:

Off nyomán

:

Fotó: Dávid Csilla

Amikor a színész bírálja a nézőt

A színházban az a jó, hogy pár takarás, káposztafejnek képzelt néző, egy puccos kosztüm, valamint maga a színpad elhiteti veled, hogy lehetsz valaki, aki valójában nem vagy. Embert nevel a szégyenlős gyerekből. A színpadon megvalósíthatod legmerészebb álmaid. Tulajdonképpen nem is az iskola, hanem a színház készít fel az életre. Legalábbis ez az én tapasztalatom.

Az általános iskola nyolc éve során ugyanaz a mese megy. Tanulni, tanulni, versenyezni a többiekkel, haladni, újra és újra megküzdeni a jó jegyért. Aztán meg ugyanez folytatódik a középiskolában, s az emberből lassan kinevelik a kreativitást meg az eredetiséget. Mert a versnek muszáj X versszakot tartalmaznia, a sorok végének muszáj rímelnie stb. Minden csak a muszáj körül forog, miközben a színpadon az ember bármit megtehet. Próbálj meg az utcán végigmenni ugrándozva vagy énekelve. Hülyének fognak nézni. Próbálj csak mosolyogni. A mai világban az ember nem lehet boldog. A fiatalságát megpecsételte a háború meg a bombázás. Egyetemi diplomával az embert még pincérnek sem veszik fel. Nagy a munkanélküliség. A Brexit miatt esett a font értéke. Minden lánynak egyformán van festve a szemöldöke. A fiatalok tucatjával halnak meg miközben Pokémonokra vadásznak, vagy egy magas épületről zuhannak le, ahova egy lélegzetelállító selfie-ért másztak fel merészen, nem számolva a veszéllyel. Mert hát „ki, ha én nem?” Különböző, ember által kifejlesztett betegségek viszik el a fiatalokat. A hírekben nap mint nap arról számolnak be, hogy ki halt meg, a terroristák pedig „isten nevében” gyilkolnak kegyetlenül.

Off

Hogy legyen így boldog az ember? Hogy merjen mosolyogni az utcán, ahol a halál fagyos keze bármikor elsöpörheti, lesöpörheti az élet színpadáról? Másrészt viszont ott a színház. Az az épület a sarkon, amelynek a falára olyan jó érzés firkálni. Ott, abban a színházban bármit meg lehet tenni. Amíg a színpadon állsz, addig mosolyoghatsz, haragudhatsz, sírhatsz, hahotázhatsz, énekelhetsz, táncolhatsz, vetkőzhetsz, és a végén mégis normális maradsz.

Bár a mai világban a Jó napot! is sértő. És akkor az Újvidéki Színház Puskás Zoltán rendezésében színpadra viszi az Offot. A darabban az ártatlan ember is szégyenlősen hajtja le a fejét, mert rájön arra, hogy mégsem olyan ártatlan. Sőt mi több, oda süllyedtünk, hogy a néző felháborodva hagyja el az előadás közepén a termet, mert ez nem olyan előadás, amelyben a kedves egóját cirógatják. A mai nézőnek semmit sem lehet mondani. Bírál, de nem tűri a bírálatot.

Off

Az Újvidéki Színháznak akad néhány színésze. Néhány. Ez a létszámstop eredménye. Mert hát az államnak nem fontos a kultúra. Sokan nem veszik észre, hogy a színészek is emberek, akik kidolgozzák a belüket, miközben a hatalmon lévők csak ülnek a babérjaikon. Az előadás nem születik meg magától. Meg kell rendezni, a szövegeket, a dalokat, a mozdulatokat meg kell tanulni, és mindezt el is kell próbálni. Nem egyszer, és nem is tízszer, hanem sokkal többször. S lassan már több színészkedést látni a parlamentben, mint Szerbia összes színházában együtt. Persze a színházhoz mindenki ért. Csak az hiszi, hogy a színész élete könnyű, aki még nem állt színpadon.

Off

Amikor a néző előtt a színpadon megjelenik egy színész, mindenki valamilyen poént vár, ami azonban ezúttal elmarad. Ez a darab egy kicsit más. S néha annyira fáj, hogy ez már vicces. Az előadás nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Tíz ember pedig talán felnyit pár szemet. Bár a mai világban, ahol mindenki mindent jobban tud, elég nehéz változtatni. Kritizáljuk a kritikusokat, azt, akitől nem vagyunk jobbak. Anyánkat is megszóljuk, ha egy héten kétszer esszük ugyanazt ebédre, miközben még egy zacskós levest sem tudunk megfőzni.

Off

Ebben a közönyös világban, ahol hallgatnak az okosok, miközben a birkák újra csak megválasztják a Haladó Pártot; ahol mindenki szenved, de senki sem változtat, hisz jó a meleg szar (BIO), az Off szereplői felteszik a kultúra szeretőinek azokat a kérdéseket, amiket a nézők még maguknak sem mertek feltenni. Minek szülni egy olyan országban, ahol a családosdi drága, s amelyik az európai országok között az első helyen szerepel a fiatalok külföldre vándorlásában? Miért csak a hülyék akarnak hatalomra kerülni, és vezetni a népet, miközben ők maguk sem tudják, hogy hova tartanak? Miért küzdünk? Művészetnek számít-e a szarás, ami manapság igen aktuális?

S a fent említettek után az ember inkább nem megy el egy ilyen előadásra, mert fél, hogy... mitől is? Hogy valaki mond valami elgondolkodtatót? Valamit, ami fáj, vagy megérinti az ember gyenge pontját? Mindenki szekrényében van egy csontváz. Bírálattal nem szűnik meg a probléma. De mi is a probléma, kedves olvasó?

Off

Amikor az ember valami kritikaszerűséget ír – mint aminek ez is készült még a bemutató után –, általában követ valamilyen jegyzetet, vannak valamiféle útmutató pontok. Én viszont sosem voltam jó a szabályok követésében, amik amúgy is azért vannak, hogy megszegjék őket. A lényeg az, hogy ennek az előadásnak van egy története. Úgyszintén minden egyes színésznek, aki a darabban szerepel van egy története. A kellékesnek, a sminkesnek, a fényesnek, a takarítónőnek, de főképp a rendezőnek van egy története, valami mondanivalója, ami manapság csupán süket fülekre talál. A fiatalok többsége ugyanis az előadás közben mobilozik vagy chipset zabál, rosszabbik esetben nincs is kinek játszani.

Off

Nem egészen van mit mondanom a kosztümökről vagy a díszletről, ami alapján sokan képesek kész véleményt alkotni akár néhány másodperc után is. Ez egy egyszerűnek tűnő előadás, amelyről az ember nehéz fejjel slattyog majd ki, s talán elgondolkodva is, ami amúgy várható mellékhatás, és ajánlott is. A végén pedig az ember úgy értelmezi a darabot, ahogyan akarja. A háromból két előadáson voltam. Siratom azt az egyet, amiről lemaradtam. Az a csend, ami eluralkodik a teremben, miközben a néző az üres nézőtérre néz, többet kell hogy mondjon minden egyes szónál. Te pedig, kedves olvasó, újra és újra végignézed majd egyazon előadást, míg a csend választ nem ad a még fel sem tett kérdésekre is.

Off

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal és hátsó borító: Terék Anna
Ködben Hófehér, sűrű köd vett körül, amikor reggel kiléptél az ajtón.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az én ötvenhatom Minden magát magyarnak nevező embernek ugyanazt jelenti ez az évszám: forradalom.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 32: ZAŠTO AŽDAJA PLAČE?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Társadalmi szabályok Az ember szociális lény, ezért nem magányosan tengődünk a világban, hanem közösséget alkotunk.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A gyógyítás éjszakája A The Cure zenekar az egész munkásságát bemutató koncertet adott Budapesten

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Noise Anatomy
Noise Anatomy fesztivál A Hercegprímás életre kel

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fekete-fehér billentyűk a főszerepben Vasárnap kezdődik az Electe szervezésében az idei Piano Fest

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Off nyomán Amikor a színész bírálja a nézőt

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Szerda Zsófia
Burek Az idei Malomslam – II. regionális slam poetry-bajnokság harmadik helyezett alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Diszlokátor (Megjelent az Inbox c. novelláskötetben. Fiatal Írók Szövetsége, 2015)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A szőnyeget elhagyva, azonnal kerestem egy helyet, ahol sírhatok” Nemes Viktor egy lelkiismeretes, szerény és kitartásáért becsületre méltó zentai fiú, akire az eg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Halogéntök – halloween-tök
Sporhetsztori – 30. 30. rész – A halogén csirke

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Vipassana – a meditáció alfája és omegája A vipassana technikát maga Buddha fejlesztette ki kétezerötszáz évvel ezelőtt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Borough Market
London - Part 3 GYOMORGAZMUS

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Terék Anna 1984-ben születtem Topolyán.

0 Hozzászólás | Bővebben +