: Hulló Zsófia (fotó: Tóháti Lilla)
Hulló Zsófia (fotó: Tóháti Lilla)

Aki választ: Hulló Zsófia

: Hulló Zsófia (fotó: Tóháti Lilla)
Hulló Zsófia (fotó: Tóháti Lilla)

Hulló Zsófia vagyok, 1993. április 11-én születtem Szabadkán. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karon végeztem szociális munkás és ifjúságsegítő szakon. Egyetemi éveim alatt sikerült megvalósítanom a legnagyobb álmom, amely ma a Róka Fest nevet viseli. Megalapítottam a héttagú The Spark zenekart. Négy éve létezik, én ütős hangszereken játszom benne. Az egyetem befejezése után megnyitottam Szabadkán a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Teret, amely az első magyar ajkú közösségi tér Vajdaságban, és amelynek jelenleg is a vezetője vagyok. A családommal működtetjük a Róka tanyát, ahol hagyományőrzéssel és vendéglátással foglalkozunk, valamint nyaranta gyermektáborokat tartok Béres Szinita kolléganőmmel. A munkám során fiatalokkal foglalkozom, segítem őket, utat mutatok nekik a könnyebb és kreatívabb élet felé!

 

Melyik az öt legjobb könyv, amit olvastál?

1. Egyetlen olyan könyv van, amit bármikor újra tudnék olvasni, ez pedig Milan Kunderától A lét elviselhetetlen könnyűsége – Az örök visszatérés mítoszának nietzschei értelmezéséből fakad. Nietzsche elmélete szerint amennyiben komolyan vesszük az örök visszatérést, a dolgoknak, eseményeknek a történelemben való ciklikus ismétlődésének gondolatát, a dolgok, események sokkal nagyobb súlyt kapnak, mint akkor, ha elismerjük ezek múlandóságát. Valójában innen a regény címe: a lét súlytalanná, elviselhetetlenül könnyűvé válik. A könyvben egy szerelmi történetről olvashatunk, de Kunderában mégis az az élvezhető, hogy a könnyen követhető sztori mellett a párhuzamos eszmefuttatások fokozott koncentrációt igényelnek, épp ezért mindig voltak benne olyan részek, amelyeket többször kellett elolvasnom, vissza-visszakeresnem, elmélkedtem rajtuk.

2. Nagyon szeretem Esterházy Péter Egy nő című könyvét. Ezt a könyvet Kunderával ellentétben azért szeretem, mert valójában apró prózai ironizált szkeccsekből tevődik össze, folyamatosan végig számozott fejezetekkel. Ha az ember siet, de mégis van pár szabad perce, éppen van elegendő ideje egy-egy aprócska fejezethez. Számomra a rohanó világba illő könyv. Színes, élvezetes, komoly, mégis könnyű olvasmánynak mondanám.

3. Szilvási Lajos: Egymás szemében – Aki szereti a romantikus történeteket, annak Szilvásit tudom ajánlani, tőle is talán azért az Egymás szemében a kedvencem, mert két fiatal naplóját írja le. A naplóban sokat megtudhatunk arról, hogyan látják egymást és a világot. Azt hiszem, ez volt az első könyv, ami abba az irányba vezetett, hogy ifjúságsegítéssel foglalkozzam. A regény szépen, élvezetes stílusban, egyszerűen, érthető módon mutatja be, hogy 1975-ben, a szocialista világrend idején milyen problémái, gondjai, kapcsolatai voltak egy fiatalnak.

4. Hulló István: Madárlesen – Édesapám egész élete során rengeteg értékes adatot gyűjtött és megfigyelést írt le, melyeket ismeretterjesztő könyvekbe foglalt. A mai napig teszi ezt, gyakran elkísérem én is, együtt terepezünk. A könyv írásai segíthetnek a munkában, mert azt tapasztalom, hogy a fiatalokat egyre jobban érdekli a környezetük állapota, az írások pedig vidékünkről, Vajdaság természetes élőhelyeiről, jellegzetes növény- és állatvilágáról szólnak. A legtöbb feljegyzés a madarak megfigyeléséhez köthető, de általában valamilyen történetbe foglalva. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki érdeklődik a természeti kincseink iránt, és aki kicsit is aggódik azok vészes fogyatkozásáért.

5. Rita L. Atkinson, Richard C. Atkinson, Edward E. Smith, Daryl J. Bem: Pszichológia – Habár ezt a könyvet tankönyvként tartják számon, én mégis rengeteget forgatom a kezemben. A könyv mindenhol igyekszik a legkorszerűbb pszichológiai tudományosságot képviselni. Ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a pszichológia iránt, vagy esetleg ezen a területen tanul, hiszen a pszichológia tudományától a biológiai és fejlődésfolyamatok, észlelés és tudás, motiváció és az érzelmek, személyiség és egyéniség, stressz, pszichoaktív szerek, problémamegoldás, érzelemkifejezés és még rengeteg minden megtalálható benne.

 

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

1. Életrevalók – Ezt a filmet sosem tudnám megunni, remekül mutatja be az emberi segítőkészséget, az empátiát, a szeretetet. Igaz történeten alapuló film, nagyon sokat lehet rajta nevetni, de ugyanúgy sírni is, hiszen egy rokkant férfi életét követhetjük, akit megment a haláltól egy igazán jószívű ember.

2. Amerikai szépség – Igazából először a film zenéje keltette fel az érdeklődésemet, később annyira megtetszett, hogy megnéztem a filmet is. Azóta is a kedvenc filmem. A történet arról szól, hogy az életben soha sincs késő belekezdeni bármibe, mindenen és mindenkor lehet változtatni, csak a halálon nem. Sokan nem képesek élvezni az életet, csak a napi rutinos dolgokat csinálják. Ez a film bemutat egy olyan látószöget, amely által szembesülünk önmagunkkal, belenézhetünk abba, hogy kik is vagyunk mi valójában, mi az a sok jó és sok rossz dolog az életünkben. A film arra buzdít, hogy keressük meg az életünkben a valós szépségeket.

3. Home – Otthonunk – Nagyon szeretem a természetfilmeket. Az Otthonunk c. film azt mutatja be, hogy a világunk mennyire felgyorsult, és mennyi energiát használunk teljesen feleslegesen, de mégis biztat arra, hogy még nem késő megállítani, és lehet ellene küzdeni, de már nem sokáig. Rettentően jó felvételek vannak a filmben, élvezhető és elgondolkodtató.

4. Money Heist (A nagy pénzrablás) – sorozat – A karantén alatt kezdtem el nézni, és korábban sosem tapasztaltam, hogy egy sorozat ennyire le tud kötni. Egy csapat a pénzverdében, ahol túszokkal együtt be vannak zárva néhány napra, pénzt készít magának. Ha valaki ajánlaná nekem ezt a sorozatot, sohasem ülnék neki, de ha belekezdünk, garantálom, hogy nincs megállás. A sorozat sok szálon fut, van benne szerelem, bosszú, izgalom. Nézzétek, és élvezzétek!

5. Szerelmünk lapjai – Ha valaki egy ultraromantikus filmet szeretne nézni, akkor ez a tökéletes választás, főleg ha valaki át szeretné érezni, mi is az igazi szerelem.

 

Nevezz meg öt zenekart, akiknek a zenéjét szívesen hallgatod!

1. N.O.H.A – Ők egy picit régebbi zenekar, de ami a legközelebb húz hozzájuk, az a drum and bass stílus.

2. Queen – Amikor megalapítottam a The Spark zenekart, minden álmom az volt, hogy Queen-zenét játsszunk. Mára ez már nem álom, valóban játszunk tőlük néhány dalt. A Queen óriási slágereket alkotott, örök kedvenc.

3. Sum 41 – Tinédzserkoromban hallgattuk rengeteget, minden házibuliban megjelent, nagyon szép emlékeim vannak a zenekar számaival kapcsolatban. Csak ajánlani tudom, ha pörgős, bulizós zenét szeretnétek hallgatni.

4. Glass Animals – Számomra ez a zenekar a nyugodtságot jelképezi, főzés közben vagy egy hosszú nap után tökéletes választás.

5. Chet Faker – A soul- és jazz- zene keverékét alkalmazza, nagyon nyugtató és élvezhető a hangja. Amikor utazom, mindig őt hallgatom.

 

Öt kedvenc zeneszám!

1. Dusty Springfield: Son of a Preacherman – Ez volt az első jazzszámunk, amit megtanultunk a zenekarral. Dusty Springfield hangjától kiráz a hideg.

2. Waiting all night – Drum and bass stílusú zenéről van szó, örök vidámságot hoz, és a videoklipje is borzasztóan jó.

3. N.O.H.A: Bum – A régi idők emlékeit idézi fel bennem, a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Térben rengeteget hallgatják a fiatalok, szinte már himnuszunkká vált.

4. Lauv: I like me better – Lauv szerintem egy nagyon romantikus szálat hoz a zenéibe.

5. Dub Fx Thinking clear – A beat box közel áll hozzám, bár én a számmal nem tudok dobolni, mégis nagyon szeretem hallgatni azokat a zenéket, ahol sok ritmus van.

 

Melyik az az öt étel vagy ital, aminek nem tudsz ellenállni?

1. Tea – A KB-ban nálunk nagyon vonzó, hogy ingyen és korlátlan mennyiségben lehet teát fogyasztani. Amióta létezik a Tér, szinte elengedhetetlen, hogy közösen teázzunk, nagyon megszerettem.

2. Grimberger blans sör – Szerintem Szabadkán én vagyok az egyetlen ember, aki állandóan grimbergen blans sört keresek, van egy kellemes citrusos íze, és tényleg nehéz találni a boltokban, így ha meglátom, tuti az az első, hogy jó párat veszek belőle.

3. Lili-féle rák – Ozsvár Lilivel (A The Spark énekesnője) speciálisan tudjuk elkészíteni a rákot, szeretünk különleges, pikáns ételeket enni.

4. és 5. Tintahal és mézes csirkeszárny – bárhol, bármikor.

 

Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

1. Segítőkész;

2. Nyitott;

3. Céltudatos;

4. Pozitív;

5. Több fókuszú.

 

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

1. A legfontosabb tárgy az életemben a karkötőm. Sok mindennel foglalkozom, néha tényleg stresszes napjaim vannak, főleg ha egy nagyobb rendezvényre készülök, vagy sok ember előtt fogok beszélni, a karkötő az én titkos „társam” a stressz levezetésében.

2. Kicsit klisé, de a telefonom az egyetlen, ami nélkül szinte nem is tudnék dolgozni, hiszen a fiatalok nagy része sajnos már csak az interneten keresztül kommunikál és ott érhető el, no meg, ugye, a szervezés fontos eleme, minden jegyzetemet oda írom.

3. Életem első dobverője nagyon fontos nekem, hiszen rengeteg dolgot a zene iránti érdeklődésemnek köszönhetek.

4. Kalap vagy sapka – Fontosabb események, fellépések, családi összejövetelek alkalmával kalap van rajtam, rengeteg van belőle, mindenféle – fajta, színű és alakú.

5. Kiskorom óta szemüveges vagyok, így mindig arra vágytam, hogy én is hordhassak napszemüveget. Sikerült az optikusommal egy olyan szemüveg-tartozékot beszereznünk, ami valójában egy napszemüveg, és mágnessel illeszkedik a dioptriás lencsémhez. Mindig nálam van.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Aktivizáld magad! Mielőtt bármibe belekezdenénk, fel kell tennünk magunkban a kérdést, hogy mit is jelent aktívnak ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Móricz Virág Kinga
„Motivált és sikerorientált vagyok” Móricz Virág Kinga vagyok, Bácskossuthfalván élek a szüleimmel és négy testvéremmel.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: chartwell.com
Jogi Kar, te drága! DAY 274: REPETITIO EST MATER STUDIORUM

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Az abortuszkérdésről Lengyelországban óriási tiltakozást váltott ki a lakosságból az abortusztörvény szigorítása.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Megadeth borító Juanjo Guarnidótól
Batman és a Metal Zenekaros képregények készülnek a DC-nél

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bilincsben a lélek Megnéztük a Kosztolányi Dezső Színház Dogville című előadását

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Memento Mori képregény bevezetés egy sötét világba
Emlékezz a halálra Végre egy képregény, ami hosszú évek óta ismét Újvidéken játszódik – Hamarosan jön a Memento Mori...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Boszorkányok csókja
Gödöllő–Hatvan – avagy a szent mámor evangéliuma Venyegyikt Jerofejev: Moszkva–Petuski – 1969

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ízelítő a kreálmányokból
Sporhetsztori 94. 94. rész – Óperencián innen, üveghegyen túl

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az „időutazók” betegségéről Lassan egy éve annak, hogy megszokott mindennapjaink gyökeresen megváltoztak, és mindannyian alka...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Podolszki József publicisztikai pályázat A bácsfeketehegyi Kozma Lajos Fiókkönyvtár meghirdeti a 24. Podolszki József Publicisztikai Pályá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Középiskolás vagy? Szeretsz filmeket csinálni? Indulj az 16. O. K. Filmszemlén rövidfilmeddel, amely legfeljebb 15 perc hosszú, és lehet játékfi...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hulló Zsófia (fotó: Tóháti Lilla)
Aki választ: Hulló Zsófia Hulló Zsófia vagyok, 1993. április 11-én születtem Szabadkán.

0 Hozzászólás | Bővebben +