Peter Steele és a Type O Negative

Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb figyelem fordul a depresszióra. Egy 2015. évi felmérés szerint 216 millió embert érint. A depresszióban szenvedők 2–8 százaléka hal meg öngyilkosság által. Különösen sok zenészt érint ez a betegség. Többségüknél alkohol és/vagy drogfüggőség és egyéb betegségek alakulnak ki. A következő hetekben négy olyan sikeres zenekart fogunk bemutatni, amelyekben az énekes halála a zenekar végét is jelentette. Mindegyik banda különleges volt a maga stílusában, megszűnésük és frontemberük elvesztése hatalmas veszteség a zenésztársadalomra nézve.

Az első ilyen legendás zenekar a Type O Negative. Az amerikai banda 1989-ben alakult Brooklynban, New Yorkban. A zenekar hét stúdióalbumot adott ki, és zenéjüknek köszönhetően hatalmas rajongótáborra tettek szert. Zenéjük súlyos volt, nehéz, zúzós riffekkel, lassabb tempókkal. Dallamos és vad egyaránt. A számoknak gyakori témája volt a depresszió, a halál és a sötét románc, s ezekkel méltán lettek meghatározó alakjai a gothic metál színtérnek. A srácok szerették, mert elég kemény zene volt, a lányok meg imádták, mert érzelmes és dallamos volt, amihez természetesen az énekes, Peter Steele mély, basszus énekhangja is nagyban hozzájárult.

Debütáló albumuk a Slow, Deep and Hard 1991-ben jelent meg. Itt még nagyon nyers a zenéjük, egy kicsit még kiforratlan. A lassabb, szinte Black Sabbathos tételek váltakoznak tempós, hardcore részekkel. Igazán izgalmas album, ahol a gyászos, szinte temetési nóták fordulnak át zabolátlan zúzásba.

A sikert a harmadik albumuk, a Bloody Kisses hozta meg 1993-ban, ez már platinalemez lett az Egyesült Államokban. Hangzásban itt már sokkal kifinomultabb, letisztultabb a zenekar. A dalok többsége a magányról, a lelki fájdalomról, összetörtségről szólnak. Olyan slágerek vannak ezen az albumon, mint a Christian Woman vagy a Black No. 1 (Little Miss Scare-All). Mindkét dal annyira népszerű lett, hogy rövidebb verziót kellett készíteni belőlük, hogy a rádiók is játszhassák, mivel az eredeti dalok 9 és 11 percesek voltak. Ez volt az a lemez, amivel betörtek a köztudatba. Két évig turnéztak, szerepeltek az MTV-ben, valamint a Rolling Stone magazinban. Ennél többet egy zenekar akkoriban nem is kívánhatott magának.

1996-ban jelent meg a negyedik nagylemezük, az October Rust, ami aranylemez lett. Ez némileg könnyedebb album lett. A dalok többsége a szexről, az érzékiségről, a természetről szól. Olyan remek számok vannak ezen a lemezen, mint a Be My Druidess, ami annyira érzéki, hogy szinte felér egy előjátékkal, vagy a Love You To Death, ami egy gyönyörűen megírt és hangszerelt, sötét szerelmi vallomás. Mindezek mellett meg kell említeni a My Girlfriend’s Girlfriend vagy a Wolf Moon és a Green Man dalokat is, valamint egy Neil Young-feldolgozást, a Cinnamon Girlt is.

Említésre méltó a banda ötödik nagylemeze, a World Coming Down. Ez mind közül a legsötétebb albuma a zenekarnak, ami az énekes-basszusgitáros Peter Steele családjában bekövetkezett haláleseteknek a következménye. A dalok a gyászról, kokainfüggőségről, alkoholizmusról, pszichiátriai betegségekről szólnak.

Ezt követő két albumuk a 2003-as Life Is Killing Me és a 2007-es Dead Again. Mindkét album továbbviszi a korábbi sötét, gyászos hangulatot. A dalok témáira nagy hatással voltak az énekes életének nehéz pillanatai, magánéleti problémái, családtagjainak elvesztése, egészségügyi gondjai.

Peter Steele kétméteres magasságával, hosszú, fekete hajával, izmos felsőtestével felkeltette a nők figyelmét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 1995-ben a Playgirl magazin meztelen képsorozatot hozott le róla. A történet pikantériája, hogy Peter számára később derült csak ki, hogy az elsősorban nőket célzó lap előfizetőinek kevesebb mint az egyharmada nő, a kétharmada pedig meleg férfiakból állt. Bár nem tartotta magát homofóbnak, elmondása szerint megbánta a képsorozatot, és kellemetlenül érezte magát miatta. Nem látszott rajta, de nagyon lámpalázas volt, ezt a koncertek előtt alkohollal ellensúlyozta. Barátai és közeli ismerősei szerint kedves, nagylelkű és közvetlen ember volt. 2003-ban bejelentette, hogy bipoláris zavarban, közismertebb nevén mániás depresszióban szenved. Szélsőséges hangulatingadozásokkal és paranoiával küzdött.

2010-ben, 48 éves korában hunyt el az énekes-basszusgitáros. Halálának oka divertikulitisz, azaz vastagbélgyulladás okozta szepszis, avagy vérmérgezés, ami szervi károsodáshoz és leálláshoz vezethet. Az ő esetében ez a szíve volt. Halála után a zenekar felbomlott.

Két hét múlva egy másik híres bandáról, a Huntressről és az énekesnőjükről, Jill Janusról fogok mesélni, aki más betegséggel harcolt, és metál zenekara előtt félmeztelen DJ-ként is dolgozott, a Playboynak köszönhetően.

Képgaléria: