: A három gitáros előadás a progresszív punk
A három gitáros előadás a progresszív punk

A zene művészet, a punk álláspont

: A három gitáros előadás a progresszív punk
A három gitáros előadás a progresszív punk

A horvát Paraf zenekar túlvan a negyedik X-en

A punkzene 1976-os megjelenésekor nemkívánatos társadalmi fertőzésként terjedt a fiatalok körében. Jugoszlávia területén is beférkőzött a derék szocialista ifjúság körébe, és ennek következményeként országszerte zenekarok alakultak (Pankrti, Paraf, Pekinška Patka, Proces – mind p betűvel, mint p-unk).

Jugoszlávia egyik első punkkoncertje a Paraf 1978-as rijekai fellépéséhez kapcsolódik. A banda a közelmúltban Újvidéken járt. Az eseményre mi is ellátogattunk, és az alább olvasható interjú érdekében minden követ megmozgattunk.

A koncert aktualitása a nemrégiben megjelent eddigi lemezek, kislemezek és kiadatlan felvételek gyűjteményét tartalmazó Sabrana djela 1976–1987 című CD box set megjelenése volt. A fellépés különlegessége abban állt, hogy a zenekar két korszakának tagjai együtt léptek színpadra. Így került terítékre a három lemez anyaga, két énekessel, vokalistával, basszusgitárossal, három gitárossal, szintetizátorral és egy különleges vendég, Bale (Zoran Bulatović a Pekinška patka, valamint a Laboratorija zvuka egykori gitárosa) közreműködésével.

Paraf

A friss gyűjtemény borítója

A koncert telt ház előtt zajlott az újvidéki Firchie Think Thank Studióban. A közönség sok ismert zenészt (Atheist Rap, Ritam nereda, Goblini) rejtett, a terem végében az ötödik X felé húzók figyeltek és nosztalgiáztak, az első sorokban pedig a fiatalabb generáció tombolt. A kékben hömpölygő műsort a post punk korszak felállása kezdte Vim Cola énekesnő főszereplésével, akihez az Izleti és a Zastave lemezek dalai kötődnek. Ezután a Valter Kocijančić által képviselt első korszak zenei lenyomatai kerültek terítékre. A buli valójában ekkor indult meg, a tombolás és a jókedv megállíthatatlan volt, és ugyanez a hangulat átterjedt a búcsúzásra is, amikor a két korszak zenészei közösen játszottak el néhány dalt.

– Aki kihagyta ezt a fellépést, pótolni már nem tudja! Az utak elágaznak, megváltozik a fontossági sorrend, ezt a pár koncertet is alig tudtuk összehozni – mondta el nekem Valter a zenekari backstage-ben, miközben pakol, ugyanakkor barátkozna is, de talán leginkább enne. A zenekar már négy interjún volt túl, és közel volt a indulás időpontja a következő koncert irányába, a belgrádi Dom omladine felé.

Paraf

Egy-egy sztárfotó reményében Valtert folyamatosan zaklatták a rajongók

A szocialista Jugoszláviában elég nehézkesen mozogtak az információk. Te hogyan találkoztál először a punkzenével?

– Egy külföldi magazinban láttam képeket punkokról, akik valami újfajta zenét hallgatnak – ennyit értettem a cikkből. Akkora hatást gyakorolt rám a vizualitás, hogy elővettem a gitárt, és játszani kezdtem. Néztem a képeket, és azon gondolkodtam, milyen lehet az a zene, ami illik a képhez, mit kell ehhez játszani? Nem hallottam én akkor sem a Pisztolszról, sem a Ramónszról. Hetekig tartott ez az önkívületi állapot. A városban a punkról érdeklődtem, mutogattam a képeket másoknak, próbáltam információkat gyűjteni. Persze senki nem tudott semmit. Én eközben, mint az elmeháborodott, folyamatosan gitároztam, és így megírtam tíz dalt, punk stílusban, úgy, hogy korábban nem is hallottam punkzenét. Ez lett az első album anyaga!

Mivel volt már gitárod, gondolom, zenei érdeklődésed a képek nézegetése előtt is létezett...

– Persze. Nagy kedvencem volt Alice Cooper, imádtam a Sweet és a Slade képviselte vonalat is, a YU grupa szerintem a mai napig az egyik legjobb zenekar. Egyébként soha nem zenekarokért rajongtam, hanem a jó dalokért. Rijekán a központban rendszeresen eljártunk egy lemezboltba, ahol az elárusító magnókazettákra válogatott össze dalokat a lemezekről, és ezeket árulta. Zeneileg ebből is táplálkoztam, talán innen eredeztethető a dalok iránti fogékonyságom. Széles látókör jellemzett mindig, még a Suncokrettől (Bora Đorđevićnak, a Riblja čorba zenekar vezetőjének korábbi zenekara) is tetszett a Prvi sneg dal – ami azért elég meredek. Minden dalt szeretek, aminek töke van, átjönnek az érzelmek, lélekből jön, és bebújik a bőröm alá, lehet az jazz, blues, rock, punk.

Miért akartatok zenekart csinálni?

– Ez minden komoly szándékot mellőző döntés volt, így alakult. Szerintem akkoriban ez szerte Európában benne volt a levegőben – csináljunk zenekart, szerepeljünk a tévében, utazzunk. Érdekes energiák voltak akkoriban, ébredezett egy új generáció, aminek mi az előfutárai voltunk, és amely később létrehozta a tényleges Jugoszláv rockzenepiacot.

Hogyan állt össze a Paraf első felállása?

– Együtt jártunk iskolába, ismertük egymást, de Dušannal (Dušan Ladavac dobos) például a mai napig szomszédok vagyunk. Gyerekekként a fészerünkben zenéltünk, aztán amikor kidobtak minket a szüleim, beköltöztünk egy műhelybe, és az iskolában is próbáltunk felállítani egy próbatermet. Ekkor ez nagyon nem punk volt, sőt nem is szerzői zenekar. Utánoztuk a kedvenceinket, vagánykodtunk a suliban mások előtt, ez a punk vonal egyik napról a másikra jött.

Hangszereket kaptatok, vettetek?

– A meglévő elemekből dolgoztunk. (Nevet) Akusztikus gitárra mágneseket szereltünk, aztán a basszusgitár egy ideig egy akusztikus gitár volt. Mindig nyomoztunk a jobb hangzás és jobb hangszerek után. A húrok megszerzése komoly erőfeszítést igényelt, az volt a szerencsénk, hogy az olasz határ csak 70 kilométerre van tőlünk. Sokáig oda jártunk vásárolni. Aztán amikor lett egy kis pénzem, kinéztem magamnak egy Gibson gitárt Rijekán az üzletben, ahova akkor kezdték behozni a jobb hangszereket. Az a Gibson a mai napig megvan, és használom is.

Paraf

Valter a Gibson gitárjával talán 40 évvel ezelőtt

Miként emlékszel vissza az indulásra és az első koncertekre? Rögtön kaptatok lehetőséget?

– Akkor indult be minden, amikor a normális lehetőségeket elvágták tőlünk. Mikor semmid sincs és éhes vagy, akkor gondolkodsz. Zenélgettünk iskolákban, próbálkoztunk az akkori szocialista eseményeken, persze kivágtak bennünket még a hangpróba alkalmával. Gerillaakciókba kezdtünk. Kipakoltuk a cuccot a lakótömbök közé, és ott zenéltünk. Ez már 1976-ban volt. Majd szilveszterkor a központba pakoltunk, egy üzletből szereztünk áramot, és ott zajongtunk. Ez tényleg punk volt. Lassan terjedt a hírünk, de az is kiderült, hogy hasonló dolgok történnek Jugoszlávia-szerte – megérkezett a punk. Amikor az újvidéki Boom Fesztiválon felléptünk, kikristályosodott, hogy itt valami fontos történik. A koncerten őrjöngött a közönség, és arra biztattuk őket, dobáljanak meg minket. Beindult a káosz. Az utánunk fellépő Aerodrom zenekar egyik tagját fejbe találták egy üveggel. Persze minket hibáztattak, de nem tehettünk arról, hogy nem tetszettek a közönségnek.

Akkoriban erős cenzúra létezett. Nem volt ebből gondotok az első lemezetek, a Dan je tako lepo počeo felvétele alkalmával?

– Mindenkit cenzúráztak, bizottságok döntöttek arról, mi mehet és mi nem, de sokkal fontosabb volt az, hogy megjelenjen a lemez, mint hogy a fiókba rakjuk. A Goli otok című dal nem kerülhetett hangzóanyagra, de más szövegekbe is bele kellett nyúlnunk. A zenét hagyták, a szövegeket meg a koncerteken úgy énekeltem mindig, ahogy megírtuk.

Ezen a lemezen van a Živela Jugoslavija című dalotok is, amely a mai koncert egyik csúcspontja volt. Sokan és sok mindent belemagyaráztak már. Esetleg pár szóval kitérnél rá?

– A szöveg sorai azokból a szocialista frázisokból állnak, amiket Rijekán mindenfelé olvashattunk. Ezeket összeraktam, és csináltunk belőle egy dalt. Jópofának tűnt, és a lemezgyárnak is tetszett. Ahhoz, hogy utána ki mit magyarázott bele, semmi közöm. Nekem a gyerekkoromat jelenti, azt, amiben felnőttem. A közönség mai reakciójából te is láthattad, egy olyan dalról van szó, ami valami szebbre és jobbra emlékeztet mindenkit.

Nemzedékek nőttek fel a zenéteken. Mennyire voltatok tudatában annak, hogy valami fontosat csináltok?

– Nekem ez egy adott pillanatnyi őrület volt. Amikor kijött az album, kiléptem a zenekarból. Úgy éreztem, teljesítettem a küldetésemet, elégedett voltam, mert elértem, amit akartam, és mentem tovább. Nem vártam meg a kötelező lemezpromóció végét sem, ezt azért magam sem értem, de mindig is kissé hirtelen ember voltam. Ezzel viszont ajtót nyitottam egy új korszaknak...

Mivel foglalkoztál, miután kiléptél a zenekarból?

– Befejeztem az egyetemet, tanító lettem, alakítottam az életemet. A zene 30 évig nem volt része az életemnek, aztán valahogy ez idővel megváltozott. Először csak vendégként léptem fel egy-egy dalban, majd kiadtam egy lemezt a Mandrilivel Walter Et Les Mandrills címmel. Azután létrehoztam a Valter i Perspektiva zenekart, akikkel a régi Paraf-dalokat játsszuk. Most azt mondom, ha az erőm engedi, 80 évesen is fent állok a színpadon. Talán le sem kellett volna jönnöm soha.

Sokan átdolgozták az első lemezetek dalait. Mi a véleményed ezekről az átiratokról? Megtiszteltetésnek érzed?

– Ennek csak örülni lehet, másrészt viszont ijesztő, hogy a több mint negyvenéves társadalomkritikus dalok a mai napig aktuálisak.

Egyik ismerősöm azt állítja, Rijeka egy igazi rock város. Ez igaz?

– Sok minden történt itt a zenei életben, amióta mi elkezdtünk zenélni. A kultúra minden területén erős városnak tekinthető. Az önkormányzatban is rockerek vannak, talán ennek is fontos szerepe van abban, hogy a mai napig egy dinamikusan fejlődő város. Persze az is sokat segít, hogy szerencsés a földrajzi helyzete is. Sokfelé utaztam, de a városomat nem cserélném le, és mindig szeretek hazatérni.

 

Sebtében igyekszek elkapni Pavica Mijatovićot, vagyis Vim Cola énekesnőt, meséljen arról a korszakról, amikor ő viselte a frontemberi (frontnői) tisztséget, 1980-tól egészen 1987-ig.

– Majd levélben elküldöm a válaszokat! – mondja, és már siet is pakolni.

– Na, ezt többé senkitől sem veszem be – mondom neki, és már beszélgetésbe is elegyedünk.

– Szerintem fontos tudni, hogy nem túrtam ki Valtert a zenekarból (mutat az énekesre, és együtt nevetnek), mert sokan ezzel gyanúsítottak. Egy baráti körbe tartoztunk, Valter lelépett, és hirtelen kellett egy énekes, nekem pedig, ha nem is sok, de volt valamennyi tapasztalatom.

Paraf

A Paraf második korszakának felállása

Bekövetkezett egy zenei stílusváltás is, a nyers punkból áttértetek a post punk, kissé goth hangzásra. Ez szándékos volt?

– A hangzásvilágot hozzá kellett igazítani a hangomhoz, és a többiek is mindig kutatták az új zenei stílusokat, és eleve ezek keresésének az eredménye volt a zenekar megszületése is.

Értek hátrányok ebben a közegben csak azért, mert lány vagy?

– Soha nem hangsúlyoztam a nőiességemet, de nem is rejtegettem. Mindig ember próbáltam lenni. Az utca gyereke voltam, és úgy is viselkedtem. Sokan voltunk lányok a társaságban, öltözködés szempontjából mindig kísérleteztünk, és teljesen normálisan viszonyultak hozzánk. Ja, mégsem, egyszer egy rendőr felpofozott, mert nem tetszett neki a stílusom.

Két sikeres lemez után miért hagytátok abba mégis a zenélést?

– Ebben két dolog is közrejátszott. Robert Tičić, a gitárosunk, ugyanakkor a barátunk halála kikészített bennünket. Ezután semmihez sem volt kedvünk. Ehhez még hozzájárult az ekkor megindult beteg állami paranoia, majd az egész politikai helyzet, amiről szerintem kár beszélni.

Paraf

Vim és Valter napjaink telében

Látom, már nagyon mennétek. Még csak arra kérlek, oszd meg velünk a közeljövőre vonatkozó terveiteket.

– Sok a félretett dalötlet, a zenét és a művészetet soha nem vontuk ki az életünkből. Téma is van bőven. Nézd csak meg azt a szellemi nyomort, amit mindenkire erőltetnek. Szerintem még várható valami tőlünk, de az is lehet, ez csak egy vágy marad.

A zenekar ekkor kipakolt az életemből, mármint fizikai szempontból. Továbbindultak, mi pedig a pultnál beszélgettünk a vajdasági punk kommunákról. Másnap több fővárosi médium is az év legfontosabb koncertjének írta le a másnapi eseményt. Mi pedig reménykedhetünk a jó egészségben, szurkolhatunk a jó szervezésnek, hogy legyen még szerencsénk a zenekarhoz.

Fotók: A Paraf Facebook-oldala

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Turkály Emma
Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik – Kadványi Kitti
Szépremények Egy örömteli eseményről akartam írni. Úgy gondoltam, hogy ezúttal nem ijesztgetlek benneteket a k...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Mák Ivett
A kreativitás Kánaánja Az Európa Kollégium lakói a VMTDK-n

0 Hozzászólás | Bővebben +
: https://rtifm.rs/
Jogi Kar, te drága! DAY 190: A BÍRÓ SZÁJÁBÓL

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A szépségkultusz oltárán Néhány évvel ezelőtt készült egy reklám, amiben kislányokat és felnőtt nőket kérdeztek meg arról,...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A három gitáros előadás a progresszív punk
A zene művészet, a punk álláspont A horvát Paraf zenekar túlvan a negyedik X-en

0 Hozzászólás | Bővebben +
Alexander Roncsak:
Játszottam a kezével Mennyi szépség, mily öröm:

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Fűtetlen barlang, fejetlen kecske teje Vuk Drašković: Nož (1982); Isusovi memoari (2015) – Miroslav Lekić: Nož (1999)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Vega szusi, ami egy kicsit sem mindennapi
Sporhetsztori 84. 84. rész – Dagonyába be – dagonyából ki

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Az egészség a korona az ember fején, de csak a beteg láthatja meg azt” (Arab közmondás)

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Compact Equipment
Bevezető a podcastok univerzumába Hogyan kapcsolódik össze a mosogatás és a szórakozás?

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Negyedszázad a brutalitásban Szeptember közepén adták ki az első sorozat jegyet a 2020-as, az extrém művészeteket felkaroló, m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szörnymetál Budapesten Január 31-én jelent meg a Lordi tizedik albuma: a Killection kétségkívül a banda legérdekesebb, i...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ez az a nap! Az Ez az a nap! Egy olyan mozgalom és rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy évről évre összegyű...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Pintér Tamás (fotó: Mina Delic)
Aki választ: Pintér Tamás Nevem Pintér Tamás. A legtöbben Pítként ismernek, van, aki az UpRize és a Sin Seekas gitárosaként...

0 Hozzászólás | Bővebben +