…aztán majd két hét múlva még visszatérünk, persze, vezércikkel is, hogy Maletaški Kiki barátunk és kollégánk felvezesse a KMV nyertes írásainak szentelt tematikus számunkat, de bizony elröppent ez az iskolaév is!, sec-pec, a vakációt megelőző utolsó előtti lapszámunkat tartjátok immár a kezetekben, és a szerkesztőtök máris elbúcsúzik, annyi maradt hátra, hogy kellemes szünidőt kívánjon, a végzős középsulisoknak sikeres érettségit és felvételit is egyúttal, egy nagy kalappal, srácok, vagy sok szerencsét, kinek-kinek gusztusa és babonája szerint, mert „patkány vagyok, de nem féreg”, és patkánynak lenni jó, pláne, ha Ágink a gazdija, Manóka és Palika vígan élik a bohém párizsiak életét a nyáron is, minden bizonnyal, s hogy Ti is ezt tehessétek – legalábbis vidámnak és bohémnek lenni, nem feltétlen párizsinak, habár „az se nem rossz” –, máris szolgálunk néhány ötlettel, például hangulatcsinálóval a Szigetre vagy az EXIT-re – ahová bizony beugrót is tudtok nyerni a Képes Ifivel, ha a szelvényeket bekülditek! –, de akár a MadT színésztáborába is benevezhettek (és persze a honlapunkon jönnek majd a további tippek, szóval kövessetek bennünket a nyáron is!), vagy utazhattok!, Évánk szerint nem muszáj messzire menni, hogy élményekben gazdagon térjen haza az ember, Tura–Gödöllő–Zsámbék, remek útirány!, magam pedig bátran merem ajánlani Magyarország északi hegységeit, a Cserhátot, a Mátrát, a Bükköt, a Zemplént, ahol tavaly nyáron hatalmasat csavarogtam – óh, mesélhetnék! –, és ahová idén is szándékozom visszatérni, megtoldva egy kis Bakonnyal, mert betyár kedvem vagyon, meg Fehértemplommal, mert vonz nagyon az Ezüst-tó kincse, no de ha álmodunk, merjünk nagyot!, akkor már mért ne Párizs is?!, hiszen mielőtt ott jár az ősz, magatok is szétnézhettek, vagy akár Japán, a Föld mára egy kicsiny falu, bizony mondom, irány Tokió és Kiotó, üdvözlöm Eszterünket és Gionbabynket, ha arra jártok, ha meg Olaszországban – amitől Lucánk fájó szívvel elbúcsúzik a mai számban, no de majd visszatér ősszel más országok ízeivel! –, akkor faljatok be helyettem is minden tésztát – a kilók?, ugyan!, csak meg kell mászni utána az Etnát (vagy a zEtnát!), és lemennek a kalóriák, hehe –, nos, ez máris a bőség zavara, dönteni nem könnyű, megmondta Zsuzsánk is, de hát bármikor feldobhatsz egy érmét, vagy hallgass csak egyszerűen a szívedre, ahogy Boli Brother sugallta mindig: „nincs halálos érv a maradásra”, mozdulj, váltsd valóra az álmaidat, sőt, mások helyett mások álmait is!, indulj!… aztán térj vissza (legalább lelkiekben) gazdagabban, vagy maradj, ha jólesik, és ameddig jólesik, ne hallgass a nagyokosokra… mert lám, belőlem is majdhogynem elfogyott mára a lendület, mert sok itt a kerékkötő és visszahúzó erő, széllel szemben pisálni nem egyszerű, a kedvező széljárást kivárni pedig csaknem becketti feladat, és fogalmam sincs, ősztől majd hogyan lesz tovább, olyasmi zajlik bennem épp, mint az Érik a gyümölcs hőseiben (és ha nem olvastad még, de majd szeretnéd – ajánlom!! –, akkor most ne figyelj ide), amikor a regény végén a maroknyi megmaradt, a „mesés Nyugaton” szerencsét próbáló oklahomai, az éhségtől és reménytelenségtől halálosan legyengülve a puszta közepén egy viskóban éhhalál küszöbén lévő szerencsétlenre talál, s akkor egyik nő, aki éppen alkalmas a feladatra, tejtől duzzadó keblét a haldokló ajkához emeli… és itt a vége a könyvnek, és az olvasó megőrül, mert aztán hogyan tovább?!, de rájön, hogy a remény (s főképp a bizalom, a hit, a szeretet!) nem hal meg, amíg lélekzel, és itt van a vége ennek a vezércikknek is, amely az utolsó előtti ebben az iskolaévben, és amelyben azzal búcsúzom Tőletek, amivel Püspök Ági is a lap- és évzáró írásában, hogy csak pozitívan, srácok, míg megvannak a céljaink, és azok nemesek és igazak, addig nincs nyomós ok a csüggedésre, az álszent és elgépiesedett társadalom meg elmehet a sunyiba, mi, így vagy úgy, megőrizzük a szikrákat, melyek lobbanjanak lángra mielőbb!, Ti pedig legyetek jók, ha tudtok –, széles napderűt mindenkinek!

Képgaléria: