:

Levegőt!

:

Az elmúlt hónapokban, a világjárvány megjelenése óta egyre gyakrabban hallunk az intenzív terápiáról és a gyakran félelmet keltő eszközről – a lélegeztetőgépről. De vajon tudjuk-e, hogy ez a gép hogyan működik, mely esetekben indokolt az alkalmazása, és milyen veszélyekkel jár a használata?

A lélegeztetőgép az intenzív terápiás osztályok egyik legszükségesebb eszköze, ennek a gépnek a segítségével lehetséges ugyanis a páciens sérült légzőfunkcióját javítani, illetve teljes mértékben helyettesíteni a spontán lélegzést, így életben tartva a beteget. Ha bármilyen okból kifolyólag zavar lép fel a légzés folyamatában, számos súlyos következménnyel lehet számolni, ilyenkor ugyanis megszűnik a szervezet oxigénellátása. Ennek következtében rohamosan csökkenni kezd a vérben az oxigén koncentrációja, és nő a vérben keringő szén-dioxid mennyisége, így a sejtek nem tudnak elegendő oxigénhez jutni. Az oxigénhiány következményeképpen a szervek jelentős károsodást szenvednek, majd teljesen megszűnnek végezni a létfontosságú feladatukat. Az intenzív terápia egyik legfontosabb célja a megfelelő lélegzés biztosítása, a tüdő elégtelen működésének következtében ugyanis az összes többi szerv is károsodást szenved, és ez végső esetben halálhoz vezet.

Napjainkban leggyakrabban a COVID-19 fertőzés okozta légzési elégtelenség kényszeríti a betegeket lélegeztetőgépre. A vírus okozta tüdőgyulladás súlyos esetben tönkreteszi a membránt, amely a tüdőalveolákat és a vérereket elválasztja egymástól, így gátolva a megfelelő gázcsere lebonyolódását, másrészt viszont a gyulladás következtében felgyülemlett anyagok elzárják a hörgőket és apró légutakat, így a levegő áramlása fizikailag is gátolva van. Tüdőgyulladás esetén az oxigén pótlása lehetséges az orrüregbe adott katéteres oxigénbevitellel, így növelve a tüdőben az oxigénkoncentrációt, majd pedig a sejtekbe jutó oxigén mennyiségét. Amennyiben az orrüregbe helyezett katéteres eljárás nem bizonyul elegendőnek, az oxigénbevitel arcmaszkon keresztül is történhet. Ha a beteg tünetei továbbra sem enyhülnek, vagyis jelen van a légszomj, a beteg láthatóan kapkodja a levegőt és az oxigén-szaturáció is folyamatosan alacsony, elkerülhetetlen a lélegeztetőgép alkalmazása.

A páciens lélegeztetőre kapcsolását megelőzően rendkívül fontos a légút megfelelő biztosítása, vagyis az intubálás, aminek során egy tubust (vékony cső, amelyen keresztül történik a lélegeztetés) a beteg légcsövébe szükséges vezetni. Az intubáció COVID-19-cel fertőzött betegeknél különösen veszélyes művelet, ez idő alatt ugyanis a beteg már nem lélegzik, a gép viszont még nem vette át a lélegeztetést, így a szervezet potenciálisan oxigénhiányban szenvedhet. Az intubálást a lehető leggyorsabban kell elvégezni, és minden esetben több szakorvos jelenlétében, akik szükség esetén megfelelő módon tudnak beavatkozni.

Fontos megemlíteni, hogy a tubus behelyezése nem történhet a beteg elaltatása és izomlazítás nélkül. A lélegeztetőgépre kapcsolt páciens különböző gyógyszerek alkalmazásával állandó szedáció alatt van, így nem érzi a mesterséges lélegeztetés okozta fájdalmat. Mivel a gépi lélegeztetés nehezen összeegyeztethető a normál, spontán lélegzéssel, minden esetben szükséges a beteg szedálása.

A lélegeztetőgépet minden esetben individuálisan kell alkalmazni. A modern technológiának köszönhetően számos lélegeztetési módot és paramétert lehet beállítani a lélegeztetőn, például az egy belégzés alkalmával befújt levegő mennyiségét, a percenkénti belégzések számát, a tüdőben elért nyomást stb. Alapvetően a leggyakrabban alkalmazott lélegeztetési módokat két csoportba soroljuk: az egyikben a fő paraméter a gép által a tüdőbe fújt levegő mennyisége, a másik csoportban pedig a tüdőben elért nyomás a levegő befújása után. De más módok is alkalmazhatók, amelyeknél a beteg nem teljesen passzív, hanem a lélegeztetőgép a páciens által elkezdett belélegzést folytatja, javítja. A lélegeztetőre kapcsolt beteg természetesen állandó megfigyelés alatt áll, a vitális paraméterei a betegágy fölé helyezett monitoron állandóan követhetők, és ezeknek az adatoknak a függvényében a lélegeztetés módja változtatható.

A lélegeztetőgép megfelelő használata, a betegnek legmegfelelőbb paraméterek beállítása hosszú évek tapasztalatát igényli. A páciens klinikai állapotának a felmérése és a gépről történő lekapcsolás pillanatának a meghatározása szintén nagy szakértelmet követel. Hogy egy beteg mennyi ideig marad a lélegeztetőre kapcsolva, nem előrelátható – minden páciens teljesen individuális, különböző általános egészségügyi állapottal és testi-lelki tartalékokkal…

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

:
Az elfeledett spanyol bajnok Azt szokták mondani a futballvilágban, hogy aki nagyon magas szintre jut, az hosszú időn keresztü...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Dávid Andor a kórus tagjaként
„Az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy ne másoknak akarjunk megfelelni” Dávid Andornak hívnak, és már a huszonegyedik életévemet élem Bácskossuthfalván

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! Day 313: Király professzor

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A magyarországi underground császárok
A Hetedik pusztulás 1. Fekete Zajon Búcsúzott közönségétől a Nadir zenekar – Beszélgetés az utolsó élő fellépés előtti p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
80 fellépő jövőre a Brutal Assaulton

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa: A zenekar tagjai a maszkok mögött a rtanji fellépés alklamával: Martin Geček (gitár), Nikola Švenda (dobok), Tina Čatlaić (ének), David Lesjak (basszusgitár).
Fojtogató füst A völgyben megnéztük Tina Čatlaić & Zagušljivi Dim fellépését

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A létezés hiábavaló Megjelent a Cradle Of Filth új albuma

0 Hozzászólás | Bővebben +
Picasa:
Mínuszállapotok szorításában Kormányos Ákos: Töredezettségmentesítés

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levegőt! Az elmúlt hónapokban, a világjárvány megjelenése óta egyre gyakrabban hallunk az intenzív terápiá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ragacsos almás-zabos keksz
Sporhetsztori 106. 106. rész – Almázoltán?!

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Szavíra híres halpiaca felülnézetből
Marokkó: Kedvetlen és túl kedves emberek Már majdnem három éve, hogy vettem egy jegyet Marokkóba, és a tíznapos utazásom végén akkreditált...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Herczeg Zsolt (fotó: Calbert Anita)
Aki választ: Herczeg Zsolt Herczeg Zsolt vagyok, 1989-ben születtem Szabadkán. A célom dokumentumfilm-rendező lenni.

0 Hozzászólás | Bővebben +