DAY 307: PROFESSZORI TANÁCS

Annak idején, ha nem csal az emlékezetem, a professzorok próbáltak jó tanácsokat adni arra vonatkozóan, hogy hogyan készüljünk fel a vizsgára. Jó ötletekkel láttak el, akadtak olyanok, akik tényleg igyekeztek segíteni nekünk. Az idők változtak, vagy én, de manapság teljesen mások a tanácsok, és valahogy mindenki ugyanazt mondja. Ne idegeskedj! Aha, oké, akkor ezzel el is intéztük. Parancsszóra megnyomom a gombot, nem fogok idegeskedni, hanem megpróbálok szép és okos lenni. No meg persze tanulni is kell, szóval ezt a problémát ilyen egyszerűen meg is oldottuk. Nem is tudom, hogy nekem ez eddig miért nem jutott eszembe? Pedig ez olyan egyszerű. Ne idegeskedj! NE IDEGESKEDJ!!! Nyugodj meg, attól majd megnyugszol! Úristen, hát én miért nem tudtam erre rájönni magamtól?! Végig itt volt az orrom előtt a megoldás, de én inkább úgy döntöttem, hagyom, hogy egyen az ideg. Direkt döntöttem a hányinger mellett közvetlenül a vizsga előtt, pedig olyan egyszerű a megoldás. Ne idegeskedj... Aki azt hiszi, hogy ez a mondat segít, próbálja meg egy ideges személy szemébe mondani. Engem csak a BTK ismerete tart vissza attól, hogy ne húzzak be valakinek egyet.

DAY 308: AZ ÁLSZENT HALLGATÓK

Időről időre jön egy ilyen periódus, és azt hiszem, hogy megfulladok. Magával ránt a mókuskerék nyomással megtoldott monotóniája, minden nap minden egyes pillanata be van táblázva, s csak úgy rikít a naptáram a különböző színnel megjelölt feladatoktól. Szinte fejfájást okoz beszúrni valahová egy előre be nem tervezett számlafizetést. Természetesen nincs kizárva, hogy annyira talán nincs is sok tennivalóm, csak én ragaszkodom a napi négy edzéshez, zenéléshez, tanuláshoz, a három sétához és a munkához. Lényegében én is tehetnék úgy, mintha csak a vizsgáimra készülnék, ami miatt nem jut másra időm, és ébredhetnék minden másnap dél körül, másnaposan, fejfájással. Azt fontolgatom, hogy talán nekem is lazítani kéne a szorításon. Végül is mindannyian ugyanott kötünk majd ki. Majd eljön az a nap, amikor ott állunk a bíró előtt, és valamennyiünket majd úgy néz mint egyszerű halandókat, és ott majd senkit sem érdekel, hogy valaki privát egyetemre járt, valaki pedig az államit kínlódta végig, vagy hogy valakinek tízes átlaga van, míg a másik a hatosért is könyörgött. Sokszor felteszem a kérdést, hogy megéri-e, vagy az az út mindenkit úgyis ugyanabba a pöcegödörbe vezet.

DAY 309: AZ OKTATÁS BELEZAVART A TANULÁSI FOLYAMATBA

Vadakat terelő juhász szerettem volna lenni, tűzoltó vagy gyertya, amely elhagyott, üres szobában áll. Gyermekként boldogan találtam ki meséket, újabbnál újabb dolgokat építettem kockákból, roptam a csárdást, csak úgy szállt a szoknyám. De aztán kitalálták ezt az iskola cuccot, és egyformára nyírt birkákat neveltek belőlünk, akik vagy megfelelnek a társadalom elvárásainak, vagy nem. Egyedinek lenni kiment a divatból. S így esett, hogy abban a Bukowski által megfogalmazott boldogtalanságban élünk, ahol az ember hajnalok hajnalán kel, hogy utolérje magát, kényszerből eszik, iszik, szarik, és minden csak arról szól, hogy kövessük az iskolában felállított példákat, mert mit szól majd a falu? Én ezt nevezném prostitúciónak. Eladtam a testem, amely a munka és az egyetem miatt görnyedezik valahol a minimálbérért, s vele együtt adtam el a lelkemet, a fiatalságomat és az elmémet is.

Olvashat a gyerek biológiaórán száz meg száz könyvet. Az a legtöbb esetben csak időpocsékolás. De küldjük el ugyanezt a gyereket falura, aztán hadd csapjon egyet oda a tehén fenekére. Az egy életre szóló lecke lesz, amit sosem fog elfelejteni, a sejt definíciójával szemben, amit be kellett magolni, mint a miatyánkot, egyetlenegy ellenőrző miatt.

(Folytatjuk)