102. rész – Láss, seggem, világot!
„Pirinkót” sok(k) mostanság a hercehurca. Hegyről le, nagyvárosba be, onnan zsupsz Zentára, majd vissza a fővárosba, újra a hegy, aztán megegyező sorrendben egy ráadás kör, és lásd, seggem, Horvátország! – az elmúlt egy hónapunk dióhéjban felvázolva. Az egészben az a vicces, hogy az állandó hurcolkodás sem tanított meg a csakis szükségszerű holmik kiválasztására. Állandóan túltolom a dolgot, de reményeim szerint húsz év múlva profi leszek, és csak „három bugyit meg egy fogkefét” viszek magamnak (és mindenkinek). Addig pedig örülök, hogy jó nagy a kocsink, és szerencsére sok szükséges és szükségtelen dolog elfér benne.
Isztria feje búbjába fúrtuk be magunkat, mint eltévelyedett kullancsok, akik mégis sikerrel mélyesztették rágószervüket a nem épp optimális bőrfelületbe. Minden csodaszép, az tény. Mesebeli a táj – habár még nem sokat láttunk az egészből, csak amennyi útközben a szemünk elé tárult. A „nem épp optimális” jelzőt azért használom, mert idefelé utazván is az volt a benyomásom, hogy nem a mi „fajtánknak” van kitalálva ez a hely. Pontosabban, egyáltalán nem a mi zsebünknek. Terveink között szerepel, hogy valamennyi pénzt megtakarítsunk a nyári szezon alatt... de... ez valószínűleg csak álom marad. Remélhetőleg pozitív nullával térünk majd vissza „édes” szülőföldünkre.
Crveni vrh a helység neve, ahol az üdülőkomplexum helyet foglal. Szemben vele, a tenger másik oldalán Portorož. A strandról olyan közelinek tűnik Szlovénia, hogy az ember azt hinné, átkiabálhat a szomszédba megkérdezni: „Hogy ityeg a fityeg?!” Ha nem vágja valami keresztül a számításainkat, egy nap ellátogatunk oda is. Reménykedem, hogy Ljubljana sem marad ki. Ideje volna körbekóstolni Janez Bratovz éttermének kínálatát.
EGY KIS TÖRI ÉSATÖBBI
Isztria történelme, kultúrája felettébb gazdag és sokszínű, gyökerei a régmúlt időkbe nyúlnak vissza – a legrégebbi régészeti lelőhelyek i. e. 10.000 körülről származnak. A térség volt a Római Birodalom uralma alatt (i. e. a II. század), majd Észak-Itália történelmében osztozott. Az újkor kezdetén a nyugati és a déli része a Velencei Köztársaság, a keleti része pedig a Habsburgok birtoka volt. A napóleoni háborúk idején előbb teljes egészében a Habsburgok birtoka lett, majd 1809-től kezdve a francia uralom alatt álló Illír tartományok része volt. Napóleon bukása után a bécsi kongresszus ismét a Habsburgoknak ítélte, majd a két világháború között az Olasz Királyság birtokolta. Ezt követően, a második világháború befejeztével Jugoszlávia részét képezi. A jelentős számú őshonos olasz lakosság elmenekült, amikor a jugoszláv csapatok bevonultak. Jelenleg a lakosságnak körülbelül a harminc százaléka olasz, de az architektúráról első ránézésre leolvasható az olasz múlt. Az épületeket nézve teljesen olyan, mintha Olaszországban bandukolnánk. A helységnevek és a tájékoztató forgalmi táblák szintén kétnyelvűek. Fantasztikus élmény. Nem gondoltam volna, hogy ekkora boldogsággal fog eltölteni Olaszország közelsége.
Isztria gasztronómiájára jelentős hatással van a kulturális sokszínűség és a földrajzi elhelyezkedésből adódó, természet adta helyi különlegességek, amelyek világszerte ismertek. Ilyen például a fehér szarvasgomba, amely a világ egyik legértékeltebb és legdrágábban beszerezhető gombája (a félsziget belsejére jellemző szürkés-agyagos termőföldet kedveli). A híres gombák a félsziget északi felén Buzet, Bujeta, Motovun erdőiben és a Mirna folyó partján teremnek.
Az isztriai konyhában összefonódnak a hagyományos ételek és az őshonos hozzávalók, ahogyan a modern ételek és a kortárs kulináris trendek követése. A mai helyi konyhában a régi specialitásokat új módon készítik el, modernizálják a recepteket.
A szarvasgombán kívül fontos megemlíteni az itteni borokat és az olívaolajt is. Mindkettő kiváló minőségű és külön figyelmet igényel, de erről majd legközelebb!
0 Hozzászólás
Szólj hozzá