Fotók: Varga Viktória
Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke egy rendezvénysorozat keretein belül a hallgatókat írókkal, költőkkel és kritikusokkal hozza testközelbe, Kontaktzóna címmel. A moderátorok legtöbb esetben a kar diákjai közül kerülnek ki, s ők beszélgetnek a vendégekkel. Élményhelyzetbe hozva ezzel mind a hallgatókat, mind a meghívottakat. Legutóbbi alkalommal Ladik Katalin költő, performer, színésznő volt az esemény vendége.
A ,,kék terem” adott otthont a rendezvénynek. A diákok gyülekeztek, az esőszagú kabátok illata belengte a termet, miközben a csillogó szemek némán követték a színésznő minden mozdulatát.
Dr. Csányi Erzsébet tanszékvezető köszöntőjébe foglalta a művésznővel kapcsolatos régi élményeit, amikor egyetemistaként polgárpukkasztó Ladik-performanszokra lehetett járni órák után. Az akkoriban virágzó, önreflexióval átitatott konceptualista, neoavantgárd művészi megnyilvánulások hatása a mai napig érezhető, és mindez megkülönböztető jegye a vajdasági irodalomnak.
A műsor egyik moderátora, dr. Samu János Vilmos több évig foglalkozott Ladik művészetével. Véleménye szerint a Ladik-poétika varázsát az adja meg, hogy az őt körülvevő neoavantgárd miliő nem gondolkodott női alakokban, Ladiknál viszont épp az ilyen tematika jelenik meg halmozottan. Samu első kérdése az indulás körülményeit firtatta, hogy mennyi tudatosság volt ezekben a választásokban. Az érdekelte, hogy mennyire volt a performanszokban asszertív a ritualitás, a testiség szerepe. Ladik Katalin ezt válaszolta:
„Számomra a rítus szerepe az volt, hogy katartikus élménnyel jöjjek ki belőle én, és talán a közönség is, tehát a rítusra nekem volt szükségem személyesen. A rítushoz testre volt szükségem: az, hogy én a saját testemet használtam, egy dolog; továbbá jelmezre, álarcszerűségre is szükség volt. A performanszban álcázom magam, de ez sebezhetőséget jelent, még ha használunk is jelmezt, torzítást, ugyanis teljes sebezhetőséggel tárom ki magam, ez pedig szintén megváltoztat engem, akárcsak a rítus, de ez utóbbi érthetőbb és szabályozottabb.”
Elmondása szerint a radikalista nőiségben is a rítus az, ami fegyelmezte.
,,Azért választottam a női test sebezhetőségét eszközként, mert az volt bennem a legelnyomottabb. Mindig patriarchális szerepeket kellett betöltenem már fiatal koromban is, el kellett nyomnom a hagyományos értelemben vett női szerepemet” – fejtette ki, majd megjegyezte, nem feminista aktivistaként, hanem egyszerűen a hétköznapokat megélő nőként kellett megküzdenie azzal a hátránnyal, hogy fiatal volt és jól nézett ki. Nem vették komolyan, mint ahogy más írónőket sem, például Juhász Erzsébetet. Erre előbb rejtőzködéssel reagált, majd a burok teljes levetkőzésével, más szerepek felvételével, időnként „férfivá válással” válaszolt. Kísérletező művészetében önmagával is kísérletezett.
„Tudtam, hogy el kell érnem ezt a kort, amelyben most vagyok, hogy egyensúlyba kerüljek önmagammal” – tette hozzá.
A parázna söprű című kötetének apropójaként szó esett Ladik Katalin specifikus erotikájáról is. Ezek a versek nem a szexuális túlfűtöttség szövegei. Inkább valami szelíd termékenységre utaló, a mikro- és makrokozmosz kapcsolatát magukba olvasztó írások, amelyek nem kifejezetten a testről és testiségről szólnak – állapították meg a moderátorok a művésznővel egyetemben. A mikro- és makrokozmosz apropójaként Ladik elmesélte, hogy újfent a plazma és a tér fogalma foglalkoztatja, ami munkásságának egyik alappilléréhez, a vízhez köthető.
„A folyadék, a víz elemi szükségletem – hangsúlyozta a művésznő. – Ezt eleinte fiziológiai szükségletemnek tartottam, de később rájöttem, hogy mint a vízre, énrám is a változás jellemző. Az alkalmazkodás. Vízhez való vonzódásomnak legmeghatározóbb eleme ez. Mint ahogy a víz elfoglal egy üreget, úgy töltöm meg én is önmagammal a Pannon-tengert.”
Kifejtette, hogy úgy érezte, átjárja a harmónia, ha önmagát vegyíti valamiféle folyadékkal. A fluidum mellett esszenciális szerepet nyernek nála a halmazállapotok is. Amikor a víz nem tud érvényesülni vízként, akkor párává változik, vagy jégként törik szét. Eme halmazállapot-váltások, a megragadhatatlanság varázsát keresi önmagában és az élethez való viszonyulásban is.
Ternovácz Dániel fonikus versekre vonatkozó kérdésére Ladik Katalin elmondta, hogy olyan verseket is előadott hangversszerűen, amelyeket alapvetően olvasásra szánt. Képverseit is leénekelte.
A műsor végén a jelenlevők részesülhettek egy Ladik-performance-ban. Audio-vizuális csodában. A művésznő beavatott bennünket abba is, hogy egy ilyen előadáshoz át kell alakulnia, bemutatta a teljes folyamatot (az önmagától való elidegenedést, a rítusra való felkészülést). A Kontaktzóna résztvevői számára egyedülálló élmény volt!
0 Hozzászólás
Szólj hozzá