20 éve léteznek. 20 éves a VMVE

Fotók: Szarka Zsófia

Az út mentén álmosan bóbiskoltak a ferde jelzőkövek. A reggeli ködben. Bácsfeketehegy fogadóbizottsága. Kedvetlenül pózolnak a fűben. Még is oly kedvesek nekem. Néma szirének. Gond nélkül elhalad mellettük az autóbusz. Végigrobog az aprócska falun. Majd megáll. Én kiszállok, és annyi év után újra a bácsfeketehegyi Kultúrotthon felé veszem az irányt. Ahogy befordulok a sarkon, már látom is az érkező fiatalokat és szüleiket. Az utca végén a nyüzsgő piacot és a nagy fakaput. Aminek olyan jó illata van. Befordulok az udvarba. Mosolygós arcok mindenütt. Futkározó gyerekek és kávéjukat szorongató szülők várják egymást, az ismerősöket és a versenytársakat, hogy kezdetét vegye a XVIII. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó.
Ölelkezéseken és kézszorításokon túllibbenvén, az intézet nagytermében Hajvert Ákos üdvözlő szavaival egybekötve mesélt a versmondás kiváló terápiás hatásáról. Majd megnyitotta a rendezvényt. Utána hallhattuk egy csodás darabot, zongorán, Csőke Noémitől. És a legutóbbi Dudás Kálmán-díjas szavaló, Harangozó Erzsébet Tanácsa égette magát a lelkünkbe. A zsűri, a versenyzők, a szülők, a kísérőtanárok és én (mint egyik kategóriába se illő egyén) ezután elfoglaltuk a helyünket. Két teremben. Mivel egy időben két helyszínen folyt, egész délelőtt és délután is, a verseny. 64 résztvevő tolmácsolta gondolatait írók és költők szavainak köszönhetően. Varázslatosan. Ügyesen. Bizonyítva rátermettségüket és tehetségüket. Sokan a klasszikusokat részesítették előnyben. De az én nagy örömömre nagyon sokan nem oly régen élt és kortárs szerzők munkáit is választották. Teljes harmóniában lebegett Petőfi, Örkény és Terék Anna a zsúfolásig telt termekben.
Ezt követően Lazukić (Hemm) Anna, a Magyar Szó fotóriportere 29 képével megnyitotta 29. fotókiállítását. Ismerős és kevésbé ismerős írók és költők arcaival és az ő – számára legmegragadóbb – mondataikkal. Majd a kicsik, és igazából a nagyok is, megismerkedhettek Toma Viktória Szél Jankójával. A Forum Könyvkiadó keretein belül. Ifj. Virág Gábor közreműködésével.

Molnár Krekity Olga

Molnár Krekity Olga, az alapító

Mindezek után a zsűri hosszas tanakodás után felolvasta a második fordulóba jutó versenyzők neveit. Öröm- és bánatkönnyeket is láttam. A szívem szakadt meg a kis csöppségeken, vagy együtt örültem, látván a csillogó kis szemecskéket. Kész érzelemviharba kerültem. Menedéket csak a színház hűvös atmoszférájában leltem. A bársonyos tapintású padokon. Mint mindig. Főpróbát nézve. Mivel a nap záróprogramja egy gálaműsor volt. Annak tiszteletére, hogy 20. életévét töltötte be a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete. A fellépők között voltak az alapító, az oszlopos tagok és a gyerekként szavalgatók és most színművésszé nőttek is. És még hányan, a padsorokban, a régi tagok közül. Szép Szó táborosok és versimádók. Dideregtek együtt az elején, majd a vers erejét magukba szívva, a műsor után, kipirult arccal, csicseregve örültek annak, hogy van minek.
Közös vacsora után a megfáradt versenyzők aludni tértek, a többiek pedig egy kis szolid beszélgetés és karaokézás után követték a példájukat, hajnalban.
Másnap, a verseny után kezdetét vette a záróműsor és a díjazottak kihirdetése. Bájos egy program volt. Kis énekkel, szavalatokkal és azzal, hogy az elnök diadalzenére konferálta fel az első helyezetteket. Hangos kacagások rázták meg az átfagyott ablakokat. Őszinte gratulációk és nagy sikerek melegítették fel egy kicsit az egész falut. Majd finom falatok és illatos italok kedveskedtek a megfáradt testeknek. Leírhatatlan, hogy milyen érzés fog el, ha visszagondolok minderre. A hosszú asztalokra és a sok emberre körülöttük. Akik mind ugyanazért voltak ott. Hogy adjanak. Hogy szeressenek. Egymást. A verseket.

Tóth Péter, Radnóti-, Latinovits- és Dudás Kálmán-díjas versmondó