Furcsa teremtmény az ember. Az időjárástól függ a jókedve, öröme, bánata, és hogy aznap éppen mennyire ingerlékeny vagy életvidám. A tél egy kicsit mindannyiunkat depresszióssá tesz. Abba bele sem merek gondolni, hogy milyen lenne valahol északon élni, ahol nem elég, hogy fél évig tél van, és hideg van, és hó van, hanem ráadásul még sötét is. Persze, tudom, az északi fény mindenért kárpótol, de a napsütéses órák számának csökkenése megterheli a szervezetet. Gondoljunk csak bele: elmennénk egy koncertre, és azt mondanánk otthon, hogy valószínűleg reggel lesz, mire hazaérünk. Szüleink szeme kikerekedik, és rákérdeznek, hogy biztosak vagyunk-e ebben, mire mi nagyokat bólogatunk, hogy persze-persze, így a szép. Azután elmegyünk, és jön az egyik zenekar, jön a másik zenekar, és így tovább reggelig, amire hónapokat kell várni. Valójában egy hosszúra nyújtott fesztivál az északi éjszaka, ahol időnként felcsendülhet Az éjszaka soha nem ér véget kezdetű sláger, amely nálunk a labdarúgó-Európa-bajnokság alatt volt népszerű. S tényleg... Úgy éreznénk. De aztán vége lesz. Igaz, hónapokkal később, de eljön az az idő is. Hazamehetünk, és végre kifekhetünk egy kis D-vitaminért. Hogy a hőmérő higanyszála hány fokot mutat, az lényegtelen, kifekszünk, ha másért nem, hát a fény kedvéért.

Nálunk azért szerencsére nem ilyen a helyzet. Nálunk idén a tél után jött egy-két nap tavasz, majd hirtelen a nyár. Rövid ujjú pólók és fagylalt. Sunshine és napszemüveg.

A tavasz már nem tél, de még nem nyár – talán így határozhatnánk meg ezt az évszakot, amire azt is mondhatnánk, hogy nincs. Az idén eltűnt, megszűnt létezni. Nincs kikelet, hisz ugrottunk egyet az időben. Hirtelenébredés, hirtelenújjászületés. Az időjárásunk is felgyorsult, akárcsak az életünk. Nyár van. Információáradás van. Nem érünk rá vesződni az átmenetekkel. Mindent akarunk, és mindent most akarunk. Sőt már tegnapra akartuk. A határidő mindig a végéhez közeledik. Gyorsan-gyorsan, futva élünk. Citius, Altius, Fortius. Ha a futási tempó nem elég, kerékpárra ülünk, és nagyobb sebességre váltunk. Majd autóba, repülőbe ülünk, hisz nincs időnk. Arra sincs időnk, hogy körülnézzünk. Pedig a tavasz valamikor talán erről szólt, a körülnézésről. Míg nem gyorsultunk be, nézelődtünk, míg az izmaink dermedtsége feloldódott, nézelődtünk, míg nyújtózkodtunk, nézelődtünk. Ez szűnt meg, és ez az igazán fájó. Hogy nem tudunk körbenézni.

Lassítsunk

Álljunk meg

Nyissuk ki a szemünket

Zavarjuk meg a forgalmat

Legyünk mi azok, akik jó példával járnak elöl

Lélegezzünk mélyeket

Van mit nézni

Képgaléria: