:

Aki választ: Bajtai Kornél

:

Bajtai Kornél vagyok. Közgazdásznak tanultam, de újságíró lettem, pedig egy időben mindent megtettem azért, hogy ne legyek az. Soha nem tudtam tartani a számat, ergo predesztinálva voltam erre a szakmára. Most írhatom és mondhatom is. Újságban, blogon, Facebookon, nyilvános helyeken, rádióban. És mindig újra meg újra fejjel megyek a falnak. Előbb-utóbb úgyis bedől majd.

 

Öt kedvenc könyv:

George Orwell: 1984. Sokáig csak célzásokat hallottam, olvastam az orwelli világról. Amikor elolvastam a könyvet, teljesen letaglózott. Úgy gondolom, hogy az Állatfarmmal együtt alapműnek tekinthető. Aki meg szeretné érteni a mai társadalmi viszonyokat, a hatalmak jellegét, annak el kell olvasnia.

Mindenképp nagy kedvenceim a skandináv krimik, itt inkább csak szerzőket említenék: Jo Nesbø, Jussi Adler-Olsen, Kristina Ohlsson, na és Stieg Larsson és a Tetovált lány-trilógia. Amellett, hogy ezeknek a regényeknek a nagy része valamilyen brutális bűncselekmény nyomozásáról szól, igazából társadalomrajzok, rajtuk keresztül megismerhető a skandináv országok társadalma, az ottani viszonyok, például a most annyira aktuális bevándorlási helyzet kapcsán.

Meg kell még említenem Stephen Kinget is, az ő általa okozott borzongások fémjelezték a kamaszkoromat, mind a mai napig beszerzem és olvasom a műveit, mindig lenyűgöz a fantáziája, történetmesélése.

 

Öt kedvenc film:

Hm. A komolyabbak közül mindenképp a Schindler listája és a Forrest Gump.

Azt gondolom, hogy a második világháborús holokauszt az emberi történelem egy olyan tragédiája, amelyet nem lenne szabad elfelejteni, és a sok ilyen témájú film közül a Schindler listája vágott leginkább mellbe.

A Forrest Gump pedig szól a bennünk rejlő gyerekről, arról, hogy ha valamiben hiszünk, azt el tudjuk érni, csak akarni kell. Ez a film arra is megtanít, hogy a másságunk, amely miatt kilógunk a tömegből, nem biztos, hogy azt jelenti, velünk van a baj. A lazább filmek közül kötelezően meg kell említenem a Vissza a jövőbe-trilógiát, annál is inkább, mert az idén 30 éves, Jim Carrey-től az Ace Ventura mindkét részét, na és a megunhatatlan francia őrültséget a Jöttünk, láttunk, visszamennénket.

 

Öt kedvenc zenekar:

Csakis rockzene. Edda az első helyen, az ő zenéjükön nőttem fel, és a mai napig imádom, Pataky földöntúli és népnemzeti különcködései ellenére is. Az exjugoszláv zenéből szerintem a Riblja Čorba abszolút megkerülhetetlen, szintén az énekes megőrülése ellenére, ezen kívül a Guns’n’Roses és még sokan mások.

 

Öt étel-ital:

A hagyományos konyhára szavazok: bécsi szelet, halászlé, szárma, rakott krumpli és gomba minden változatban.

Italból: sör vagy pelinkovac, illetve a nagy melegben a hideg szénsavas üdítők a maguk egészségre káros jellegükkel együtt.

 

Öt rád jellemző tulajdonság:

Örök lázadás

Túladagolt igazságérzet

Türelmetlenség

Megbocsátás

Tolerancia

 

Öt kedvenc zeneszám:

A teljesség igénye nélkül:

1. Edda – Kínoz egy ének

2. Riblja Čorba – Ostani đubre do kraja

3. Guns ’n’ Roses – You could be mine

4. Metallica – For whom the bell tolls

5. Depeche Mode – Personal Jesus

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Történet a paprikamalom mellől 2. 1992. április 6.-án, ezen a hétfői napon, kétségtelenül nagy dolog történt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Irány Brüsszel! A Zitzer Klub barangolásai Demokrácia tájain

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Igenis a mi kampuszunk a legszebb
Egy újvidéki gólya naplójából DAY 1: Sztriptíztáncosnő leszek.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Censored
A szólásszabadság Az emberi jogok közül lényeges szerep jut azoknak a szabadságjogoknak

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ébredezik a sötétség Belgrádban került sor októberben az első GARF-ra, azaz Gothic Art Festivalra.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Lengyel Zoltán
A szegedi underground infideljei Interjú Lengyel Zoltánnal, a Médeia Fiai zenekar oszlopos tagjával

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Istentelen zúzás Újvidéken Khors, Apostate, Ashen Epitaph - 2015. 11. 06. The Quarter, Novi Sad– 20h

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mezei Zoltán
Don Quijote megtalálta új gyűrűhordozóját Mezei Zoltán ujjára ketült a Pataki-gyűrű

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
1. rész: Korai utak (Dokumentarista gonzóregény)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Sütőtök, a natúr csoda
Sporhetsztori 13. Tizenharmadik rész – Csodatök a sütőtök

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Egy adag somlói – Klubest Somló Tamással A Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület és Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája bemut...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Hagyományaink újratöltve! - Pályázati felhívás Cím: Hagyományaink újratöltve!

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est november 4-17 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Negyed évszázados Blues Fest Zentán Zentán a hétvégén, vagyis november 6-án és 7-én kerül sor a 25. Mojo Blues Festre

0 Hozzászólás | Bővebben +
: András Sándor és Ladányi István
A dodekafón - zEtna XII. Ha november, akkor zEtna fesztivál.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Bajtai Kornél Bajtai Kornél vagyok. Közgazdásznak tanultam, de újságíró lettem, pedig egy időben mindent megtet...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nešić Máté (fotó: RaggAti photography)
Város – Vidék Az első Malom Slam - regionális slam poetry verseny harmadik helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rólunk, huszonegyszer 1. 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +