DAY 346: A VÉGZET(TSÉG)

Egyetemet végeztél? Első nap végeztem az egyetemmel. Utána mégis úgy döntöttem, hogy folytatom, és be is fogom fejezni, még ha beledöglök, akkor is. Hát mert mit fog mondani a falu???

DAY 347: REFRESH REFRESH

Teltek-múltak a napok, én pedig azt a pillanatot vártam, amikor a profilomon majd végre elkönyvelik a vizsgámat. Naponta többször is frissítettem az oldalt, és vártam, hogy hátha végre eltűnik a polgári eljárásjog a le nem tett vizsgák listájáról. A fene se tudja már, hogy az elmúlt években hányszor frissítettem a személyre szabott profil honlapját. Csodálom, hogy a jobb mutatóujjam még nem duzzad az izmoktól ennyi év kemény edzés után, mert hát nem egyszer kellett kattintani.

De annyi ideges kattingatás, egér, touchpad meg telefonnyomogatás után végre elém tárult az, amit látni akartam, hogy már nem maradt egy vizsgám sem. Egy párszor még frissítettem az oldalt a biztonság kedvéért. Kellett egy idő, mire elhittem, hogy tényleg kész, és ennyi volt. Annyi álmatlan éjszaka és idegeskedés után végre kész. Az egyetemista évek és a Jogi Kar már a múlté.

DAY 348: MATEMATIKÁZÁS – AZ OLDALAK SZÁMA

A dioptriám valamikor akkor kezdődött növekedni, amikor kezembe vettem az első könyvet az egyetemen. Már nem is emlékszem, de azt hiszem, hogy a római jog volt az. Ha meg kellene mondanom, hogy átlag hány oldal egy könyv, azt mondanám, hogy háromszázötven, s akkor valóban megkapnám az értéket a két véglet között. Egyrészt ott voltak a hat–hétszáz oldalas könyvek, másrészt pedig ott voltak az aranyos kis szkripták, amikkel második után már nem is igazán foglalkoztam, mert néha száz oldalt nehezebb volt elsajátítani, mint ötszázat. Többet szenvedtem a szerb történelemmel, amit belesűrítettek nyolcvan oldalba, mint például a kötelmi joggal, ami meg hát olyan hatszáz körül van, és szinte esti mesének számított a történelemhez képest.

Ha összeadom azon könyvek, illetve jegyzetek oldalainak számát, amiket az évek folyamán megtanultam, akkor kapok egy ötjegyű számot. Tizenegyezer felett járunk, és ebben még nincsenek is benne a prezentációk, amiket a professzorok feltettek az internetre; a törvénykönyvek, szerződések és konvenciók, amiket nem egyszer végig kellett futni; a különböző esetek, amelyeknek nagy jelentőségük van a nemzetközi jogban stb. Én szeretek olvasni, de ez nem éppen az a kikapcsoló olvasás volt, amit annyira élvezek.

Ha az oldalak számát elosztom a napok számával, úgy jön ki, hogy naponta átlag hét oldalt kellett elolvasnom, legalábbis az egyetemet illetően. De egy könyvet sajnos sosem volt elég csupán egyszer átolvasni. Az még a szociális patológiával sem ment, ami alig lehetett ötven oldal, s olyan kérdések szerepeltek a listán, mint például az, hogy milyen hatással lehet az alkoholizmus egy családra, vagy milyen kockázattal jár a drogozás. Szóval azt a tizenegyezer oldalt akár nyugodtan meg is szorozhatjuk legalább öttel – jobbik esetben. Így már ötvenötezer felett járunk. És éppen most fájdult meg a fejem a matematikázástól.

DAY 349: JOGI KAR, TE DRÁGA SZENVEDÉLY!

Mindig azt szoktam mondani, hogy hülyeségekre nem költök, az egyetemre viszont, mondhatni, otthagytam a fél vesémet. Egy évben vettem a fáradságot és felírtam minden egyes, az egyetemmel kapcsolatos kiadásomat. A markereket, a fénymásolást, de még a húszdináros bizonylatot is beleszámoltam az árba. Tudni akartam, hogy mennyibe is fáj nekem az egy évi hallgatói lét. Már akkor úgy voltam vele, hogy az összegen akár egy kocsit is vehettem volna. Az, mondjuk, nem garantált, hogy a műszaki vizsgán is átment volna, de a kocsi az kocsi. Amikor meg végre befejeztem az egyetemet, akkor összeadtam azon befizetések számát, amik az egyetem számlájára mentek. Az enyém lehetett volna az első kék Juke a városban. Méghozzá vadonatúj. Olyat még úgysem láttam nálunk. Csillagászati összeget fizettem az egyetemnek, és ebben még nincs benne sem a könyvek ára, sem pedig a nyugtatóé. Pedig azokat sem adták ingyen. Befizettem egy jó pár nyaralást, de sajnos mindet az egyetem számlájára. Amikor a számológép már nem akart befogadni több karaktert, akkor kezdtem el csak úgy igazán gondolkodni azon, hogy biztosan jó döntést hoztam-e. Nem lett volna jobb inkább egy kék Nissannal bejárni Európát? Lényegében telt volna még egy luxus világkörüli útra is. De nem, én inkább úgy döntöttem, hogy magamba fektetek, hogy a nap végén ugyanolyan lehetőségeim legyenek ebben az országban, mint egy pincérnőnek.

DAY 350: NEM A CSERESZNYE A ROHADT

Eleinte válogattam a szebbnél szebb cseresznyéket, s jóízűen fogyasztottam őket. Mondhatni, élvezettel. De azokat a kevésbé szépeket is megettem. Utána meg már a rohadtakat nyeltem, maggal együtt, összeszorított szemmel. Hakuna matata. Szaftosak voltak és táplálóak. Végül is nem is voltak olyan rosszak azok az állítólagosan rohadt cseresznyék. Hát igen, nem számítottam arra, hogy valójában nem is a tantárgyak a rohadtak, hanem inkább a professzorok azok, akik romlottak, és ezt már egy kicsit nehezebb megemészteni, hiába is próbálkoztam.

DAY 351: MICHELIN CSILLAGOS FŐFOGÁS

Egy tál cseresznyére számítottam, amiből majd kiválogatom a legszebbeket, amik fényesebben ragyognak a tálban, mint a jövőm. De aztán elém vágtak egy egész tortát, aminek a tetején volt pár cseresznye, de rá kellett jönnöm, hogy nem csak desszertre jöttem. Azt hittem, hogy ez majd csak egy kóstoló lesz a jogba, de ehelyett egy hétfogásos fine dining vacsorát raktak elénk, köretnek pedig stresszt tálaltak, és még a mosogatás is ránk zúdult. Ami meg azt a tortát illeti, hát, nem nyomták bele a fejemet, annyira, de dió volt benne, meg kókusszal volt meghintve, meg volt benne még egy halom összetevő, amit nem szeretek, ezért nehezemre esett lenyelni a hosszan tartó nyámmogás után. Keserű szósszal volt leöntve, s cukor helyett is só került bele.

DAY 352: INTERJÚ JAVÍTÁS

Egyszer megkérdezték, hogy kinek ajánlanám ezt az egyetemet? Annak, aki szereti a kihívásokat, aki mások helyett akarja megoldani azok problémáit, akinek mindenre van válasza, aki... Nem, hadd fogalmazzam át a válaszomat. Senkinek nem ajánlom. Legfeljebb a hiperaktív mazochistáknak. Vagy nem is tudom. Nekem nem jött be, de lehet, hogy valakinek több vezája van, mint nekem, és akkor minden olyan simán megy, csak valahogy a hatost kell megszerezni. Bizonyára én álltam rosszul a dolgokhoz.

DAY 353: NO REGRETS

Voltak kétségeim afelől, hogy jó döntést hoztam-e, amiért éppen a Jogi Karra iratkoztam. Tettem is egy próbát, hogy esetleg egy másik egyetem hallgatója legyek, és bátran mentem végig azon az úton, ami gyakorlatilag oda vezetett volna, hogy magam mögött kellett volna hagynom a Jogi Karon szerzett élményeket.

Sok volt az álmatlan éjszaka, a könny és a megkérdőjelezés. De a nap végén azt kell mondanom, hogy csupán azért nem bántam meg a döntésemet, mert remek embereket ismertem meg, akik évek óta az életem szerves részét képezik. És ezekkel az emberekkel olyan élményeim vannak, amit nem cserélnék el más kollégákért egy másik egyetemen, még akkor sem, ha garantált lenne, hogy kevesebb lenne a szenvedés.

DAY 354: IN VINO SAPIENTIA

Most, ha így visszagondolok, akkor már nem is tűnik olyan nőies, illetve jogászhoz illő dolognak, hogy a vizsgára csak egy kis szíverősítővel tudtam kiállni. Ez nem hencegés, ugyanis nincs is mivel hencegni, de kellett egy kis löket ahhoz, hogy gondtalanul álljak ki a professzorok elé, vagyis inkább üljek. Ezek lesznek majd az én régi szép egyetemista emlékeim. Büszkén mesélhetem majd el az unokáimnak, hogy a nagyi vizsgára menet borozott, illetve vodkás smoothie-t ivott. Menet? Ugyan, kit akarok becsapni? A legszigorúbb professzorok előtt is simán meghúztam az üveget. De ezt ők még csak nem is sejtették. A maszknak meg a távolságtartásnak köszönhetően pedig ezt nem is lett volna alkalmuk kideríteni. A kezemre játszott ez a vírusos időszak. Csak azt tudnám, hogy miért nem fogadtam meg az idősebb kollégák tanácsát korábban, és kezdtem volna a vizsgázást egy jó kis házi pálinkával még valahol elsőben, amikor először ütötte fel az idegesség a fejét.

Mindig mosolygósan mentem a vizsgákra, és akkor sem szállt inamba a bátorság, amikor csúnyán néztek rám a professzorok. Amikor a kolléganőm meglátott, azonnal tudta, hogy hány óra van. Meg is kérdezte: bor vagy vodka van benne? Igen. S így vizsga után is tudtam inni. Most vagy azért, mert sikerült, vagy éppen azért, mert nem.

(Folytatjuk)

Képgaléria: