Enyhén szólva is elég érdekesen alakult eddig a 2020-as évünk, hiszen a mindent beárnyékoló világjárvány már nagyon sok szórakozási lehetőségtől megfosztott bennünket. Az eddigi előrelátások szerint rengeteg nyári fesztivál elmarad, szerencsére ez alól van néhány kivétel is. Augusztus 7-e és 9-e között kerül megrendezésre Adán a Green Future Festival. Az idén először előfordulhat, hogy még a fesztivál előtt elfogynak a bérletek, mivel az átalakítások miatt kisebb a rendezvény befogadóképessége. A vírus okozta helyzet nagyban megnehezítette az idén a szervezést.
– A legrosszabb a bizonytalanság volt, amikor nem tudtuk, hogy mi vár ránk és tarthatunk-e egyáltalán fesztiválokat. Egy célunk volt, hogy bármilyen lemondások árán, de a térség legszínvonalasabb kikapcsolódási lehetőségét biztosítva, megtarthassuk a Green Future Festivalt, ami miénk, vajdaságiaké – mondta Tajti Attila, a rendezvény szervezője.
Úgy alakult, hogy 3 helyett 2 éjszakán át és 3 helyett 1 színpadon zajlik az idén a fesztivál, de olyan produkciókat láthatunk az egyedi látványvilággal tervezett nagyszínpadon, amik szintén nagyot dobnak a színvonalon. Velünk tart a Halott Pénz, ByeAlex és a Slepp, a BSW, Yamina és a Green Future Klasszik keretein belül színpadra lépnek legnagyobb kedvenceink, akik az elmúlt években nagyon sokat tettek a fesztiválért: Erick Kasell, Edo Denova, Drop The Cheese és Lennard. A techno szerelmeseinek is kedvezünk, hiszen a fesztiválra látogat Klaudia Gawlas, Nusha, David Temessi, Sesha és Victoria Franches is. A legnagyobb erőt az adja a fesztivál megszervezéséhez, hogy a szervezők a Green Future fesztiválra úgy gondolnak, mint saját gyermekükre. Tudják, hogy nem ez a fesztivál a legnagyobb, tudják, hogy sosem tudnak felnőni az igazán nagyokhoz, de a lehetőségeikhez képest a legtöbbet hozták ki belőle. A befektetett munkát és lelkesedést a közönség is érzi, így egy nagyon egyedi atmoszféra uralkodik a Green Future fesztiválon. Ez az, amit nem vehet el tőlünk senki! Attila elmondása szerint minden évben a nyár egyik legjobb élményét szeretnék ajándékozni a vajdasági fiataloknak. Egy olyan élményt, amiről a résztvevők majd a gyermekeiknek és unkáiknak is mesélhetnek.
Feltételezem, most néhányotoknak a tavalyi Green-es emlékek pörögnek a fejében. Ha szeretnétek újabb emlékeket gyűjteni, vagy csak kibuliznátok magatokból az év eddigi nehézségeit, ne habozzatok, vásároljátok meg bérleteiteket a fesztiválra. Találkozunk augusztusban az Adica strandfürdőben!
0 Hozzászólás
Szólj hozzá