színházba? Nem szereted, hanem egyszerűen szerelmes vagy belé.

– Igen, lehet. Nem csak egy emberbe lehetünk szerelmesek. A színházat és a színészetet szerintem akkor értékelik igazán, amikor mi, színészek mindent beleadunk, és ez nagyon nehéz. Láttam hivatásos színjátszókat, akik már csak azért csinálják, mert muszáj. Én erre képtelen lennék. Ha nem lennék szerelmes a színházba, ha nem vonzana az egész, akkor nem látnám értelmét a folytatásnak.

Erősen kétlem, hogy a beszélgetés végére bármivel is közelebb kerültünk volna az igazsághoz, de legalább elmondhatjuk magunkról, hogy próbálkoztunk. Mint előttünk annyian mások. Nálunk szebbek, okosabbak, csúnyábbak és butábbak. Valószínűleg mindenki másképpen keresi a választ az élet eme nagy kérdésére, és ki tudja, talán egyszer valaki meg is találja. Szóljatok, ha megvan!

Képgaléria: