Roncsák Marcell szülei bajsaiak, ahol vígan éli mindennapjait a Kurta nevű utca. Ki gondolta volna, hogy a zenekar által egész Vajdaság megismeri az utca nevét, és egyre népesebb lakógyűléseknek ad hangot.

Torok Orsival és Marcival, a zenekar két alapítójával beszélgettünk a muzsikálás miértjéről és örömeiről.

Mikor kezdtetek el zenével foglalkozni?

T.O.: Nálam a zenélés az alapfokú zeneiskolával kezdődött, méghozzá a hegedűvel. Akkoriban még nem barátkoztunk Marcival. Aztán a középiskolában megalapítottunk egy versmegzenésítős, lánybandás együttest, ahol gitároztam és énekeltem. A középiskolában jött kiegészítésként a citeraszerelem, és végül ifjú felnőtt koromra az lett a tuti hangszer. Ekkor már több időt töltöttünk együtt Marcival, és volt, hogy házibulikban poénból zenéltünk, a gitár mellé vagy az éneklés vagy egy másik hangszer társult. Egy idő után pedig úgy döntöttünk, hogy elkezdünk ezzel komolyabban foglalkozni.

Nálad a népzene a gyökere az egésznek, ugye?

T.O.: Amikor jobban kihallatszik a citera, akkor mindenki a népzenére asszociál róla, de én egyáltalán nem csak népzenét játszok rajta. Vannak olyan népzenék, amiket szándékosan beleteszünk a zenénkbe, de igyekszünk sok mindennel fűszerezni a hangzást. Marci a Kurta utca zeneszerzője, és nem olyan dallamokat eszek ki, amik citerára vannak kitalálva, hanem inkább a gitárra, de ettől még úgy készítjük el, hogy jó legyen a végén.

Marci, nálad hogy kezdődött?

R.M.: Először dobolni kezdtem, majd az általános suliban kezdtem el gitározni, mert a rengeteg zenével kapcsolatos ötletemet sokkal jobban elő lehet hívni gitárral, mint dobbal. Zenesulit fejeztem, ez adta az alapokat. Kellettek a kezdő löketek a tanároktól, de fontos az is, hogy a nap 36 órájában gyakorolok, ötletelek, kísérletezgetek. Anno kőmetálos voltam, de most már nem csak ebben gondolkodom, teljesen kinyílt a világ, és nem csak stílusokban látom a zenét. Több gitárom van, de egy van, amit igazán szeretek.

T.O.: Hozzátenném, hogy az én gitáromat használja a Kurta utcában.

2018-ban tettétek közzé az első zeneszámotokat. Ezek voltak az első lépések, ugye?

R.M.: Igen, de az már egy három évvel korábban íródott dal volt, amit el is játszottunk az első Malomfesztiválos fellépésünkön. Oda már egy csomó saját szerzeményt vittünk.

T.O.: Azokkal az emberekkel is nagyon jó lett volna hosszabb távon zenélni, mint akikkel korábban összeverődtünk, viszont a mostani felállás esetében is az jellemző ránk, hogy mindannyiunk elfoglalt, de a zenekar minden tagja hajlandó időt szakítani a próbákra és a koncertekre. Nálunk alapvetően fontos a nyitottság, hogy egy olyan zenei világot teremtsünk, ami kilép a kereteinkből. Igyekszünk megjegyezhető, de mégis okosan összeállított hangzásvilágot alkotni. Marci írja a dalszövegeket, és az egyértelmű, hogy nélküle nem lennénk sehol, viszont úgy érzem, hogy már a próbáknak is különleges hangulatuk van. Egy idő után azt éreztük, hogy a citerával és a gitárral nem tudjuk elérni azt a hangzást, ami a fejünkben van. Annak külön örülök, hogy Marci külön-külön minden hangszerre kitalálja a megfelelő hangzást.

Hárman csatlakoztak hozzátok. Beszéljünk róluk is egy kicsit!

R.M.: Tavaly nyáron csatlakozott hozzánk Garai Gergely, a dobosunk, aki a Malomfesztiválos fellépésünk előtt két héttel dobtunk a mélyvízbe. Fél évig hármasban zenéltünk, de még mindig azt éreztük, hogy kevesen vagyunk, túl sok mindent kell eljátszania a három hangszernek, és így sok kis finomság elveszett a zenében. Úgy gondoltuk, hogy az idén beveszünk még két tagot a csapatba. Először a zentai László Árpád csatlakozott hozzánk, aki hegedűn játszik, és már az első próbán írtunk vele egy új dalt. 1-2 héttel később csatlakozott hozzánk Bacslia Albert is, aki basszusgitározik.

T.O.: Fontos az, hogy imprózni tudjunk, és ne hangról hangra kelljen haladni. Tökjó, hogy az új tagok is mernek beleimprovizálni a számokba, variálnak, sok ötletük van.

A zenéteknek van egy keleties hangzása, de kihallom belőle a Balkánt is. Van cél, hogy mit szeretnétek a fülekbe ültetni?

T.O.: Sokkal fontosabb, hogy ki hogyan hallja a zenénket, és természetesen azt szeretnénk, ha azonosulni tudnának vele az emberek. Talán az lenne a Kurta utca lényege, hogy ne minket szeressenek, hanem a zenénket. Nem szeretnénk eljutni arra a pontra, hogy valaki megszabja, hogy milyen zenét játsszunk. Azok lelnek otthonra az utcánkban, akiknek vigaszt nyújtanak vagy megerősítést adnak a dalaink, és így azért érzik, hogy nincsenek teljesen egyedül a gondolataikkal a világban. Nagyon sok számunk arról is szól, hogy igenis szeresse az ember a saját világát és a hülyeségeit.

R.M.: Attól függetlenül, hogy többen vagyunk a bandában, igyekszünk megőrizni a Kurta utca családias hangulatát, ami a koncerteken is jelen van. Röhejes az, hogy olykor milyen klisés szöveget nyomnak le a zenekarok vagy az énekesek egy-egy koncerten a közönségnek, teljesen lélektelen az egész. Igyekszünk más hangot megütni, ami a zenén túl is szólhat az emberekhez, és ezáltal is közelebb érezhetik magukat hozzánk. Azt szeretem, ha valaki ténylegesen, minden porcikájával ott van a koncerten, és nem csak azért áll ott, mert várja a következő zenekart. Nem a tömegre megyünk, nem az a fontos, hogy hányan vannak ott egy-egy lakógyűlésen.

Angol vagy szerb nyelven is íródnak majd dalok?

R.M.: Angolul nem, de szerbül igen. Hülyeségnek tartom azt, ha valaki úgy képzeli el, hogy angol nyelvű dallal dobbant, mivel szerintem a magyar közönség sokkal jobban örül a magyar dalszövegű számoknak.

T.O.: A magyar emberek az anyanyelvükön tudják a leginkább kifejezni a gondolataikat, és ezt magunkra is értem. Szeretünk szóvicceket használni, frappáns kifejezésekkel élni, és ezek magyarul érvényesülnek a leginkább. Ahhoz is kell egy saját bátorság, hogy az anyanyelveden énekelj.

A lámpalázzal hogy álltok? Kell még egy kupica pálinka a koncert előtt?

T.O.: Az egy kupica a minimum.

R.M.: A tavalyi Malomfesztes koncertünk előtt tépkedtem ki a tujákat a földből, és a gitáromhoz csapkodtam őket, annyira pánikban voltam.

Jelenleg min dolgoztok?

R.M.: Nagy erőkkel íródnak az új dalok, és a közeljövőben lesz egy klipforgatásunk is, de erről most nem szeretnénk többet elárulni. Igyekszünk mindent beletenni a számokba, hogy elégedettek legyenek a lakóink, hiszen ők a mérvadók. Nekem mindig a legújabb dal az aktuális kedvencem, a régebbiek pedig nevetségesnek tűnnek. Tele vagyunk tervekkel, és lassan hangolódunk a fesztiválszezonra.

Képgaléria: