A Pannon-tenger száraz zenéje

A stoner rock egyre népszerűbb (olvasom az eseménynél). Egyesek szerint egy modern irányzatról van szó a rock/metál zenén belül, mások szerint a hatvanas-hetvenes évek felmelegített blues/hard/pszichedelikus rockját és ős heavy metálját takarja. Én szeretem a sztónert, ahogy Vajdaságot is, a régi rock/metál zenéket, és a tökös kiscsaj, Greta Thunberg kirohanásait is. Tény, hogy a műfaj zeneileg annyira újszerű, mint az említett hölgy kijelentései, amik, valljuk be, a thrash metál dalszövegekben veszélyes közhelynek számítanak húsz éve.

Végre elérkezett az az idő is, amikor Újvidéken is sztónerfesztiválon szórakozhattunk, a veszélyesen belassult, pálinkába áztatott, majd füstölt gitártémák és vagányságnak álcázott világfájdalommal megtöltött poétikák estjén. Ehhez egy olyan éppen turnén levő görög bandára volt szükség, mint a Nightstalker, néhány hazai zenekarra, akik különben is el akartak jönni megnézni a görög veteránokat, valamint egy remek, mára sajnos szinte feledésbe merült, jó akusztikájú teremre – ami klubként is funkcionálhat –, mint amilyen a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központé.

Az udvarra kiszűrődik a tonnás súlyú riffek tömege. Körülöttünk a cigarettaszívó verseny résztvevői, de néhányan olyan csórók ebben a lecsúszott országban, hogy kénytelenek hatan osztani egy bagót. Kedves barátom aggódó szavait tolmácsolom két másik barátomnak: Jó ez a rockbuli itt, de vajon nem veszik-e el a Petőfi magyar kulturális mentsvár és intézményes gettó identitása az ilyen rendezvények miatt? A választ a mellettem álló kedves lány adja meg, aki a sziklamászás és lefekvés előtti jógagyakorlatok között engedett a rock’n’roll démon „márhívójának”: Miért? Az jobb volt, amikor az itt rendezett lagziból kiszűrődő národnyák hangereje majdnem az út másik felére taszított?

A fél nyolcas fesztiválkezdést a Telepen még be kell járatni. A Tentacle Wizard fellépését, bármennyire az egyik legjobb produkció volt is az este folyamán, sajnos alig nézte valaki. Tonnás doom, megbízható zenei háttérrel, szenvedélyesen őrült énekkel. A belgrádi Hill masszív folytatást nyújtott, de hosszú távon ki kell még dolgozniuk valamit a figyelem fenntartás érdekében, mert a rockerek el-elbóbiskoltak a zenéjükre. A Norhern Revival annyira tolja magát, mintha tényleg olyan jó lenne. Igaz, nem rossz, csak ez a southern ízű metál zene számomra még nem annyira nosztalgikus, hogy jól is essen. A szendrői Madrovo olyan bika hangzással és alapokkal operált, hogy igen elégedetten csettintettem volna is, de az énekes lány túlságosan jótét léleknek tűnt. Ehhez az előadáshoz sokkal több szenvedélyre lenne szükség, mert így sajnos csak szenvedés lett belőle, nekem.

Aztán végre színpadra lépett a hazánkban már promotált Nightstalker. Itt kezdődtek a bajok, de nem miattuk. Sajnos megint akkora ordító differenciát éreztem a „mi” mint hazai színtér és az „ők” mint külföldi banda között, hogy a felismerés hat és fél percen keresztül nem hagyott nyugodni. Ezután inkább tojtam az egészre, és jól éreztem magam a gyomorrúgó alap, az ereket fűrészelő gitár és a karcos ének adta zenére. A harmadik dal után már az ismeretlen dalokat is énekelni próbáltam, mert ez a zene olyanra van megcsinálva, amilyennek a könnyűzenének lennie kell, szenvedélyes, könnyen megjegyezhető és magával ragadó.

A teremben csak egy paraszt gyújtott rá, füstgép nem volt. A koncert után mindenkit könyörtelenül kidobtak – semmi hangulatlevezetés vagy bármi. Az italárak kétségbeejtőek voltak, a csapolt Jelen pívó annyira megdolgozta a gyomrom, hogy egész este denevéreket eregettem a hátsómon.

Összességében jó kezdeményezés, öblös félház volt. A hazai bandák jól teljesítettek, de a közönségen is látszott, hogy inkább csak a Nightstalker érdekli őket. Azért remélem, jövőre is lesz Panonia Dry Sea Fest vagy valami hasonló kezdeményezés. Száraz zene száraz vidéken, ahol még a tenger is rég megholt.

Képgaléria: