Egy haldokló társadalom patológiájáról zenészszemmel

Az újvidék Téglás Ferenc (alias Fritz) nevéhez számtalan zenekar, projekt, vendégszereplés fűződik. Neve az 1990-es évek elején egybeforrt a sötét, bizarr, súlyos, experimentális elektronikus zenékkel. 1999-ben, a bombázások előtt elhagyta Szerbiát, és azóta sem járt itt. Fritz jelenleg Hollandiába él, a nagy nyilvánosság előtt legutóbb a Kontakt című zenés dokumentumfilmben láthattuk, ahol többek között az úttörőnek számító VIVIsect zenekaráról is szó esett. Az együttest többen is újvidék egyik legnagyobb hatású underground zenekarának tartják. Ennek ellenére az interneten kutakodva alig találunk információkat az egykori industrial zenekarról. A 30 évvel ezelőtti újvidéki zenei életről, akkori korhangulatról Skype-on keresztül beszélgettünk.

A VIVIsectről nincs sok fotó. De nem is igazán engedtük magunkat fotózni. Kívülállók voltunk. A fene se tudja, mi tettük-e magunkat azzá, vagy a környezetünk. Talán az is közrejátszott, hogy többnyire magyar tagokból álló zenekar volt. Mindenkit kedvesen fogadtunk, de nem loholtunk a népszerűség után. Másrészt olyan zenét csináltunk, és azt olyan módon, ami nagyon nehezen csúszott le az emberek torkán. A gitár és a basszusgitár rendben, de ritmusgép a dob helyett? Sampler? Torzított ének? Szintetizátor? Industrial mi? Industrial rock?
Mindig kellett valaki, egy barát, ismerős, aki a mindenható embereknek a szájába rágja, hogy figyelj, itt ez a VIVIsect, ez egy kurva jó zenekar. Ha valaki meghallgatta a zenénket, onnan már általában minden oké volt, de addig eljutni nem volt könnyű.

POGÁNYGÉP A TELEPEN
Eredetileg progresszív és hard rockot hallgattam, Wishbone Ash, Black Sabbath, The Beatles, UFO stb. Anyukám a Forumban dolgozott, és az 1980-as évek elején még lemezvásárlási kedvezményt kaptak a Forum üzleteiben. Elmentem, szétnéztem, és ha megtetszett valaminek a borítója, akkor elvittem. Elég sok szemetet is összegyűjtöttem így, mint pl. Billy Joel, Supertramp, de ráakadtam nagyon klassz dolgokra is. Így keveredett hozzám a Kraftwerk Radioactivity lemeze. Teljesen úgy hatott rám, mintha hallucinogén drogon lettem volna, tisztára transzba estem tőle. Aztán később jött a Man Machine lemez, majd megjelent Jean Michael Jarre. Volt egy teleszkópom, éjfélkor néztem a teliholdat, és hallgattam az Oxygen, Equinox lemezeit. Mintha párhuzamos életet éltem volna. Egyrészt maradt a hardrock rajongás is, másrészt ott volt az elektronikus zene. Én soha nem akartam zenekart alapítani. Arra éreztem késztetést, hogy én csináljak ilyen zenét valahogy.

Rábeszéltem a szüleimet…

...vegyenek nekem elektromos zongorát, aztán a középiskola idején már én szereztem egy kis Casio szintetizátort. Az osztályomba bekerült Beszédes Attila, aki egy baleset miatt mozgáskorlátozottá vált, és évet csúszott. Nagyon jó barátok lettünk, elkezdtem eljárni hozzájuk, és összeismerkedtem Árpáddal, az öccsével. Kiderült, hasonló az érdeklődési körünk, elektronika, Depeche Mode, Cabaret Voltaire, ráadásul neki van egy Casio samplere. Akkor kitaláltuk, csináljunk valami projektet együtt, legyen a neve Pagan Gadget.

Aztán csakhamar kiderült,

...hogy Attilának, aki már ekkoriban irodalommal foglalkozott, lesz valami szerzői estje. Szerette volna, hogy legyen valami más is amellett, hogy ő felolvassa költeményeit. Ekkor megbeszéltük, hogy zenei aláfestést készítünk neki, amolyan musique concréte jelleggel. Ekkor kezdődött el a Pagan Gadget sztori. Nem szerettük volna, ha a fellépés arról szól, hogy mi ketten turkálunk a szintikben a színpadon, ezért kitaláltuk, legyen minden fellépés egy esemény, performance.  A Pagan Gadgettel csináltunk elég sok anyagot, de előre megvolt, hogy mi hova megy, előadásra, vagy fotókiállításra. Az emberek jöttek és érdeklődtek, tudunk-e nekik zenét csinálni, és szinte mindent rendelésre készítettük. Egyik alkalommal az előadás része volt az is, hogy készítettünk magunknak két egyforma pólót, amin egy koponya volt, aminek a közepén írta, hogy VIVISECT. Most ne kérdezd miért ezt írtunk, amikor a mi nevünk Pagan Gadget volt, fogalmam nincs. Akkoriban jött ki a Skinny Puppy 1987-es  VIVIsectVI című lemeze, talán ez is hatással volt ránk, de az is biztos, hogy mi akkoriban nagyon odavoltunk az egész Green Peace dologért, nagyon benne voltunk az antinacionalizmus,-fasizmus, -állatkísérletek hozzáállásban.

Egy idő után úgy éreztük Árpáddal,

...tudunk mi ennél komolyabbat is csinálni. Az első lépés az volt, hogy elterveztük, hogy bevásárolunk komolyabb felszerelésből. Az első ritmusgépért alaposan megdolgoztam édesapám mellett. Ez volt a Roland TR-606 masina. Nem is tudom, Árpádnak hogy sikerült, de ő meg nagyon olcsón hozzájutott egy Roland Jupiter 8-as szintetizátorhoz. Aztán mivel mikrofonokra meg sok egyébre nem futotta, ezeket mi magunk építettük. Az első mikrofon egy taxiból kidobott mikrofon volt, átszereltük, Árpád cipősdobozból készített torzítót hozzá.

Akkoriban írtuk meg a Neusatz című számot is,

...de sokkal zajosabb volt még, amit csináltunk. Aztán egyre inkább foglalkoztattak minket a ritmusok. Clock DVA-t, Gary Numant hallgattunk, az ún. Sheffield hangzást. A ritmusok mellé gyakran magyar szövegek mentek, sok volt az improvizáció, szöveg gyanánt Petőfit és egyéb költők verseit is próbáltuk használni. Sokat kísérleteztünk a cut up technikával, készítettük a sampleket. Általában horror, sci-fi filmekből – mint a Blade Runner, az Exorcist, az Omen vagy az Evil Dead – szedtünk ki hangmintákat, de mi magunk is sok zajt csináltunk szerszámokkal, fűrésszel, fémcsiszolóval, különböző fémek összeütögetésével. Ez 1989 táján történt, és ez már a VIVIsect kezdete. Úgy éreztük, ez a név jobban cseng, mint a Pagan Gadget.

GYORSVÁGÓVAL A MŰVÉSZKLUBBAN

Árpád egyre inkább a tanulásnak szentelte idejét,

...de ez az egész nem volt valami komoly dologként kitalálva. Továbbra is készítettem otthon a zenéket, de egyedül. Ennek azért híre ment Újvidéken. Ennek alapján keresett meg Tóth Csaba, aki 1-2 évvel volt fiatalabb nálam, és azt mondta, csináljunk valamit együtt. Mondtam neki, hogy van ez a VIVIsect projekt, amit most épp magam csinálok. Ő ekkor csatlakozott basszerosként, én pedig átvettem a gitárt. A zene így kapott egy punkos lendületet, egy kicsit olyan lett, mint a Big Black, amit egyébként nagyon szerettünk. Volt egy harmadik, kisegítő háttéremberünk is, Sábli Márton, egy gyerekkori barátom. Ő segített a technikai kivitelezésben, nála készítettük a borítókat, CD-ket, kezelte a fellépéseken a stroboszkópot, engedte a kazettákról a felvételeket. A Martin S. dal szövegét egyébként ő ihlette.

Az első komoly megmozdulásunk VIVIsect néven

...egy 1992-es fellépés volt a Művészklubban. Amit mi ott csináltunk, az Újvidék rázósabb klubjaiban sem történt meg, nemhogy egy szűk magyar közegben. Ez koncertfellépés volt, de továbbra is tartottuk a performance jelleget. Mivel industrial rockot játszottunk, stílusosnak gondoltuk, ha viszünk egy rossz bojlert, amit szétvághatunk az egyik dal közben. A koncertnek volt egy olyan része, hogy ültem a székben és szavaltam Ladik Katalin egyik versét, hallom, valaki üvöltözik, „Ferenc, Ferenc!”, felnézek, és látom, a Katalin üvöltözik. Magamban feltettem a kérdést, hogy mi a fasz történik, talán azt akarja, álljak le, fel van háborodva, de abban a pillanatban mondtam magamnak, „leszarom”, lesz, ami lesz, most már befejezem. Aztán végül kiderült, hogy fel akart jönni hozzánk, szerette volna folytatni a versét. Kétszer visszatapsoltak bennünket, de már tényleg nem tudtunk mit elzenélni, ezért unpluggedban elismételtük magunkat. Álltam, és magam adtam elő a Martin S. dalt, aminek a végén a szövegben az van, hogy a Martin S. az utcai ámokfutás után eljön hozzám, és azt mondja, „Adj egy pohár vizet”. Ahogy ezt kimondtam, az akkori pincér hozott is nekem egy pohár vizet. Ezzel persze leöntöttem magam, mivel nem is voltam szomjas. Ilyen volt ez az esemény, mindenki nézett ki a fejéből, mi a szart csinálunk mi, de élvezték az emberek. Az eseményre kijött az Újvidéki Televízió is. Készült velünk egy rövid riport. Egyik nap édesapám odajött hozzám, és azt mondta, hogy a munkásai láttak a tévében.

Nem voltam én házaló típus,...
...de tudtam, ha koncertről van szó, akkor senki sem fog kézen és húz fel a színpadra, mert mi olyan jók vagyunk, és emiatt folyamatosan aktívnak kellett lennem a szervezésben. A művészklubos koncert után volt egy nagyon fontos fellépésünk a péterváradi Enter klubban. Ez a koncert is úgy jött össze, mint az ezt megelőző és az ezt követő bulik jelentős része. Szokás szerint egy sör mellett az adott klubban megkérdeztem a pultost, hogy zenélhetnénk-e, amire az Enterben is szinte ugyanazt a választ kaptuk, mint mindenhol: Hozz kazettát, és megbeszéljük, hogy mikor, de felszerelésre ne számítsatok. És akkor mi cipeltük a saját összevissza barkácsolt felszerelésünket.

A koncert napján...
...mi megérkeztünk Csabával. Lázasan szereltük a cuccot, a samplereket, ritmus gépet, gitárt és basszust. A sampler viszont nem szól. Mondom Csabának, nem lesz ebből koncert, és elkezdtük nyomogatni a samplert – hátha ad valami életjelet, de semmi. Ekkor elindítottuk az összes hangmintát, ami belekerült egy végtelenített loop-ba tízes hangerőn – de persze ezt sem hallottuk. Mivel továbbra sem szólt semmi, nekiálltunk piszkálni a tíz éves midi kábelemet. Amikor a 60 elindított sampler teljes hangerőn egyszerre megszólalt, akkora hangrobbanást csináltunk, hogy az ott lézengők közül néhányan félrenyeltek ijedtükben. Ez jó reklám volt, mert sokan megvárták a fellépésünket, ahol aztán ment a füstgép, stroboszkóp és két faszi feketében játszotta a hideg ritmusokat. Koncert után mindenki azt kérdezgette, hová valósiak vagyunk. Hová-hová-hová, nyisd ki a szemed, mi vagyunk a VIVIsect a Telepről. Ezen a koncerten ott volt Pravda Róbert is, aki ekkor látott bennünket először és le volt nyűgözve. Azt mondta, hogy ő ilyet még nem látott és hallott, nagyon tetszik neki az egész koncepció és be szeretne lépni a zenekarba. Pár hónappal később már ő is a zenekar tagja volt, és az is maradt a feloszlásig.

Az újvidéki alternatív színteret

...nem izgatta az industrial rock, a kivetítők, a stroboszkóp. Aztán egyik nap megjelent nálam Željko Pulisak, aki amolyan újvidéki menő csávó volt hardcore punk körökben. Hallott róla, hogy mi ritmusgéppel, szintivel dolgozunk, de nem popzenét játszunk, és szeretne csatlakozni hozzánk. Megismerkedtünk, összehaverkodtunk, és beszállt a zenekarba. Ezzel végre megtört a jég az újvidéki zenei színtéren, és végre elfogadtak bennünket. „Ja, a VIVIsect? A Željko zenekara? Akkor oké, jöhetnek!”

Ez 1993 nyara volt,

...a háború javában dúlt és szankciókkal sújtották az országot. A VIVIsect pedig meghívást kapott egy szegedi fellépésre, miközben szinte határzár van. Sínbusszal indultunk Szabadkáról, hiányos okmányokkal, de senki sem nézett át bennünket és átcsúsztunk a határon. A rendezvény valami parkban volt megrendezve, amit egy lakótelep vett körül és leginkább hardcore bandákat hívtak meg és brutális hangerőn játszottak. Nagy élmény volt, kurvára betéptünk mindannyian. Azt hiszem akkor próbáltam először valami erősebb drogot az életemben, meg utoljára is. Nem emlékszem pontosan mi és hogy volt, mert én belekezdtem a harmadik dalba, teljesen transzba estem és egyszercsak kinyitom a szemem és mindenfelé rendőröket látok. Puskákkal, gumibotokkal jöttek, lezárták a területet, alig tudtunk meglógni és visszamenni a hostelbe, ahonnan ugyancsak rögtön elhúztunk. A koncertre jöttek Željo haverjai is. Újvidéken aztán szétkürtölték a bulit hírét, amiből urbánus legenda lett, ennek köszönhetően elkezdték újvidéki zenész körökben is tisztelni a bandát. Koncertezhettünk is. Ez egy jó korszak kezdete volt.

ZSIBBADT NEMZET
Mindez azt követően történt, hogy felvettük az első igazi lemezanyagot The Numbness of the Nation címmel 1993 tavaszán. Teszem hozzá: többnyire a szobámban. A zenekar a szobámban zenélt, én kint a folyosón a mixerrel és a mikrofonnal. Rendes stúdiókörülmények között csak két dalt vettünk fel, de nekem a mi saját nyers verzióink dinamikusabbnak tűntek. Fura is volt ez a stúdiózás. Elmentél egy teljes zenei apokalipszissel, aztán ott addig állítgatták a felvételt, hogy mindenből rádióbarát zene lett. Persze így sem lettünk egy rádióbanda, de a The New God című dalunk pár hétig listavezető volt az egyik független városi rádióban.

A Numbness anyagát ki akartam adni magánkiadásban,

...ahogyan a korábbi demókat is. Volt a Spens üzletközpontban egy lemezbolt, ahová rendszeresen jártam. Már jól ismertek, amikor elmondtam, hogy zenélek egy együttesben, mire ők megkérdezték, van-e felvételem róla. Odaadtam nekik a Numbnesst. A Selena nevű tulaj csaj akkor rögtön meghallgatta, és azt mondta, kiadja. 150 darabot szétküldözgetett ő, ötvenet mi, a maradék meg ment eladásra. A világ minden részéről jelentkeztek emberek, de ez az underground undergroundja volt. Ez még az az idő, mikor egy faszi Macedóniából feljött Újvidékre, csak azért, hogy megismerkedjünk, zenét cseréljünk.

A kiadvány címe arra utalt,

...hogy egy nép annyira elereszti magát, hogy nem is szint alá esik, hanem egy polgárháborúba a fos nacionalizmus miatt. A szövegek eltérő témákból merítettek. Az elidegenítő gyári munka, Slobo új országa, amit az őt körülvevő politikusokkal közösen teremtett, az amerikai képmutatás. Volt néhány filozofikus téma: Miért szűnik meg egy idő után az a tulajdonságod, hogy álmaidban repülhetsz? Mit jelent ez? A szabadság elvesztése? A Skill to kill a gyilkolás oktatásáról szól. Sajnos, azok közül, akik 1989–90-ben a katonaságnál rekedtek, sokan gyilkosok lettek, akaratukon kívül. A Burning Heroes a 90-es évek fiataljairól, főleg azokról a magyarokról szólnak, akik elhunytak a háborúban. Engem is mobilizáltak kétszer, de nem vittek el a frontra, harmadszor már kezdtem bújni, mert kilett a faszom az egészből. Olykor egész éjszaka ott állt az ablakom alatt a katonai rendőrség. Mikor ráuntak, elmentek, és elkaptak valaki mást helyettem. Most akkor minek is menjek el?  Meghalni? Kinek? Miért?

Folytatjuk...

Képgaléria: