: Klubszendvics, a megújult Forrásból
Klubszendvics, a megújult Forrásból

Sporhetsztori 1.

: Klubszendvics, a megújult Forrásból
Klubszendvics, a megújult Forrásból

Ma is tisztán emlékszem a napra, amikor az osztállyal elindultunk a hosszas bemutatkozó körútra a kijelölt gyakorlati helyeink felé. Körbejártuk egész Szegedet, és a végére már nagyon beleuntunk a tűző napon való kutyagolásba. Mielőtt összeestem volna, odaértünk a Forráshoz, amely akkor még csak három csillaggal büszkélkedhetett (néhány évvel ezelőtt feltornázta magát a négycsillagos hotelek közé), ahol volt szerencsém megismerkedni Bálint Ferenccel, aki azóta is a hotel nagytiszteletű séfje.

Amikor megpillantott, kiült az arcára a rémület és a megrökönyödés. Ma már nem csodálkozom a reakcióján, elég problematikus leánykának néztem ki, és mi tagadás, voltam is. Skót kockás miniszoknyát viseltem, szürke, ujjatlan szaténblúzzal, „punk’s not dead” felirattal a hátán, oldalát pár szövetszál fogta össze csupán, orr- és szemöldökpiercing, fülbevalókkal teli fül, bozontos haj… Megismerkedésünk után, gondolom, fogta is a fejét szegény néhány napig. A hivatalos üdvözlés és bemutatkozás után elmondta, milyen munkaruhát hozzak magammal, mikor kezdődik a munkaidő, hány órát kell ledolgoznom, valamint utasított, hogy szedjem ki a piercingeket a fejemből, ugyanis a higiéniai és munkavédelmi előírások miatt nem tolerálható.

Hamarosan elérkezett az első gyakorlati hét, a „komoly” munka megkezdésének ideje. Emlékszem, az elején mekkora szenvedés volt felkelni hajnalban. Volt olyan nap, amikor fél 5-kor ébredtem. Hideg és sötét volt kint, eső csöpörgött, minden vágyam a meleg paplan alá való visszabújást jelentette, ehelyett azonban jött az „ugorj ki az ágyból, gyors’ moss fogat, öltözz fel, és rohanj a buszra, nehogy elkéss”. A korai kelés után a tömegközlekedés volt a legkellemetlenebb része a napnak. Annyira utáltam az embereket reggel, szúrós tekintetükkel belemásztak az ember képébe… Nem elég, hogy álmos vagy, nem látsz ki a fejedből, még fintorogni is kell rájuk annak érdekében, hogy ne nézzenek tovább! Nem csak bámulnak – beszélnek is. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem csendre és nyugalomra van szükségem a reggeli kómában, főleg, ha ki sem aludtam magam rendesen. Magasztalom a zsenit, aki feltalálta a fülhallgatót, aminek köszönhetően legalább nem kell hallgatnom a sok majom üres beszédét, és bezárkózhatok a saját kis világomba, hogy erőt gyűjtsek az előttem álló naphoz. A hajnali kávé és a cigi jelentette az egyetlen vigaszt, míg a trolira vártam a Mars téren.

Sporhetsztori

Keménymag a melegkonyhán. Balról jobbra: A kép első és harmadik szereplőjét sajnos nem ismerem. A második Daru Laci, Bálint Feri a negyedik, majd András bácsi és Pető Ádám a végén

Mély levegővétel után, a személyzeti bejáraton történő bejelentkezést követően irány az öltöző. Vesd le ruháid, hagyd hátra önmagad, öltözz fehérbe, kötényt előre, konyharuhát betűrve, sapkát a fejre, papucsot a lábra, és irány a már régen nyüzsgő konyha. Táskás, álmos szemek fogadnak, jó reggelt, jó napot mindenkinek, és irány a munka. Az első nap mindig a konyhával történő megismerkedéssel kezdődik. Tudni kell, hol van a zöldség-, hús-, halelőkészítő, különféle hűtők, fagyasztók, szárazáru-raktár, hidegkonyha, melegkonyha, a cukrászok birodalma és így tovább. Ha a szakácsok elküldenek valamiért, tudd, hol keresd. Előnyömre vált, hogy szinte rögtön megjegyeztem, mi hol található, és nem lajhárkodtam, mint néhány kollégám, gyorsvágtatva hoztam-vittem a szükséges hozzávalókat. Kezdetben az efféle lóti-futi, konyhán belüli gyorspostán kívül a svédasztalos reggelihez szükséges hidegtálakat, salátákat és egyebeket volt feladatunk elkészíteni. Ideig-óráig érdekes volt a sokféle felvágottat, kolbászt, sajtot vágni a szeletelőgéppel, ha nem lát senki, gyorsan bekapni egy-egy darabkát, és megállni a rágással, ha valaki rád néz. De elég hamar megundorodtam az efféle harapnivalónak már a gondolatától is. A néha órákig tartó szeletelés után nem tudtam lemosni a kezemről eme élelmiszer-ipari készítmények szagát, akármennyire igyekeztem is (gondolom, a jó sok hozzáadott aroma és ízfokozó hatására). Az első napok valamelyikén, palacsintasütés közben, volt annyi időm, hogy rátenyereljek a tűzhely melletti üres felületre. Azon kaptam magam, hogy serceg a bőröm… Nagy meglepetésemre jól megégettem magam. Nem vettem észre a hatalmas égő platnit, ami majd kiverte a szemem… Szerencsére a rozsdamentes munkafelületek tökéletesen megfeleltek a féltenyérnyi hólyag hűtésére, gondolom, ennek köszönhetően fájt csupán pár óráig a megégett felület.

Sporhetsztori

Sous vide járta malac koma, ropogós bőrkével, retekkel

Mi ebből a tanulság? A konyhán jól nézz szét, és ne támaszkodj, ne tehénkedj, ne könyökölj rá soha semmire. Először is azért, mert nem illik, másodszor azért, mert így mindenki látja, hogy nincs munkád, és azonnal úgy el fognak látni temérdek feladattal, hogy soha többé nem jut eszedbe tétlenül állni, beszélgetni semmittevés közben. Ha nem tudtátok volna, a professzionális konyhák fegyelmezettsége a katonaságéhoz hasonló. Mindenki tisztában van azzal, hol a helye a ranglétrán. Tanoncoknak, újaknak kuss a neve. Hallgatsz, és csinálod, amit mondanak, lehetőleg minél gyorsabban és tökéletesebben. Az étterem nyitva tartása alatt mindenkinek a lehető legjobban oda kell figyelnie a feladatára, a legtöbbet kell kihoznia magából annak érdekében, hogy az étel a lehető legtökéletesebben kerüljön a vendég szeme elé.

Gondolom, sokszor a pokolra kívánt Feri, amiért egymás utáni napokra kértem a szabadnapjaimat. Haza akartam utazni Zentára, ezért sűrűn kihúztam magam a hétvégi munka alól. Minden konyhafőnök haja égnek áll, ha szabadnaposztásról van szó. Ezért kezdett el őszülni ő is, és verte ki a hideg veríték, amikor odasomfordáltam az irodája bejáratához, szomorú kiskutyaszemekkel. A vendéglátósok számára ugyanis nincs hétvége, ünnepek sem léteznek. A vendéglátó-ipari egységek ilyenkor a legjobban telítettek, ekkor van szükség a legtöbb emberre a sikeres munkavégzéshez. Eme értékes napok hiánya akkoriban még nem jelentett problémát. Feleslegesnek tartottam őket, különösebb jelentőség nélkül. Azóta azonban sokszor vágyok én is a szeretteimmel eltöltött időre különféle ünnepek alkalmával, a szombat esti bulira a haverokkal, a vasárnapi lazításra, amit csak akkor kezd el értékelni az ember, ha meg van fosztva tőle.

Minden iskolai szünidő alatt meg volt határozva, hány napot vagyunk kénytelenek ledolgozni. Ezt elég szívtelen dolognak éreztem anno, de ma már látom, milyen hasznos ez a rendelet. Így lehet a legjobban belekalapálni a gyerek fejébe a munkamorált. Akinek nem tetszik, kérem szépen, nyugodtan keressen magának jobb szakmát.

Sporhetsztori

Egy renovált vágóhíd ünnepélyes megnyitására készülődve a helyszínen, nem épp a legmegfelelőbb környezetben

Hamarosan megkezdődik a téli szünet, a karácsonyra való felkészülés és a szilveszteri önpusztító parti szervezése. Biztosra veszem, vannak közöttetek páran, akik szeretnének valami könnyű harapnivalót varázsolni az újév várásának estéjére, ami mellé jól csúszik az itóka is. Meg fogok osztani veletek egy nagyon egyszerű receptet, amit bárki elkészíthet otthon, ha felismeri a palacsintasütőt, a habverőt és a kést a konyhai eszközök között. Gyorsan elkészíthető komfortkajáról van szó, amit az alaprecept alapján bárki átkomponálhat, az otthon található alapanyagok, az esemény és a pillanatnyi hangulattól függően. Rágjátok magatok át a recepten, majd az elkészült tekercsen, és teli hassal várjátok a következő számban megjelenő folytatását a sztorinak, új receptekkel, képekkel, kedvcsinálóval. Kellemes ünnepeket mindenkinek, és csak annyira túrjátok szét magatokat az ünnepek alatt, hogy emlékezzetek a hazaútra és a lecsókolt fiúk/lányok számára! ;)

Sporhetsztori

Csirkés tortillatekercs sült paprikával

Csirkés tortillatekercs

Hozzávalók 8 személyre:

  • 2 nagyobb csirkemellfilé

  • ½ fej iceberg saláta vagy bármilyen saláta

  • 3-4 evőkanál majonéz

  • fokhagyma, só, bors, parmezán (kihagyható) ízlés szerint

  • 1 csomag tortilla (8 db)

  • 1 evőkanál olaj

Elkészítés:

Legelőször készítsük el a salátadresszinget: a majonézt ízlés szerint ízesítsük sóval, borssal és zúzott/finomra vágott fokhagymával, reszelt parmezánnal. Igény szerint lehet beledobni finomra vágott petrezselymet, metélőhagymát is, ezektől csak finomabb lesz a végeredmény. A salátát vágjuk vékony csíkokra. Az előzőleg csíkokra vágott, sózott-borsozott csirkemellet előmelegített serpenyőben, forró olajon gyorsan pirítsuk szép aranybarnára. A pipinek nem kell sok sütés, nehogy kiszárítsátok! Forró palacsintasütőben/serpenyőben, olaj nélkül pirítsuk meg a tortillát mindkét oldalán. Nem szabad túlsütni, mert kemény lesz és töredezni fog. Mikor mindennel megvagyunk, gyengéd mozdulatokkal összekeverjük a salátát a dresszinggel. Nem nyomkolásszuk, nem zutyuljuk, nem tesszük tönkre, csak finoman összeforgatjuk. A tortilla felénk eső részére hosszanti irányban halmozunk egy kis salátát, majd ráhelyezünk pár csík csirkét, és feltekerjük, mint a palacsintát. Így járunk el a többi tortillával is. Pikk-pakk, kész is! Ha csak falatozni szeretnétek, vágjátok 2 ujjnyi vastag darabokra a tekercseket, ha zabálni akartok, hagyjátok egészben, és legalább kettőt vágjatok be! A leírt öntet helyett eredetileg frissen készített cézárdresszinggel készül a tekercs, de nem akartalak benneteket ezzel fárasztani, egyszerűbb és gyorsabb ez a változat. Ha kedvetek tartja, gazdagíthatjátok az ízvilágot édes csiliszósszal, pár csík fokhagymás sültpaprika-csíkkal, avokádószeletkékkel, paradicsommal, kukoricával, hozzáadott extra sajttal… A pénztárca vastagságán kívül csak a fantáziátok szabhat határt a lehetőségeknek. Ha vega diétán vagytok, a husi helyett használhattok grillezett tofut, a salátához hozzáadhattok julienne-re (gyufaszálvékony és hosszú csíkocskák) vágott sárgarépát, majonéz helyett jöhet zúzott fokhagyma extra szűz olívaolajjal és finomra vágott zöldfűszerekkel keverve, pirított magvakkal megszórva, feltekerve. Jó étvágyat mindenkinek!

Olvasd el, miért is lett Luca szakács.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: roxagrama.deviantart.com
Hátsó borító: Gergely József
(M)enni vagy nem (m)enni? A gasztroglobalizációs fellendülésben ugye milyen jókat falatozunk mi mostanában – még itt a Képe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Akik bevállalták az éneklést
Ki Mit Tud?! Amit mi tudunk, az az, hogy adni a legcsodálatosabb dolgok közé tartozik

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A torta
20 éve léteznek. 20 éves a VMVE Az út mentén álmosan bóbiskoltak a ferde jelzőkövek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A Subway zenekar új videójáról a Képes Ifi értesít utoljára! A 2008 óta metalcore-ban nyomuló adai Subway zenekar tavaly december folyamán jelentette meg első...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nem mindennapi szülinapozás Lajkó Félixszel December 17-én nem csak a saját születésnapomat ünnepelem, hanem egy kicsit Lajkó Félixét is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kiss Tivadar, Rozs Renáta, Görög Enikő, Miloš Radović, Radetić Ádám, Milena Radović, Tamara Štricki Seg és Görög Noémi
Évadzárás és művészetéltetés az Electe partitúrája alapján Az Electe civil szervezetre a minőségre való törekvés a jellemző, és ez az évadzáró koncertjeiken...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rothadó bűz orrot facsar Beszélgetés Don Cochinóval, a Pungent Stench death metal förmedelem alapítójával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Felcsillant a fény Bemutatták a Játékkészítőt

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A slam poetry szerepe Magyarországon Néhány hete indult a Revizor nevezetű online kritikai portálon egy slam-vita.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: G. Erdélyi Hermina
Weöreslött az irodalmi kávéház Szabadkán A tél előszobájában el kell fogadnunk, hogy a Napnak is pihennie kell

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Nálunk soha semmi nem volt átlagos” Beszélgetés Juhász Annával

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Klubszendvics, a megújult Forrásból
Sporhetsztori 1. Ma is tisztán emlékszem a napra, amikor az osztállyal elindultunk a hosszas bemutatkozó körútra

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Egres
Nem szokványos csemegék 1. (1. rész – ÉDESSÉGEK)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 11. 11. rész - Doho és Akacuka park

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Menyhárt Ákos
„Egy nőnek más kompromisszumokat kell kötnie az életben” Magánybeszélgetés Ákossal

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est dec17-től Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Pablo Stanley legfrissebb szelfije
Hungarocomix, avagy új magyar képregények A mexikói Pablo Stanley, sajnos, nem volt jelen a budapesti rendezvényen, eljött azonban helyette...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Boros György
A képzőművészek örök tanítóját ünnepelte Szabadka Boros György születésnapi kiállítása

0 Hozzászólás | Bővebben +