:

Kinek a felelőssége a társadalmi problémák megoldása?

:

Korábban már írtam arról, hogy ahogy növekszik a szabadságunk, azzal együtt lesz egyre nagyobb a felelősségünk is. A közös felelősségvállalás és a társadalmi kötelezettségek megléte a saját biztonságunkat növelik, hiszen ha senki nem tartja be a szabályokat, akkor anarchiával számolhatunk. De fontos, hogy ezeket a fogalmakat ne értelmezzük félre, és ne annak a bizonyítékát lássuk bennük, hogy az állampolgároknak a felelőssége a társadalmi problémák megoldása. Merthogy ez semmiképpen nem lehet az egyén feladata. Az egyén szerepe és jelentősége eltörpül a teljes társadaloméhoz képest, és akármit próbálunk is helyrehozni, csak egészen apró sikereket érhetünk el. Szemben azzal, amit egy-egy államvezetés vagy országok közötti együttműködés érhetne el ugyanezen problémák megoldásában. Azért csak érhetne, mert a tendencia sajnos sok esetben az, hogy az államvezetés megpróbálja az állampolgárokra tolni a társadalmi problémák megoldásának felelősségét.

Az egyik legközismertebb globális társadalmi probléma manapság a környezetszennyezés. Az ember egyre inkább tönkreteszi a környezetét: szennyezzük a levegőt, a vizeinket, a talajt, pusztítjuk a természetet magunk körül. Ennek hamarosan a növény- és állatvilág mellett a saját fajunk is meg fogja inni a levét, bár ha úgy nézzük, már nagyban isszuk is. Ahhoz, hogy visszafogjuk az ember által okozott környezeti károkat, kevesebb szén-dioxidot kell a légkörbe bocsájtanunk, és kevesebb egyszer használatos műanyagot kell gyártanunk. Mivel ez a probléma nem egyéni, hanem az egész társadalmat, az egész emberiséget egyaránt érinti, minderre nem lehet az a válasz, hogy autó helyett biciklivel járunk, sült csirke helyett rántott cukkinit eszünk, és bevásárlószatyorral járunk vásárolni. Ezek ugyan lehetnek fontos lépések, mégis csak csöppek a tengerben, és vajmi keveset érnek a globális környezetszennyezés szempontjából.

Az igazi hatékonyságot az jelentené, ha az államvezetés a sarkára állna, és olyan intézkedéseket vezetne be, amik nagyon is egyértelműen terelik az embereket a környezetbarát megoldások felé. Például csökkentené a zöldség és a gyümölcs adóját, támogatásokat nyújtana a termelőknek, miközben a húsfogyasztást vagy a nagyipari állattartást erőteljesebben megadóztatná. Vagy bicikliutakat építhetne ki, és nemcsak az egyes településeken belül, hanem közöttük is, miközben olcsó és gyors tömegközlekedési lehetőségeket biztosítana, és akár bizonyos fajta, erősen környezetkárosító gépkocsik használatát be is tiltaná. Vagy szigorúan ellenőrizné, hogy a gyárak betartanak-e minden környezetvédelmi előírást, esetleg betiltaná az egyszer használatos műanyagok gyártását és árusítását. Ne legyen ott a boltban a környezetszennyező áru, és akkor egészen biztosan nem fogjuk megvenni.

jogok

Egy másik nagyon jelentős, de a környezetszennyezésnél kevesebb figyelmet kapó globális problémánk a szegény országok szegény állampolgárainak a kihasználása. A világon rengeteg gyerek nem jár iskolába azért, mert reggeltől estig dolgozik, és rengeteg felnőtt végez az egészségére ártalmas, lélekölő és fizikailag is fáradságos munkát. Ha elmegyünk a boltba, hogy megvásároljunk egy terméket, egyszerűen nem tudjuk megmondani, hogy azt megfizetett, megbecsült, emberszámba vett munkások hozták-e létre, vagy harmadik világbeli, tizenkét éves gyerekek. Persze kereshetjük a fair trade emblémát a csomagoláson, de sok helyen és sok termék esetében ezek nem elérhetők. Még ha igyekszünk is tényleg mindig fair trade terméket venni, amikor csak lehet, ezzel alig-alig tudjuk visszaszorítani az alapproblémát: hogy gazdag vállalkozók kihasználják a kiszolgáltatott munkaerőt.

Szerintem nem az a megoldás, hogy ha csak lehet, fair trade teát iszunk – ezzel elsősorban a saját lelkiismeretünket nyugtatjuk meg (ami egyébként szintén nem elhanyagolható szempont, de az alapprobléma felől nézve irreleváns). Ezt a problémát nem az egyéni választásunkkal kellene megoldani, hanem egy olyan, nemzetek közötti együttműködéssel, ami ellehetetleníti a szegény országok állampolgárainak gazdasági kihasználását, például úgy, hogy kötelező érvényű minimális órabért és szabadságot, valamint maximális munkaidőt szab meg, és ezek betartását (no meg a kiskapuk zárva tartását) folyamatosan ellenőrzi, megszegésüket pedig szigorúan bünteti.

Szintén fontos (egyben nagyon megosztó) társadalmi kérdés, hogy mi legyen a bevándorlókkal. Sokan elfelejtik, hogy nem csak a két véglet létezik. Gondolkodhatunk árnyaltabban is annál, mint hogy fogadjunk be mindenkit, aztán lesz, ami lesz, vagy húzzuk föl a kerítést Európa köré, és maradjon szépen mindenki otthon. De hogy kit engedjünk be, és hogyan szűrjük ki közülük a terroristákat meg a radikalizálható embereket, azt nem az egyes állampolgároknak kell eldönteniük. Ehhez szakemberek kellenek, akiknek a képzését a befogadó államnak (vagy például az Európai Uniónak vagy az ENSZ-nek) kell biztosítania. Ehhez kutatások kellenek, pontosan látni kell, miről és hogyan ismerhetők fel a potenciális merénylők, és az összegyűlt tudásanyagot aztán meg kell tanítani azoknak, akik a tulajdonképpeni munkát végzik.

jogok

A menekültek befogadása sem az egyén feladata: nem a liberális humanistáknak kell az üldöztetés, a háború vagy a nyomor elől menekülő embereknek rendelkezésükre bocsátaniuk a kanapéjukat, hanem a befogadó országnak kell lakhatási és munkalehetőséget biztosítania a számukra. A harmadik világbeli országoknak nyújtott anyagi segítség, például kórházak és iskolák építése, munkahelyek létrehozása azzal a céllal, hogy ne jöjjön mindenki ide, szintén nem egyéni felelősség. Nem az én dolgom, hogy a megspórolt pénzemet átutaljam egy háború sújtotta ország javára, inkább az ENSZ-nek kellene a megoldáson dolgoznia. Az egyéni adakozás ettől még fontos, de a probléma megoldása nem várható el tőle. Ugyanígy az emberkereskedelem ellen sem sokat tehetünk egyenként, de egy-egy ország jogrendszere, mérvadó irányelvei és szakemberképzése már valóban csökkentheti az emberkereskedelem mértékét.

Hogy az állam mennyire szereti az egyénre hárítani a társadalmi problémák megoldásának felelősségét, az a koronavírus-járvány körüli felhajtással nagyon szépen szemléltethető. A csapból is az folyik, mekkora a baj – még sincs kijárási tilalom, sem online oktatás, sem kötelező otthoni munkavégzés. Kötelező maszkviselés az van, de elnézve, hogy ezt sokan hogyan kivitelezik (a kinyúlt maszkot lehúzza az orra vagy akár a szája alá), nem úgy tűnik, hogy bárki komolyan gondolná, hogy ez kötelező. Pedig jó lenne, mert a járvány nem egyéni probléma, ezért a vírus megfékezése sem lehet egyéni felelősség. Ne azon múljon már, hogy holnapután összedől-e az egészségügyi rendszer, hogy a Jóska bácsik meg a Mari nénik mennyire veszik komolyan a maszkviselési meg az otthonmaradási szabályokat! Itt igenis az államnak kellene meghúznia a határokat, hogy mit lehet és mit nem, mit kötelező és mit tilos megtenni a járvány ideje alatt, és az is az állam feladata lenne, hogy ezeket az intézkedéseket betartassa. Mert nem a mi egyéni felelősségünk, hogy elmegyünk-e a boltba vásárolgatni, beülünk-e a barátainkkal sörözgetni, hanem az államé, aki vagy engedi, hogy menjünk, vagy megtiltja. (Igen, tudom, a gazdaságnak mennie kell. De abba is érdemes belegondolni, hogy ha a társadalom jelentős részének kiesik a bevétele, akkor ezekről az emberekről valakinek – mondjuk, az államnak, mert ez megint nem egyéni probléma – gondoskodnia kell. Az államnak így duplán fűződik anyagi érdeke ahhoz, hogy ne álljon meg a gazdaság, ráadásul ha baj lesz, még a kezét is széttárhatja: hát miért nem hordtátok rendesen azt a maszkot?)

A végtelenségig lehetne még sorolni, hogy az államhatalmak hogyan igyekeznek az állampolgárt felelőssé tenni olyan problémákért, amelyekre igazán kevés ráhatása van az egyénnek. És ha úgy tűnik, hogy utópia mindaz, ami szerintem az államtól elvárható lenne a felelősségvállalás kapcsán, az nem véletlen: tényleg nagyon messze van az emberiség attól, hogy a globális problémákat globális szinten igyekezzen megoldani.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Jenei Anita 
Hátsó oldal: Topolya a részletekben lakozik 2020 – Jovan Kondić
+1 lehetőség Az internet számtalan lehetőséget kínál a felhasználóknak, és most nem arra gondolok, hogy minden...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.imf.org
Vándormadár A Podolszki József publicisztikai pályázat idei kiírásának második díjas alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A zene szárnyán Kiss Tamásnak hívnak. Nagykikindai vagyok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 255: AMIKOR MÉG CSAK KÖZELEDETT A KORONA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kinek a felelőssége a társadalmi problémák megoldása? Korábban már írtam arról, hogy ahogy növekszik a szabadságunk, azzal együtt lesz egyre nagyobb a ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ahriman a Fekete Zajon (f:Bands through the Lens)
Kőbe vésett fém 1. Ahriman – Koncertek, próbák, kozmikus pillanatok

0 Hozzászólás | Bővebben +
: AZ album
Monsterpiece – avagy ördögpogó a sírhantodon Faith No More: Angel Dust – 1992

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A modern futballsztár élete Antoine Griezmann: The Making of a Legend (2019)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Tömeghisztéria felsőfokon Az ördögűző kulturális hatásairól dióhéjban

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Báránykapama
Sporhetsztori 90. 90. rész – Bégető bogyók

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ne ez legyen a gyenge pontod! Szinte mindenki ismeri Akhilleusz görög mitológiai alak történetét, akit újszülött korában a sark...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Középiskolás vagy? Szeretsz filmeket csinálni? Indulj az 16. O. K. Filmszemlén rövidfilmeddel, mely max. 15 perc hosszú, és lehet játékfilm, ani...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Apartman a hágai börtönben
Börtön – átok, vagy áldás? – 5. rész A szabadságvesztésnek több formája van, de mi e helyütt beszéljünk a börtönről.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tölgyesi Huba (fotó: Tölgyesi Hédi)
Aki választ: Tölgyesi Huba Tölgyesi Huba vagyok, 33 éves, tősgyökeres topolyai.

0 Hozzászólás | Bővebben +