Megnéztük a Kosztolányi Dezső Színház Dogville című előadását

Jól tudjuk, hogy a kevés lakossal rendelkező kis helyek összezárnak, ezért még sűrűbb lesz bennük az öröm, a bánat. A lelakott, elszürkült városkában, Dogville-ben mindössze négy ember és egy kutya lakik, lokálpatrióták, egyszerű emberek, akik védik és szeretik a közösségüket, a mindennapjaikat, aminek az állóvizét alaposan megbolygatja Grace (Fülöp Tímea), a fiatal lány, aki fejvesztve rohan, hogy mielőbb menedékre leljen. A város lakói kétkedve fogadják az üldözői elől menekülő lányt, de végül a könyörgő szemek győznek, Grace egy minden apró részletre kiterjedő tanácskozás döntésének értelmében meghúzhatja magát a településen. Persze nem angyalok élnek Dogville-ben, a szívességért szívességet kérnek cserébe. Házimunkák elvégzése, kertészkedés, a falu szebbé tétele mind-mind Grace feladatkörébe tartozik, aminek az őrült körforgását a rendező, Urbán András (rendezőasszisztens: Szerda Zsófia) zseniálisan láttatja a nézőkkel abban a jelenetben, amikor a Vivaldi-dallamra szélvészként fut a lány, hogy mindenhol helytálljon, és hogy hasznára váljon a közösségnek. Beigazolódik, hogy ha a kisujjadat nyújtod, már a karod sem lesz elég; a szíved, a májad, egyszóval mindened kell. Szőröstül-bőröstül.

Dogville-ben minden befejezetlen, az épületek, a gyárak, a sorsok, az emberek. Beszűkült tudat, céltalanság, az ösztönök játéka. Mivel a faluban egyetlen nő él (Verebes Andrea), ezért Grace az újdonság erejével hat. Tom (Kucsov Borisz) szeretné kisajátítani a lányt, elhisszük neki, hogy érzelmeket táplál iránta, de a többi férfi (Mészáros Gábor és Búbos Dávid) is vérszemet kap, megéhezik a friss húsra.

A Lars von Trier, Christian Lollike és Vedrana Božinović szövege alapján színpadra állított történetben kezdetét veszi a zuhanás a mélybe, a sötét tónusokba, de inkább ne köntörfalazzunk: a pokolba. A városlakóknak már nem elég Grace két keze, minden pórusából ki akarják facsarni az élvezetet és kihasználni a lány félelmét, kétségbeesését, naivitását és jóságát. A szolgából áldozat és a gyönyör forrása lesz. A ruhájának egyre feljebb kell csúsznia, az ágyának helyet kell adnia másoknak is, és a teste, mint egy svédasztal, állandóan megterítve kell hogy várja, hogy jóllakathassa a kiéhezetteket. Az emberi brutalitást Antonio Vivaldi barokk és lírai művei kísérik, ami kiváló választás, mert két teljesen különböző világ találkozik a zenés jelenetekben.

Ugyanilyen ötletes rendezői húzás a szél megjelenítése is, és ne hagyjuk ki a fontos szimbólumokat se, mint az alma vagy a porcelán nippek. Ahogyan a porcelánkutyákat, úgy törik össze lassan Grace testét is, de hogy ki nevet a végén, azt az előadásból megtudhatjátok. Számomra ez volt eddig a legszebb záróképpel rendelkező színdarab. A magányt beborító hóhullás Vivaldi zenéjével a húsába vág a befogadónak.

A hiteles színészi játék és Dogville áporodott, nyirkos levegője hazakíséri a nézőt, és nem ígér könnyű álmokat.

Az októberben bemutatott előadást legközelebb február 27-én láthatjátok a Kosztolányi Dezső Színház színpadán.

Fotók: Szerda Zsófi

Képgaléria: