: Vörös Nóra
Vörös Nóra

Szorgalommal és kitartással bármi megvalósítható

: Vörös Nóra
Vörös Nóra

Vörös Nóra vagyok, huszonöt éves. Oromon élek a szüleimmel és a testvéremmel, de a tanulmányaim miatt már hat éve Újvidéken töltöm a mindennapjaimat. Annak ellenére, hogy egy kicsi helyről származom, mertem nagyot álmodni, így az orvosi pályát választottam. Őszintén örülök, hogy itthon, Vajdaságban tanultam és az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karának hallgatója voltam. Úgy gondolom, sokan félnek megvalósítani az álmaikat, hiszen nehéz kilépni abból a bizonyos komfortzónából – de mindenkit arra biztatnék, hogy bátran araszoljanak a céljaik felé, hiszen lehet, hogy a célhoz vezető út rögös, de a munka gyümölcse annál édesebb. A mottóm, hogy szorgalommal és kitartással bármi megvalósítható!

Miért az orvosi pályát választottad?

– Ezen sokat gondolkodtam, de számomra ez mindig is magától értetődő volt. Szeretek emberekkel lenni, szeretek az embereken segíteni. Már az általános iskolában is a biológia felé orientálódtam, és amikor beiratkoztam a gimnáziumba, ez megerősödött bennem, és nem volt kérdés, hogy az orvosi pályát fogom választani. Szeretem, hogy mindennap új kihívásokkal találkozom, és hogy mindig valamilyen új problémát kell megoldanom, emellett persze nagyon jó érzés, ha valakinek tudsz segíteni, és jót teszel neki. Most abszolvens vagyok, és hamarosan befejezem az egyetemi tanulmányaimat.

Alkalmaztad már az egyetemen szerzett tudást?

– Voltak már olyan szituációk, ahol alkalmaznom kellett. Örültem, hogy jókor voltam jó helyen, és igazából nagyon örültem, hogy segíthettem másokon.

Mi jelent számodra kihívást a szakmádban?

– Az, hogy minden ember más, és mindenkivel meg kell találni azt a közös hangot, hogy jól együtt tudjunk működni. Minden betegség egyfajta rejtély, amit diagnosztizálnunk kell, hogy eljussunk a megoldásig.

Nehézséget okozott, hogy nem az anyanyelved folytattad a tanulmányaidat?

– Amikor beiratkoztam az egyetemre, nem tudtam szerbül, és az elején ez rengeteg plusz munkával járt. Az évek során egyre jobban belejöttem, és kizárólag a hasznomra fog válni, hogy ma már két nyelven beszélek.

Több éve élsz Újvidéken. Hogy tetszik a város?

– Újvidék számomra egy nagyon kedves város. Igazi egyetemistaváros, és ebből kifolyólag nagyon sokfélék és nagyon barátságosak az emberek. Maga a város is nagyon szép, nagyon sok lehetőséget nyújt, főleg a fiatalok számára. Úgy gondolom, hogy szívesen élnék itt.

Mióta vagy az Európa Kollégium lakója?

– Már három éve lakok itt. A kollégium egy remek hely, hiszen minden adva van ahhoz, hogy mi egyetemisták el tudjuk végezni a tanulmányainkat. Amellett, hogy szép és rendezett, számos hasznos programot nyújt a kollégisták számára. Ez utóbbiak közül kiemelném az edukációs előadásokat, a sportolási lehetőségeket, illetve a tanulószobát. Sok kedves emlékem fűződik a kollégiumhoz, de mindennél többet érnek az ott szerzett barátok és a velük eltöltött idő.

Mivel töltöd a szabadidőd?

– Szabadidőmben elég sok mindennel foglalkozok, alapjában véve nagyon kreatív vagyok. Szeretek sportolni, festeni, illetve süteményeket sütök, és egy Instagram-oldalra teszem fel (secrets.of.my.kitchen), ez most a legújabb hobbim. Kiskoromtól kezdve érdeklődést mutattam a művészetek iránt. Jólesik elvonulni és elmélyedni a gondolataimban, egyfajta stresszlevezetésnek is jó, mint ahogyan a sport is. Leginkább csendéletet, tájképeket festek. Fontosnak tartom, hogy próbáljunk minél egészségesebben élni. Amikor van időm, eljárok edzeni, főleg a futás tud kikapcsolni.

Milyen süteményeket sütsz szívesen?

– Leginkább olyan süteményeket, amelyekben kihívást találok, amelyek nem egyszerű sütemények. Sokszor próbálok recepteket megváltoztatni, egészségesebbé alakítani, de igazából bármit, ami eszembe jut, azt megvalósítom. Szoktam hagyományos receptek alapján is süteményeket készíteni, úgy gondolom, meg kell őriznünk azokat a recepteket, amelyeket anyukánktól, nagymamánktól tanultunk. Nagyon pozitív visszajelzéseket kapok, sokan írnak, hogy kipróbálják a recepteket, és ennek őszintén nagyon örülök.

Hol szeretnél elhelyezkedni?

– Mindenféleképpen itthon szeretnék maradni. Szeretnék majd specializálódni is, több választási lehetőségem is van, de a gyermekgyógyászat áll a legközelebb a szívemhez.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Vörös Nóra
Szorgalommal és kitartással bármi megvalósítható Vörös Nóra vagyok, huszonöt éves. Oromon élek a szüleimmel és a testvéremmel, de a tanulmányaim m...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.cae.net
Jogi Kar, te drága! DAY 281: NYUGODJ MEG, MERT ATTÓL MEGNYUGSZOL

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Boldog nőnapot! – utólag is 1917 óta március nyolcadikán a nemzetközi nőnapot ünnepeljük.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Huntress zenekar (Huntress Official Facebook)
Eltemetett Legendák 2. Jill Janus és a Huntress

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Brutal Assault 2021-es remények Sokakat érdekel a kérdés, mi lesz az idei fesztiválszezonnal... engem is!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Eklektikus csodamuzsika a 21. század csatatereiről dreDDup: Romance of Romans – 2021

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Még egyszer, utoljára Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig (2020)

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 96. 96. rész – Céklás macska l'amour

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A korai felismerés a legjobb gyógymód Lassan egy éve annak, hogy a pandémia okozta felfordulás a világ minden pontját érinti,

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gulabuddin már teljesen beilleszkedett új hazájában
Befogadott egy afgán menekült A hátizsákos utazás vonzereje, hogy nemcsak új tájakat, de új embereket is megismerhetünk, legyen...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ferencz Ágota (fotó: Srđan Doroški)
Aki választ: Ferencz Ágota Feküdni a fűben, nézni a felhőket.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az LIV. KMV műfajai és pályázatai A döntő időpontja: 2021. április 23–25.

0 Hozzászólás | Bővebben +