Talán ez a néhány szó írja körül leginkább a Képes Ifi jelen számát, amelyet a punknak, e mindenki számára ismerős, de legtöbbek számára csak felszínesen ismert műfajnak, stílusnak szentelünk.

Gondolom, több kérdés is felmerül bennetek ezzel kapcsolatban.

Először is, hogy miért 2016, másodszor, hogy miért éppen március idusa?

Nos, az elkövetkező lapokon mindenre magyarázatot kaptok, de annyit elárulok, hogy 1976-ban, tehát negyven évvel ezelőtt jelent meg a Sex Pistols nevű zenekar Anarchy in the U. K. című kislemeze, amely eseményt legtöbben a punk születése pillanataként jegyeznek. Az idén – elsősorban Anglia-szerte – kiállításokkal, koncertekkel, műsorokkal emlékeznek meg erről a jeles történésről, mi pedig így, egy tematikus számmal, hogy ti is minél jobban megismerkedjetek ezzel a szubkultúrával. Kezdetben igyekeztünk elsősorban Vajdaságra koncentrálni, de később kitűnt, hogy felesleges ezzel megkötni önnön kezünket, és nyitottunk a határon túlra is. Sőt...

A kérdés második fele érdekes asszociációkat generálhat. Ugyanis, ugye szinte napra pontosan ezen a napon vette kezdetét az 1848/49-es – én még úgy tanultam – forradalom és szabadságharc. És a punk ugye igen szoros kapcsolatban van a lázadással, a forradalommal, a szabadságharccal, a szabadság iránti olthatatlan vággyal. Ma is tisztán emlékszem arra, amikor a középiskolában, az abban az időszakban még igencsak punkra hajazó osztálytársam a pofámba üvölti, „Na, csináljuk a forradalmat?!” bevallom, gyáva voltam, nem volt kellő mennyiségű vörös folyadék abban a bizonyos testrészemben.

Meg ugye, a legtöbb forradalom tavasszal tör ki. Mikor, ha nem akkor, amikor felébred a természet, és mindenki valami nagyot akar tenni, valami nagyba vágná a fejszéjét. „Szabadság, szerelem!/E kettő kell nekem...” Mintha csak egy punk dalszöveg kezdő sorai lennének. Forradalmárok, punkok, mind javíthatatlan álmodozók. Függetlenül attól, hogy Petőfi Sándornak, Táncsics Mihálynak, Johnny Rottennek, Jello Biafrának, vagy éppen Benkő Zoltánnak hívták őket, hogy a XIX. századi Magyarországon, a XX. század Angliájában, Kaliforniában, vagy éppen a rendszerváltás Magyarországában éltek, javíthatatlanok, és álmodozók, és legtöbbször következetesek.

És, hogy mi ad az egésznek értelmet? Mi az alapja az emlékezésnek?

Az aktualitás.

Ez az, amit sokan kétségbe vonnak. Azt szokták mondani ugyanis, hogy a punk szövegek erősen kötődnek egy adott kontextushoz, egy adott történelmi pillanathoz, egy rövid ideig tartó eseményhez, egy botrányhoz, vagy akár egy közéleti szereplőhöz, akire két nap múlva már a kutya sem fog emlékezni... És mégis valami miatt ezek az eszmék, dalszövegbe foglalt gondolatok aktuálisak tudnak maradni. Csak végig kell olvasni a számban található interjúkat, és látjuk, hogy azok a dolgok, amelyek mellett, érdekében a punkok felszólaltak az évtizedek során, a mai napig nem valósultak meg, azok a problémák, amelyekről énekeltek, amelyeken változtatni szerettek volna, továbbra is jelen vannak.

Csak várni kell, és a pillanat megszüli a maga punkjait, Petőfijeit, anarchistáit, lázadóit, művészeit, javíthatatlan álmodozóit...

Befejezésül pedig, az aktualitás bizonyítékaként álljon itt egy nem túl szofisztikált töredék a nyolcvanas évek elejéről, a CPg zenekartól:

Tele van már az ország angyalokkal dugig,
Megverik a csórókat, s kezük tiszta mindig.
Merre van itt a kiút, merre lehet menni –
Egy agyonszentelt világban nem akarok élni.

Képgaléria: