: Barlog Károly
Barlog Károly

„Mindenhol otthon vagyok”

: Barlog Károly
Barlog Károly

Barlog Károly – író, gitárral a vállán

– Az a hosszú hajú csávó, gitárral a hátán, régi rocklemezeket vásárol, ilyen irodalmi izéken is belefutsz, aztán meg éjszaka valami füstös rockklubban lehet belebotlani, ahol aztán van, ami van. Szerintem ő valami művész izé, tudod, olyan művészek ezek mind, lehet, csak annak néznek ki, de akkor is olyan művésziek… – kis-bácskai kurta faluban a hajnali órákban igyekszik nekem lefesteni egy fiatal magyszékes egyetemista lány egy fickót, akire rá van pörögve, én meg biztos ismerem.

Nos, igaz, fáradt vagyok, de szűkítem a kört, először földrajzilag, mert tippem, az van. Szabadkai? Zentai? Valami olyasmi!? Csókai? A Károly? A Barlog Károly? Talán tíz éve is volt már, talán több...

Barlog Karcsi azok közé tartozott mindig, akikről tudjuk, valami lesz vele, nem tudtuk, hogy mi és mikor, de az ilyen személyekkel mindig történnek dolgok, és zajlik körülöttük az élet. A kurta faluban rég jártam, nem is tudom, mi lett a rajongás vége, a lányt sem láttam régóta. Károlyról viszont mindig lehet tudni valamit, ha nyitott szemmel és füllel járunk Újvidéktől innen, schengeni határon túl.

Károly az utóbbi időben ismét hallat magáról, íróként és zenészként is, nemrégiben pedig Zentán járt, az E/könyvbemutatója apropóján. Az említett irodalmi munkája tavaly jelent meg a budapesti Noran Libro Kiadó gondozásában. A beszélgetés a klubban készült, üvöltő zene mellett és cigifüstben. Aztán mégsem, de mintha csak ott lettünk volna…

Barlog Károly

Barlog Károly legutóbbi kötetének borítója – Kónya Miklós munkája

Sok-sok évvel ezelőtt a Nyári Játékok kisszínpadán láttalak titeket az Unaloműzők zenekarral. Akkoriban mi vonzott jobban, az irodalom, vagy a régi punk zene?

– A zene mindenekelőtt. Bizonyára arra is emlékszel, hogy az Unaloműzők nem volt punkzenekar. Sőt! Elsősorban magyar (másodsorban angolszász) pop-rock feldolgozásokat játszottunk. Tizennyolc-tizenkilenc éve, nem olyan sokkal a NATO-bombázás után ritka volt, hogy ismertebb magyarországi zenekarok Vajdaságban koncertezzenek, igény azonban lett volna rá: ha úgy tetszik, egy piaci rést fedeztünk fel magunknak, és ha jól emlékszem, a tehetségünkhöz képest – én konkrétan alig tudtam gitározni – sikeres próbálkozás volt ez az „unaloműzés”. Valószínűleg azért, mert a zene szeretete vezérelt bennünket. A punkhoz viszont már ekkor is sok közöm volt, nagyjából 100 kazettányi punkzenét másolgattam át innen-onnan magamnak, de ott voltak a bakelitek és a CD-k is. A zenével, a kinézetemmel borzoltam a szüleim és a tanáraim idegeit. Emlékszem, a matektanárom, Ibolya néni egyszer az egész osztály előtt megszégyenített. Azzal kezdte, hogy egyértelműen debilis vagyok, és a hosszadalmas érvelés végén eljutott addig a tételmondatig, hogy „Karcsi, belőled soha nem lesz ember”. Szügyig jártam a punkban, talán azért, mert a környezetem meg nyakig elmerült az anarchiában. Utóbbit, gondolom, nem kell részleteznem. Az irodalomhoz viszont semmi közöm sem volt – nem tudhattam, hogy abból a kilencvenes évek végi, kétezres évek eleji átláthatatlan ködből egyszer majd irodalom lesz vagy lehet.

Az utóbbi tíz évben az emberek emlékezetében inkább íróként élhetsz, mint zenészként. Volt olyan az életedben, amikor úgy érezted, választanod kell a kettő között?

– Többször mondták már, hogy választanom kéne az irodalom és a zene között, de egyszerűen képtelen lennék feláldozni az egyiket a másikért. Éppen ezért azt sem tudom, hogy valójában mi vagyok – könnyen megeshet, hogy csak egy naiv rajongó. Tíz évvel ezelőtt távolodtam el Vajdaságtól, akkor tettem át a székhelyem Magyarországra. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy háttérbe került a zene. Voltak persze fellépéseim, mégis, sokkal kevesebbet voltam színpadon, mint amennyit szerettem volna. Vajdaságban bejáródott kapcsolataim voltak, és elsősorban zenészként számítottak rám a különféle produkciókban. Itt viszont kis túlzással egyetlen zenészt, zenekart sem ismertem személyesen, egészen három évvel ezelőttig. Akkor hozott össze a sors Toroczkay Andrással, akivel később közös Bob Dylan-műsort raktunk össze, de játszottunk punkot – Stoogest és Spionst – Fenyvesi Ottó budapesti kiállításmegnyitóján, klasszikus rockot egy alkalmi formációban az Olvasás Éjszakáján, mostanában pedig András zenekarában, a Belső Parancs és a Külső Kényszerekben zenélünk együtt. Egyébként ezt a barátságot is az irodalomnak köszönhetem. Úgy általában rendkívül sokat kaptam az itteni, sokszor inspiratív, érdeklődő, segítő irodalmi közegtől. (Az utóbbi időben a bajtársiasságot gyakoroljuk.) Mindezt úgy, hogy nem vagyok egy társasági ember, jobban esik magamban molyolni, mint kocsmaasztalnál sörök és Unicumok közt megváltani a világot.

Barlog Károly

Fenyvesi Ottó tárlatának megnyitóján Torockay Andrással alapozták meg a hangulatot

Ha jól emlékszem, egy újvidéki Partibrejkers-koncertről hirtelen elviharzottál, és meg sem álltál Magyarországig. Mi volt ennek az oka, itt már nem éreztél többé életteret magadnak?

– Épp ellenkezőleg: amikor „elviharzottam”, csakis otthon, azon belül Újvidéken tudtam elképzelni az életem. Olyan helyre távoztam, amit alig ismertem, és minek tagadjam, féltem is tőle. És hogy akkor mégis miért léptem le? Egyszerű a válasz: szerelmes lettem egy magyarországi lányba, aki immár kilenc éve a feleségem.

Magyarországon gyorsan sikerült beilleszkedned, otthon érzed már ott magad?

– Ez bizonyára nem érdem, de rendkívüli asszimilációs képességgel rendelkezem. (Nevet) A társadalomba, illetve a munka világába történő beilleszkedés számomra megterhelőbb volt, mint, mondjuk, az itteni irodalmi közegbe bebocsáttatást nyerni. Ez utóbbiban nagy segítségemre voltak azok az irodalmárok, fiatal írókat tömörítő szervezetek, akikkel korábban már megismerkedhettem a különféle vajdasági szeánszokon, például a Dombos Festen. Sokat köszönhetek a József Attila Körnek (JAK), akik társkiadóként sokat segítettek a Forumnál megjelent első kötetem magyarországi terjesztésében, a bemutatók megszervezésében, emellett számos irodalmi projektbe bevontak. De ugyanígy megemlíthetem a Fiatal Írók Szövetségét is, amelynek jelenleg egyik könyvsorozatát, a Hortus Conclusust szerkesztjük Pál Sanyi barátommal. A társadalmi beilleszkedésemről meg inkább nem is beszélnék most, mert félő, hogy soha nem érne véget ez az interjú.

Szerbiai magyar, vajma, budapesti? Milyen identitást érzel magadhoz legközelebb állónak? Létezik olyan indíték, ami miatt visszajönnél Vajdaságba?

– Ha felmerül az identitás kérdése, elsőként mindig Viktor Pelevin kijelentése jut eszembe, aki egy hasonló újságírói felvetésre csupán annyit felelt: nekem tulajdonképpen nincs is identitásom. Nehezen tudom magam bármilyen koordinátarendszerben elhelyezni, ugyanakkor azt érzem, hogy lényegében mindenhol otthon vagyok, bárhol jól tudom érezni magam. Vajdasági gyökerekkel rendelkezem, csókai vagyok, és ez az egyik legnagyszerűbb dolog az életemben. Ezt mindenféle ócska pátosz nélkül mondom. Számomra megkérdőjelezhetetlen bizonyosság, hogy anélkül a szellemi háttér nélkül, amit otthon kaptam, nem lehetnék az, aki most vagyok. Egyébként szoktam arra gondolni, hogy vissza kellene menni. Főleg olvasmányélmények ébresztik fel a honvágyamat. Legutóbb Végel László új regényét olvasva éreztem ezt, korábban Sinkovits Péter Verkli című tárcagyűjteménye késztetett arra, hogy eljátszadozzam a hazatérés gondolatával.

Sok érdekes dolog történt Vajdaságban, amit eddig senki nem mesélt el. Az itteni életeddel, tapasztalataiddal és élményeiddel szándékozol még foglalkozni, vagy befejezett, kiírt dolognak tekinted?

– Úgy gondolom, van még mit megírni az „ottani életemből”, és a készülő szövegeimben is megjelenik valamilyen formában Csóka, Zenta, Újvidék, sokak számára ismerős helyek, utcák, kocsmák, egyebek. Az ember fél lábbal mindig a múltjában áll. A múlt tapasztalatait felhasználja a jelen értelmezésénél, de ha a jövőhorizont felé emeli a tekintetét, akkor is a fülébe fütyül a múlt szele.

Vannak történetek a legutóbbi elbeszéléskötetedben, amik akár igazak is lehetnének. A valóságból is merítettél, vagy tiszta fikció az egész?

– Jaj hát irodalmártól nem illik ilyet kérdezni! (nevet) Természetesen mindenhonnan merítek. Hogy is írta József Attila: az igazat mondd, ne csak a valódit… Valami ilyesmire törekszem én is: „igaz” történeteket írni, amelyekben elvegyül egymással a valóság és a fikció. A saját élményanyagomból dolgozom, abból, amit láttam, hallottam és tapasztaltam, és akkor nyúlok a fikcióhoz, ha kudarcot vall a tapasztalás.

Pár hónapja a zentai Rin Tin Tinben volt a legutóbbi könyved bemutatója. Annak idején sokat koptattad itt te is a pultot, akkor is törted a fejed azon, milyen jó lenne itt egy könyvbemutató?

– Rengeteg szép emlék fűz a Rinihez, de amikor törzsvendég voltam, még nem írtam, és ha valaki azt mondta volna, hogy egyszer könyvem fog megjelenni, annak bizonyára az arcába nevetek, aztán meghívom egy Jelenre. De egyszer meg kellene írni – prózában is – a Rin Tin Tint, azokat az embereket, akik valamikor nagyon jó barátaim voltak, akikkel a pultnál együtt üvöltöttük szombaton hajnalban a Kispál és a Borztól a Hang és fényt. Dalt már írtam róla, valamikor 15 évvel ezelőtt, Nagya (Nagy Abonyi Péter) cimborám születésnapjára. Épp nemrégiben találtam meg a hangfelvételt.

Ismét aktív zenész vagy. Az Udvarias Idegenek, valamint a Belső Parancs és a Külső Kényszerek zenekarokban billentyűzöl. Ezek szerint érzel még motivációt a zenélésre?

– Most valamiért a Jethro Tull dala ugrott be, a Too Old To Rock 'n' Roll: Too Young To Die. (nevet) Szeretek zenélni, mert hihetetlen energiákkal tölt fel. Bár az írásban nem vagyok csapatjátékos, emitt szeretem a közös munkát, azt, hogy négy-öt ember erőfeszítéséből létrejön valami új, aminek formája, szerkezete, sodrása van, valami, ami megmozgat. Az Udvarias Idegenek azért kedves nekem, mert egy nagyon kreatív, lelkiismeretes csapatot sikerült összehoznunk. A Belső Parancsban zenélni pedig számomra egy kihívás. Andrásnak határozott elképzelései vannak a dalairól, és ragaszkodik az atipikus, sokszor csak nehezen megjegyezhető, kivitelezhető zenei megoldásokhoz. Ez mindig is nagyon imponált, zenehallgatóként is a hasonszőrű zenekarokat preferálom. Egyébként ahhoz épp elég idős vagyok, hogy tudjam, megváltani már nem fogom/fogjuk a világot, de ez számomra nem is erről szól.

Barlog Károly

A Belső Parancs és Külső Kényszerek zenekarral az E/ című kötet budapesti bemutatóján

Lehet, közhelyes a kérdés, illetve kérés, de mit tanácsolsz az Vajdaságban maradt fiatal íróknak, művészeknek, mi az érvényesüléshez vezető út?

– Nem tudom, van-e olyan megkérdőjelezhetetlen recept, amiből a siker kisüthető. Én azt mondanám, hogy jó verseket, értékes szövegeket kell írni, príma zenét kell játszani stb. De korántsem biztos, hogy egy ilyen tanács a fiatal művészek javára válna. Sok múlik a „sajtón” és azon, hogy az ember mennyire tudja megszerettetni magát, urambocsá, mennyi követőt tudhat a magáénak, mennyire válik influenszerré, höhö. Én ez utóbbiban gyengén muzsikálok, így a tapasztalataim, illetve az ebből lepárolható tanács sem lehet igazán mérvadó. Mindenki csinálja azt, amiben jó, ami jólesik, és azt nagyon. Ugye, ez is milyen közhelyes mondat?

Pár éve Szabó Palócz Attilával elindítottátok a YUHAR oldalt. Minta kissé leálltatok volna a frissítésekkel az utóbbi időben. Hol tart most ez a történet, és milyen terveitek vannak vele?

– Tavaszra lesz két éve, hogy elindult a YUHAR – Jugoszláviai Magyar Archívum, és jól látod, az utóbbi időben nem nagyon frissül. Szabó Palócz Attilával az volt a tervünk, hogy az első évben felépítünk egy szerzői bázist a portálon, és ha ez sikerült, akkor önjáróvá válik a szerkesztés, publikálás folyamata. De sajnos nem pontosan ez történt. Vannak ugyan állandó szerzőink, de mintha elapadt volna a lelkesedés. Közben én is munkahelyet váltottam, ezzel együtt a szabadidőmben is sokszor kell a munkahelyi feladataimmal foglalkoznom. Emellett elkezdtem aktívabban zenélni, könyveket szerkesztek, cikkeket írok, a YUHAR így a perifériára szorult. De nem lehet ilyen csúfos vége. Igaz? Pláne, hogy rengetegen szeretik, sok-sok visszajelzést, megerősítést kaptunk, hogy jó, hiánypótló, szükséges, amit csinálunk. Megfogalmaztam magamnak néhány célt a 2020. évre, ezek közül az első az, hogy a YUHAR-ba ismét életet leheljünk, és gondoskodjunk a folyamatos frissülésekről.

Az élet pedig megy tovább, az idővel karöltve. Az interjú elkészülte óta Károly a Belső Parancs és Külső Kényszerek billentyűséből a gitárosa (is) lett, lázasan készülnek a tavaszi koncertekre, talán környékünkre is eljutnak. És talán legutóbbi a kötetét is bemutatják majd Újvidéken, Szabadkán, Csókán, Vajdaság-szerte...

Fotók: bk archív

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Kónya Miklós
Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik – Katona János
Télközép Éééés igen… Alighogy beköszöntött az igazi tél, és vele együtt a remény is megszületett, hogy tal...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ódri Norbert
„Tartoznunk kell valahová” Ódri Norbert vagyok. Nagykikindán születtem. Pozitív gondolkodású. Magabiztos. Ambiciózus. Céltud...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.futurelearn.com/
Jogi Kar, te drága! DAY187: JÓ DOLOG EZ A JOG...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bozóttűz Ausztráliában Szeptember óta égnek a bozóttüzek Ausztráliában, habár a közösségi média csak néhány hete ontja m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
MENT Ljubljana 2020 – hatodszor! Idén már hatodik alkalommal rendezik meg Ljubljanában a MENT fesztivált.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: DJ Budai 1990 óta bűvöli a lemezeket, a mixpult gombjait és a hallgatókat
Ütős Beats/Minute előszilveszter – Végre arra használják a zentai Sportcsarnokot, amire való! – mondták némi túlzással a techno mu...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Barlog Károly
„Mindenhol otthon vagyok” Barlog Károly – író, gitárral a vállán

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Migránshalak meséi vol. 5 Kocsis Árpád: Oktopusz – 2017*

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 83. 83. rész – Mákos zsír

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Enyhítsd a fájdalmad! A fájdalom egy szubjektív és kellemetlen érzés, amely a szövetek károsodása során jön létre.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Save the Kids 2020 Január 31-én 21 órai kezdettel szervezik meg a tizedik Save the Kids jótékonysági rendezvényt.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
The Mission a Dürer Kertben Két napon keresztül élvezhetjük a kultikus rockbanda zenéjét

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gion Nándor Olvasási Verseny 2020 – középiskolások számára A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a középiskolás korosztálynak meghirdeti a Gion Nándor O...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Brestyánszki Bernadett (fotó: Sirbik Attila)
Aki választ: Brestyánszki Bernadett A Szegedi Zeneművészeti Karon végzem januárban, csellótanárként.

0 Hozzászólás | Bővebben +