EXIT Fesztivál 2019
HARMADIK NAP – A ROCKZENE MEGMENTÉSE
A szombati nap fő attrakciója az angol Greta Van Fleet volt, akiket a média a rockzene megmentőiként emleget. Első koncertként viszont a Van Gogh-ot néztük meg – nem mintha nem láttuk volna már ezerszer. Ami a színpad közelébe vonzott minket, az a zene és az ehhez való talentum volt. Teljesen indokoltan lehet őket ezer dolog miatt pocskondiázni, de zenélni tudnak, még akkor is, ha a legnagyobb slágereik átiratok. A színpadképet nézve Dule leginkább egy hazug öntelt pojácára hasonlított a csillivilli öltönyében, tehát több parlamenti politikus is eszembe jutott róla. Mindettől függetlenül nagyon élvezetes koncert volt, és így az utolsó hangig kénytelenek voltunk kivárni.
Az évek óta Berlinben tevékenykedő, viszont szerbiai gyökerű dark/syint-pop Sixt June-t még sohasem láttam élőben, csak az elődjének tekinthető Antalst jó párszor jó sok éve. A zene itt egy picit könnyedebb, atmoszferikus, búskomor, nem olyan rideg, mint az elődé. A produkció sajnos pici volt ahhoz a hatalmas színpadhoz, ahol zenéltek. Nem igazán töltötték ki a teret, sem vizuálisan, sem zeneileg. Bizonyára nagyobbat ütött volna, ha nem a szintis Antal László és Lidija Andonov duettjére korlátozódik az egész (oké, néhány dal erejéig, volt egy kisebb kórus is), illetve sokkal jobban átjöhetett volna a fellépés egy kisebb színpadon. Nem sikerült felvillanyozniuk, de alapvetően tetszett a produkció.
A Greta Van Fleetre nagy elvárásokkal indultunk, valószínűleg a jó marketing hatása alá kerültünk mi is, mert azt hittük, hogy most itt minimum a rockzene látványos megmentését fogjuk végignézni. A fellépés, ismét csak azt tudom mondani, brutálisan jól szólt, rendesen összerakták, és bizony ezek a srácok nagyon tehetségesek, látható, hogy foglalkoztak velük, hogy megkapják a kellő támogatást, és hogy minőségi produceri munka van benne. A koncert során viszont az jutott eszembe, hogy a rockzenén nincs semmi megmenteni való. Talán csak a rockbizniszt kell megmenteni, ahhoz viszont kiváló lehet a Greta Van Fleet. Jól szólnak, igazi tinibálványok lehetnek, és egy halálpontos formulát használnak a sikerre, amit abból a bizonyos szakácskönyvből a Led Zeppelin is kiolvasott. Untuk a fellépést, mert valami hiányzott. Anno a Rammsteint is egylemezes bandaként láttuk a Szigeten, de akkor éreztük, hogy itt valami nagyobb indul el. Most ezt nem éreztem, de őszintén remélni tudom, hogy ezekből a tehetséges srácokból a kedves rockbiznisz nem csinál egy éven belül szétkokszozott fejű börtöntöltelékeket. Maga a zene nem rossz, de semmi különös. Utcai piszkot és őszinte forró szívet nélkülöző, ugyanakkor az ösztönösséget kiherélten átlépő, rocknak álcázott pop.
A sebészi pontosságú monstre produkcióra teljesen ráunva átigazoltunk a Total Chaos koncertjére, ami nekem egy jól csengő punkcsapat neve, sem több, sem kevesebb. Ennek ellenére elmondhatom, az év legjobb punkkoncertjén voltam. A punk minden védjegyét felmutatták, koncertjük igazi izzadságszagú dühkirohanás volt. Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy kíváncsiságból átnéztünk a Fusion Stage-hez, ahol hatalmas volt az érdeklődés, ami miatt mi is azt hittük, itt valami fontos dolog történik. A fellépő, mint utóbb megtudtam, a Bassavity Showcase formáció volt. Elvagyok a rap és hip-hop zenével, de amit ott találtunk, az két talicska szar volt. Elszomorított az irgalom nélkül áldozatokat szedő igénytelenség. Nagyon odamondós szövegek, dákóméregetős beszólogatások és törekvés a nagyszínpad felé. Ami a zenei részét illeti, fals és ritmikátlan idegesítés. Ezután sajnos elkövettük az éjszaka második legnagyobb baklövését, és hazamentünk, ahelyett, hogy a Siberian Meat Grinder-koncertet néztük volna az Explosive színpadon. Pedig a jeges macis jelmezes zúzás állítólag zseniális volt.
NEGYEDIK NAP – VIHAR UTÁNI HAZATÉRÉS
A szombati nap igen problémásan indult. A délutáni vihar több kárt is okozott a fesztivál területén. Nagyjából az egész rendszer lebénult, emiatt a keleti rész fél 11-ig zárva volt, s ez magával vont bizonyos torlódásokat a programban, illetve több fellépés lemondását is. Ez a nap számunkra kizárólag az Explosive színpadra korlátozódott. A svéd Enforcer már jó ideje fészkelődött a színpad közelében, mire nagy nehezen felengedték kint a kordont, és a közönség elkezdhetett beszivárogni. Gyorsan megtelt a színpad előtti tér, és kezdetét vette a klasszikus heavy metál produkció a retró bajuszokkal és bőr szegecsekkel. Nyitódalként a legutóbbi lemezük igen skorpiós Die For the Devil dalát használták, majd következett a többé-kevésbé négy lemezt bemutató repertoár. Feldolgozásként eljátszották a Divlje jagode Let na drugi svijet számát, ami, gondolom, a közönség 99 százalékának a szívét megmelengette. Érdekes, hogy ez a dal egyáltalán nem lógott ki a többi közül – ez arra is utalhat, hogy eme jugoszláv zenekar 38 évvel ezelőtt mennyire korszerű volt, de arra is, mennyire retró az Enforcer. Ellenben az előző napi nagyszínpados csodával, az Enforcer fellépésén azt éreztem, a rockzenét nem kell megmenteni, hanem csak rendesen kell csinálni.
A Soilwork zenekarért soha nem rajongtam, de teljesen képtelen voltam otthagyni fellépésüket. Régen többen is megcsinált matricás zenekarként emlegették őket, ma viszont csak önmagukra hagyatkoznak a színpadon. Mi nagyon élveztük a fellépésüket a közönség többi részével, valamint a zenekarral együtt, ezenkívül viszont nem tudok egyebet mondani (a kritika mindig könnyebb). Ez egy metál buli volt 2019-ben, ennyi. Ezután megnéztük, mit tesz Tarja, a Nightwish exénekesnője a Fusion Stage-en. Hatalmas volt az érdeklődés, nem is értettem, miért nem a nagyszínpadon zenél. Én teljesen érdektelen vagyok ezen a vonalon, még a Nightwish-idők óta. Ehelyett ismét valami csiricsáré diszkó vonzott be bennünket, a doboló lányok és a fesztivál alagutas farsangja. Persze, ahogy Lassie, úgy egy idő után mi is hazatértünk.
Az Entombed A.D. fellépése kétségbeejtően korán volt, hajnali háromkor, de hősiesen kivártuk, a következő napi munka ellenére. Ennek a zenekarnak annyi köze van a svéd Entombed-hoz, hogy az énekes személye ugyanaz, valamint az irányvonal is ott vette fel a fonalat, ahol a másiknak nem kellett volna letérni róla. Száraz death metál annak minden előnyével és hátrányával, heavy metál kettes torzítón játszva, minthacsak 1992 lenne. A repertoárban az első három Entombed, valamint az Entombed A.D. eddigi két lemezének pár darabja szerepelt. Lars Goran Petrov remek frontember, hörgése a régi, és a zenekarból senki nem látszott érdektelen bérzenésznek. A hangzással sem volt baj, és minden működött, tökéletes lezárása volt a fesztiválnak. Persze az Eyesburn reggel öt órakor kezdődő koncertjét még nagyon penge lett volna megnézni...
Az Exit a környék leghangulatosabb, legolcsóbb, legszínvonalasabb vegyes fesztiválja. Technikailag még mindig rengeteg a malőr, de egyre kevesebb. A közönség sokkal életrevalóbb, mint egyéb hasonló rendezvényeken. A rockzene itt nem dominál, mindig az elektro vitte az elsőbbséget, viszont az Explosive színpad évről évre egyre jobb. Sokkal demokratikusabb, mint sok demokratikus intézmény az országban, és mindenkire veszélyesen rombolja a mentális korlátokat.
(Vége)
Fotó: flickr.com
0 Hozzászólás
Szólj hozzá