Tíz éve, amikor még egyetemista voltam, a legfélelmetesebb tanárunk egy gyakorlaton megjegyezte, mennyire imádja a koreai sorozatot, A palota ékkövét. Előbb azt hittük, humorizál, hiszen egy 60 év feletti férfi, aki híres volt arról, hogy mindenkinek mond valamit, amivel leégeti az egész világ előtt – tehát nem annak a sorozatnézős fajtának gondolná az ember. Gyakorlaton még sosem féltem annyira, mint ennél a fehér szakállas, végtelenül okos embernél. Egészen addig tartott a vele szembeni ellenérzésem, amíg véletlenül egy óráján ki nem derült, hogy voltam ministráns, és beszélek szerbül... Ezek után az összes régi vallási szöveget nekem kellett fordítanom, és az óorosz szavakat is nekem kellett kibetűzni. Rangot léptem, és kevesebbet lettem csesztetve.

Szóval, ennek a rozmárra hasonlító tanárnak a természetével teljesen összeegyeztethetetlen volt az, hogy ilyen béna sorozatokat nézzen. De mivel tiszteltem, utánajártam, hogy miért nézhet egy ázsiai szappanoperát. A palota ékköve az első koreai női orvos életéről szól, aki sorra helyes diagnózisokat állít fel a palotában, ahol dolgozik, vérvizsgálat és ultrahang nélkül, és olyan gyógyhatású ételeket főz, amelyekkel meggyógyítja a legsúlyosabb eseteket is.

Mondták régen az öregek, hogy fűben-fában orvosság, csak valahogy erről megfeledkezünk. Ma már sokan olyan babonaként tartják számon ezt a mondást is, mint azt a praktikát, hogy ha az ember úgy hajítja ki a kisbaltát jégeső idején, hogy az beleáll a földbe, akkor elmúlik a vihar. Pedig gondoljunk csak bele: a gyümölcsöt, zöldséget azért esszük, mert a vitamin jót tesz nekünk... Csak nem célzottan, nagy dózisban alkalmazzuk őket, hanem ahogy épp esik, ezért nincs is kifejezett gyógyító hatásuk. Plusz az utóbbi években a gyümölcsöknek sokkal kisebb a vitamintartalma, mert a földben nincs elég tápanyag – úgy használjuk a földet, mintha volna hova szöknünk, ha itt mindent felégettünk magunk után.

Rengeteg a kókler ezen a világon, aki csak arra utazik, hogy a beteg, hiszékeny embereknek kivarázsolja az amúgy sem vaskos pénztárcájából a megtakarítását (vagy rosszabb esetben hitelét). A 30-40 eurós csodaitalok, amelyeknek az összetevői többnyire sima gyümölcsök, az emberi érzéketlenség és kapzsiság kirívó példái. Valahogy Ázsiában nagyobb hagyománya van még mindig a természetes orvoslásnak, csak ők nem építettek egész ipart rá – aztán sem betegebbnek, sem gyengébbnek nem tűnnek, mint a mindennel elárasztott, túlgyógyszerezett európaiak.

Általában úgy tartják, hogy a növény, gyümölcs azt a szervet gyógyítja, amire hasonlít. Például a dió az agyra van jó hatással, a bab a vesére, a füge a herére, a tök a prosztatára, a gomba a fülre.

Az ázsiai növények és fűszerek ugyanolyan hatásosak, mint a mi európai természeti csodáink. A mangosztán elviekben megállítja a ráksejtek növekedését, a szúrszop is a rákot támadja, a múltkor emlegetett sárkánygyümölcs a vércukrot szabályozza, a kókusz pedig csökkenti a koleszterinszintet, és a vesekő kialakulását is megakadályozza.

Ezért ha elutazunk valahova, érdeklődjünk, hogy az ottaniak hogyan élnek, ismerjük meg a kultúrájukat, az ottani őshonos növényeket, gyümölcsöket, ételeket. Legyünk nyitottak, és ne sajnáljuk le a másik nemzetet csak azért, mert esetleg kevésbé kulturáltnak találjuk őket a saját népünknél. Egy szegényen élő ázsiai nép valószínűleg nem hal bele abba, hogy túleszi magát, mint például az amerikaiak. Sőt, Thaiföldet nem hiába hívják a mosolyok országának. A több lehetőség ritkán jelent nagyobb boldogságot, és a szoros társadalmi kapcsolatok sokkal jobb életminőséget biztosítanak az embernek. Utazzunk, és járjunk nyitott szemmel, nyitott szívvel! És együnk finomakat.

Az előző rész itt olvasható.