Már az vagány dolog, ha középiskolásként hazai és külföldi folyóiratokban látod viszont a verseidet, de ha némelyikük még egy válogatáskötetbe is bekerül, akkor bőven van mivel dicsekedni. A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium szerette volna egy kötetbe gyűjteni azokat a tehetséges egykori és mai diákjait, akik a költészet nyelvén szólalnak meg. A címadó idézet is egy ilyen diák, Szél Gréta tollából származik. A remek kezdeményezés által született könyvet Bicskei Gabriella, a gimnázium egyik magyartanára szerkesztette.

Az amit így is lehet nevezni című kötet szerzői között olyan neveket találunk, akik már ismerősek lehetnek számunkra a KMV-kről, a Híd folyóiratból, a zEtna webes felületéről vagy egyéb irodalmi kiadványokból. Ezek a fiatalok már nem elsőbálozók, és habár még keresik a saját hangjukat, már most fontos gondolatoknak adnak hangot. Az öt ciklusból álló kötet cikluscímei kifejezetten illenek egymáshoz (üresre tömött dobozokkal költözöm – vértócsával itatnak – sellőlyuk - hány pixelből rakott minket össze – a semmivel a szemürege helyén). Az első, vagyis a leghosszabb ciklusban úgynevezett tipikus kamaszversek jelennek meg, amelyek a felnőtté válásról, a szerelmi csalódásról, a másik hiányáról, az identitás kialakulásáról szólnak, egyszóval azok a problémák és témakörök elevenednek meg, amelyek egy középiskolást foglalkoztatnak. A szövegek pikantériáját az adja, hogy egymás után olvasva őket mennyire más hangok érik el az olvasót, és amikor újra felbukkan egy korábbi szerző, akkor azonnal átkapcsolunk az ő hangjára, stílusára. Izgalmas ez a fajta keveredés. Hogy egy vajdasági magyar kötetről van szó, az már abból is kiderül, hogy az első ciklus egyik versében Zenta, a másikban Szabadka kerül említésre. A könyv egyik leglényegesebb és legszembetűnőbb eleme az, hogy az elvándorlás vagy éppen az itthon maradás szándéka is középpontba kerül.

A kívül-belül fekete-fehér, 43 verset magába foglaló kötet rengeteget elárul arról, hogy a fiatalabb generáció milyennek érzékeli a világot, milyen stratégiákkal tud megküzdeni a végtelennek tűnő kamaszléttel, amikor már kinőttek a gyerekkorból, de még nem tekintenek rájuk felnőttként, ezért a társadalom nem is veszi komolyan őket, holott bennük még nyoma sincs az öncenzúrának, gondolkodnak, véleményük van, és hangot is szeretnének adni neki. Lehet, hogy ezek a hangok a líra eszköztárával tudnak érvényesülni, de ez jóval több, mint a hallgatás vagy a kényszeredett bólogatás. Akár saját indíttatásból, akár a magyartanár kérésére fogtak versfaragáshoz, egyértelműen érezhető, hogy nem a másoknak való megfelelési vágy szülte a költeményeket, hanem őszinte pillanatok, alkoholtól mámoros órák, másnapos reggelek, álmok, vagy épp a magány ihlették őket.

A versek hangulata a jövőkép kétségbeesett keresését ülteti az olvasó fülébe, hiszen miután végre sikerült a pixelekből összerakniuk magukat, bizonyítani vágynak. Ez a kötet nemcsak a szépirodalom vagy azon belül a versek kedvelőinek ad élményt, tudást, új gondolatokat, hanem mindazoknak, akik próbálják megérteni, hogy a jövő nemzedéke miért érzi a helyzetét gyakran kilátástalannak, a semmibe tartónak.

A versválogatás Bagdal Zoltán, Bicskei Armand, Calbert Anikó, Dimitrov Nikoleta, Garai Bálint, Klebecskó Ádám, Kovács Dávid, Kozma Szabolcs, Lábadi Csilla, Losoncz Orsolya, Papp Katalin, Poborai Örs, Szabó Réka Dorottya, Szél Gréta, Szögi Klaudia és Tápai Ramóna szövegeit tartalmazza. A könyv képi anyaga is a kosztolányisok keze munkáját dicséri, a fedőlapon Kiss Klaudia alkotása található, a kötet belsejét pedig Garai Bálint fotói és Tolnai Zsigmond grafikái gazdagítják. A korrektori munkát Serfőző Réka, a tördelést pedig Harangozó Attila végezte el.

Hiszem, hogy tehetséges fiatalok nem csak a gimnáziumokban vannak, csak fel kell fedezni és ki kell emelni őket, vagyis foglalkozni kellene velük. Remélhetőleg a többi középiskola is a csodájára jár a válogatáskötetnek, és rádöbben, hogy a saját intézményükben is vannak olyan fiatalok, akik a véleményüket, a világlátásukat költői képekbe, verssorokba tudják foglalni.

Papp Katalinnak már megjelent az első verseskötete az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézetnél, és biztos vagyok benne, hogy egy-egy kötet borítóján találkozni fogunk néhány újabb névvel az említettek közül.

Bagdal Zoltán

tézis

„A világ így ér véget,

nem bumm-mal, csak nyűszítéssel”

T. S. Eliot

reggelente mikor kimegyek az

utcára megcsap a dögszag – nem a hűtőben

megromlott hús szaga ez nem azé a dögé

nem egy holttest ez a szag a levegőben van

ez a szag maga a levegő: egy kivágott

oldalára dőlt fatörzsben mászó hernyók

és lárváik szaga egy félbevágott gilisztáé

ami néhány lélegzet után a friss földet engedi ki

magából egy galambtetemé ami az úton hever

egy galambtetemé aminek a koponyáján nincs

már hús egy galambé aminek koponyája

üregéből hiányzik valami hiányzik a galambtetem

szeme csak egy lyuk egy tátongó lyuk van a madár

szeme helyén és ontja magából a szagot

végre mehetek haza rohanok

minél kevesebb ideig érezzem

de nem menekülhetek el tőle

mint az utcai port a pórusok szívják

magukba a ruhám megtelik

vele és a kezemre is ráragad bármihez

hozzáérek bármit megfogok ugyanolyan

bűzt áraszt – mint isten büntetése

mint követ görgetni úgy mosom kezeim

mint kezet mosni úgy görgetem a követ

mint a varjak ahogy eszik a májat

úgy mosom ruháim úgy mosom

ruháim mint ahogy a varjak eszik

a májam úgy félek mintha ütnének

erősebben és erősebben üt a szag

mintha tudná hogy félek

híreket olvasok hátha megnyugszom

kutyaharapást szőrével rettegést

rettegéssel szarszagotszarszaggal

várják a világ végét hogy

valami nagyobbat üssön valami

végre történjen nem pusztulhat így el

semmi ami elpusztul az hangos

az ordít az világít az fénylik

mint egy kivágott oldalára dőlt fatörzs

és benne a hernyók és lárváik

mint egy félbevágott giliszta

ami néhány lélegzet után a friss földet engedi ki

magából mint egy galambtetem ami az úton hever

mint egy galambtetem aminek a koponyáján nincs

már hús mint egy galamb aminek a koponyájának

üregéből hiányzik valami hiányzik a galambtetem

szeme csak egy lyuk egy tátongó lyuk van a madár

szeme helyén és ontja magából ezt a szagot

így semmi sem pusztul el

ez nem a világ ez csak

egy lázálom inkább lefekszem aludni

inkább elhallgattatok mindent

leteszem a fejem a párnára

magamra terítek két paplant

becsukom a szemem mélyen

lélegzem és hallom ahogy sípol a tüdőm

mintha a galamb üregén fújná át a

dögszagot a szél úgy

sípol a tüdőm mint a galamb teteme

úgy félek mint a galamb úgy sípolok

úgy félek mint a galamb teteme úgy

mint a galamb a semmivel a szemürege helyén

Kozma Szabolcs

borsófőzelék

mindenki rád néz, most vágtad hozzá a kanalat a falhoz

összesúgnak, mert nem értik, kitől örökölted a természeted

mindketten azt vallják, ők nem ilyenek

megengedték akkor, hogy két kézzel tömd a homokot a szádba

azóta bárhol felhasadsz, ömlik a homok belőled

miféle gyerek az, aki azt eszi, ami belőle való

ha lenyeled a kanalat, nem szólhatsz többé

a zsírfoltok a ruhádon már több évet megéltek

egyszerűbb lenne, ha te ülnél be a mosógépbe

addig forognál a dobbal

míg anyád a farzsebedből előszedhetné az ázott pénzbankókat

felkiáltana, hogy pénzmosás, te csak nevetnél,

már nem vagy önmagad

este a vacsoránál majd borsófőzeléket eszel

az arcodon soha nem látott mosollyal

végül majd a desszertnél nekivágod a kanalat a falnak

a többiek értetlenül nézik a falról lepörgő borsószemeket

majd morcosan az asztal alatt kipiszkálod a körmöd alól a maradékot

megeszed a piszkot, miért sír – kérdik a rugdosó lábak

már nem önmaga, maradjunk csendben – válaszol a kanál a falban.

Képgaléria: