…törjön hát a némaság szavakba…

Vágyaim támadtak. Mégpedig olyan vágyaim, hogy eggyé váljak a mindenséggel. De ez nem a megsemmisülés, hanem a megújulás utáni vágy, súlytalanná szeretnék válni, levetkőzni e testet magamról.

Kiváltság lenne a sorstól, ha a test a lelket néha szabadon engedné, és egy megfrissült lélek állna ismét naprakészen, alávetve magát az agy és a szív szorongatásának. Kiváltság lenne a sorstól, ha szárnyalni tudnánk, ha megragadhatnánk a felhők sarkát, lelkünk aprócska és éhes kezecskéivel, ha a szél fújdogálná azt jobbra-balra, míg a nap sugarainak melegében megtapasztalná a kényelmet.

Sohasem értettem, hogy az emberek mulandó értéktárgyak helyett miért nem a boldogság és a lélek egészsége felé törtetnek. A test a föld foglya, amely mindennap véres körmökkel kaparja ki abból a mindennapok koszos garasait, de a lélek azért létezik, hogy éljen, mégpedig örökké. Kiválik az örökkévalóból és vissza is tér oda, akármilyen Isten, Ördög vagy erő testesíti is meg azt.

A boldogság egyenlő a lélek szabadságával. Akinek a lelkét nem simogatja a szabadság, az igazán boldog soha nem lehet.

Elég csak egy mély levegő erőteljesen kijutva a szervezetből, elég csak egy pillanat, amikor emelkedni szeretnél. Felemelkedni, magad mögött hagyva minden hazugságot, fájdalmat, erőtlenséget, kudarcot. Nem léteznének többé. Lelked galambja csak szárnyaljon, oszoljon szét térben és időben, hogy majd főnixként újjáéledjen hamvaiból, és visszatérjen a börtönébe, mégpedig úgy, hogy látott és érzett.

Ott akarok lenni, ahol a zúgó folyó kettéágazik, ott akarok lenni a síró gyermek megnyugvásánál, ott akarok lenni könnycseppként a vidámságtól könnyre fakadók arcán, ott akarok lenni a zene ritmusában, a szél fúvásában, a madarak dalában, a kicsöppenő likőr csillogásában, mezítelenül akarok táncolni hűvös fák alatt, a vigasztaló kar akarok lenni síró vállakon. Nem akarok többé mást ismerni, csak a jót, csak a világosat, csak a biztonságot. Létezni szeretnék. Egyszerre mindenhol és sehol. Egyszerre lenni fogoly és szabad. Kiteljesedni és többé válni, mint egész.

Mindnyájan, ti por gyermekei, oldjátok le képzeletbeli ólomláncaitokat, szárnyaljatok a mindenségben, fogjátok meg egymás láthatatlan kezét, és soha ne engedjétek el. Egyek vagyunk mindnyájan a különbözőségben, összeköt minket, milliárdokat egyetlenegy darab az örökkévalóságból, a saját lelkünk…

Képhez: https://www.facebook.com/ninnyart/